Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Felizgat a látványa, amikor egy lány szájába vesz, rág valamit. Normális?
Nemrég utaztam a villamoson és leült velem szembe egy lány. Csinos volt, igényesen volt felöltözve, semmi extravagáns nem volt rajta, természetes volt a haja, stb.
Elkezdte rendezgetni a haját, addig a hajcsatot a fogai között tartotta. Már itt felizgatott.
Kicsit később elővett egy visszazárható ivókupakos ásványvizet, a fogával kinyitotta majd ivott belőle. Aztán a telefonján csinált valamit, közben a kupakkal az ajkát simizte, néhányszor rá is harapott a kupakra. Egyszer hallottam is ahogy koccant a fogához. Itt már totál kész voltam.
Suliban, előadáson igyekszem úgy ülni, hogy rálátásom legyen a rágós lányokra. Felizgat ahogy a tollukkal játszanak, rágcsálják. Az a legjobb, amikor nem veszik egyből a szájukba, csak az ajkukat piszkálják vele, csak esetleg percek múlva téved a foguk közé a toll.
Ha olyan (főleg portfólió) képet látok amin a lányok a szemüvegük szárát vagy a gyöngysort a foguk között szorítják, szintén totál begerjedek.
Hasonlóképpen felgerjeszt amikor a hosszú hajú lányok a hajukat igazgatják (ha a két dolog együtt van, lásd fent, akkor méginkább).
Nem asszociálok semmire, és csak lányok tudnak felizgatni ezekkel, fiúk nem.
Normális dolog ez?
25/F lemaradt.
Kedves előző, valóban, az almaevés is izgató tud lenni. Hmmm. :)
Ez nagyon aranyos: "Suliban, előadáson igyekszem úgy ülni, hogy rálátásom legyen a rágós lányokra." :D
Amiket itt olvasni lehet ahhoz képest ez abszolút normális :P
tök normális.
a vicces az, ha nincs elég kezem én is a számat használom.
a múltkor a számba vettem a telefonomat, amíg átmentem az úttesten és közben gomboltam össze a kabátom. gyakori ez nálam.
Jó tudni, hogy ezzel is fel tudjuk hívni magunkra a figyelmet XD ja, én is szoktam ezt-azt számba venni, leginkább tollat, hajcsatot, meg amit épp nem tudok kézben megtartani. telefont nem szoktam
utolsó: nem lesz harapásnyomos a telefonod vagy nem zavar ha az lesz?
Tehát akkor a telefont ajkakkal kell megfogni nem foggal XD
Most, hogy jobban belegondolok, egyszer megnézett egy pasi amikor a pénztárcám volt a számban mert még vmi kellett a táskából...bár lehet inkább azért nézett mert nyár volt és nyári ruha volt rajtam (nem mélyen dekoltált), de ki tudja . A tárcán meg csak néhány másodpercig látszik utána meg a bérlettartón is XD
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!