Jól látom, hogy a legtöbb ember bármit megtenne, hogy párra találjon, még az egyéniségüket is feladnák?

Jól látod. Mondjuk az ilyen embereknek nincs egyéniségük, mert azt nem lehet olyan könnyen feladni, ha ki van alakulva. Ők inkább még ilyen képlékeny formában vannak, és aszerint alakítanák, hogy a kiszemelt mire tartana igényt. Én 21 vagyok, nekem nem volt még barátnőm, de nem abban látom a megoldást, hogy más legyek. Mármint nyilván, az embernek fel kell tudnia ismerni, és aztán kijavítani a hibáit, de nem szabad túllőni a célon. Ha feladjok önmagunkat, akkor valójában sosem fognak szeretni, hisz a másik nem is fogja tudni, hogy milyenek vagyunk valójában. A szerepet fogja szeretni, amit előadunk neki, de így nem működhet egy normális párkapcsolat.

Szeretnék már egy érett, normális, szép barátnőt, de hiába változnék másmilyenné, kevésbé bonyolult esetté, egyrészt nembiztos, hogy akkor lenne, másrészt pedig akkor tulajdonképpen megszűnnék létezni. Tehát számomra ez nem járható út.

En mindket oldal erveit megertem. Oke, hogy egy kapcsolat kompromisszumokrol szol, es igen, hajlando lennek kisebb szokasokat feladni, vagy valtoztatni rajtuk, de alap tulajdonsagokat, amiktöl en EN vagyok, azokat nem. Nem sminkelnem magam, nem öltöznek allandoan utcasarkinak, nem cigiznek, innek, partyznek csak azert, hogy valakinek tetszek. Ha valakinek igy nem vagyok jo, akkor ez van. Es eddig meg nem volt baratom (mondjuk en maittam...), szoval tudom, mi a magany...:)

21L