Hogyan mondjam meg egy nagyapám korú embernek, hogy engem egyáltalán nem érdekel?

Ahol dolgozom van egy biztonsági őr 65 éves. Mindenki szereti és jókat dumál vele, én úgy tekintek rá mint egy nagyapára. Mindig udvarolgat nekem, de én nem vettem soha komolyan, azt hittem csak poénkodik. Mondjuk az mindig zavart h feltűnően megbámulta a mellem vagy a fenekem. De gondoltam ő ilyen mindenkivel csak egy viccel öreg úr. Tegnap odajött hozzám és elmondta h ő szerelmes belém és hogy várja a választ mit mondok, mert ő nagyon oda van értem, alig várja h menjek dolgozni, ha nem megyek h hiányzok meg ilyenek....én még akkor is csak mosolyogtam mint mindig nem természetesen azt hittem csak viccel. Később odajött és megint jött ezzel a szöveggel és rájöttem h ő komolyan gondolja, annak ellenére h én 26 vagyok ő majd 40 évvel idősebb, sőt tudja h férjnél vagyok és látásból ismeri is....Egyszerűen szóhoz sem jutottam, mert eddig nagyon kedveltem mint úgy mintha a nagyapám lenne. Hogy mondjam meg neki kíméletesen hogy nem érdekel? Nem is tudom egyáltalán hogy juthatott ilyen az eszébe. Ja és azt mondta modern világban élünk és hogy milyen izgi lenne h titokban találkozgatnánk, mert ő mindent megoldana h ne derüljön ki. Ma vissza gondolva a dolgokra olyan dühös vagyok rá!!! eddig nagyon kedveltem, de ezek után már dolgozni sem akarok menni nehogy találkozzak vele. Amikor ezt mondta, én azt mondtam rá hogy nagyon szeretem a férjemet (friss házasok vagyunk) és épp a baba tervezésbe akarunk belevágni és ezzel mindent elmondtam. De nem ő ezek ellenére csak mondta a magáét h milyen jó lenne h őt egy fiatalabb ölelné át meg ilyenek!!! a hideg ráz!!! Soha semmi okot nem adtam neki arra h ő így érezzen. Holnap megyek dolgozni és azt mondta tegnap h várja a válaszom. Mondom tegnap még úgy voltam vele hogy nem akarom megbántani és kigondolom h hogyan mondjam meg neki finoman h mégis hogy gondolta, mert mindenki itt bent nagyon bírja és én is jókat beszélgettem mindig vele, de ma már úgy vagyok vele hogy már nem is kedvelem mint eddig, sőt dühös vagyok h egyáltalán hogy hozat mégis ilyen helyzetbe??? (ma ez jutott eszembe róla: vén kéjenc) Szerintetek h megyek csak mondjam azt hogy nem, ne is nyomuljon? vagy hogy mondjam h kíméletes legyek? mert azt is mondta ha vissza utasítom akkor biztos szomorú lesz és összetörik a szíve, de természetesen továbbra is barátok maradunk és megadjuk egymásnak a tiszteletet. De akkor is olyan kínos ez az egész, nem voltam még ilyen helyzetben. Bocs kicsit hosszúra sikeredett! :)