Ártok az újrakezdési esélyeimnek, ha ennyire őszinte vagyok a volt barátommal?

Jártam egy sráccal, vagyis randizgattam, de nem lett semmi komoly, mert nagyon ritkán találkoztunk, mert Ő rengeteget dolgozik, én meg tanulok, és elég messze lakunk. Szeptembertől odaköltözöm, ahol Ő lakik. Abban maradtunk, hogy addig nem kezdjük előről a szenvedést, mert normális kapcsolatot nem tudunk kiépíteni, de maradjunk barátok. Na most találkozunk néha, ilyenkor forr a levegő, és már volt, hogy nem tudtunk megálljt parancsolni magunknak, de nem történt semmi komoly. Rendszeresen beszélgetünk msn-en, mindig kérdezi, hogy mi van velem. Ha valami bánt, azt egyszerre észreveszi. És a hetekben volt egy csúnya nőgyógyászati betegségem, és műteni is kellett, és amikor rákérdezett, hogy mitől vagyok olyan szomorú, én elmondtam neki, mert Ő a barátom, és én a barátaimnak az ilyet elmondom. Azóta viszont azon gondolkodok, hogy mi van, ha szeptemberben, amikor újra megpróbáljuk az egészet, az ilyenek fogják bántani. De tényleg annyira kedves és figyelmes, és nem tudok neki hazudni. Ő is elmondja mindig, ha valami bántja, anyukája beteg, meghalt valakije, vagy milyen lelki gondjai vannak, és úgy gondoltam, hogy akkor én is elmondhatom neki. Viszont egyes barátnőim azt mondják, hogy ezzel mindent elszúrtam, mert milyen dolog már erről beszélni egy fiúval. Műtét előtti nap teljesen ki voltam borulva, és hát Őt találtam meg, és neki keseregtem, hogy miért ver az ég. Ő nagyon aranyos volt, nyugtatott, hogy utána majd azt fogom mondani, hogy ugyan ez már semmi nem volt. De utána én nem is hoztam szóba, de mindig kérdezi, hogy jól vagyok, helyre jöttem-e, meg milyen volt a műtét, nagyon rossz volt-e stb.

Mit csináljak? Mostantól inkább tartsak magamban mindent, mert nincs jogom rázúdítani a problémáim, hiszen Ő nekem senkim?