Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Beleszerettem. Mit tegyek?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Beleszerettem. Mit tegyek?

Figyelt kérdés
Van egy srác, aki első pillanattól hogy megláttam tetszett. Hiú ábránd volt, hiszen alig beszéltünk, ritkán láttam, és egyáltalán nem hiszem h érdekeltem volna úgy. Ráadásul egyik legjobb barátja belém volt szerelmes.. ebből kifolyólag vagy 2x leveleztünk neten, de annyi is volt. Egy lánnyal is összejött decemberben, viszont március elején szakítottak. Nem is foglalkoztam már vele, ha találkoztam is vele próbáltam közömbösen nézni, nem érdekelt úgy. Aztán úgy 2 hete kb. észrevettem hogy sokkal többet likeolgatta a képeimet, bejegyzéseimet, némelyikhez hozzá is szól facebookon, majd egyik nap rám írt. Nagyon jól elbeszélgettünk mindenről. Utána nem beszéltünk pár napig, tegnapelőtt rá írtam, hogy szeretnék lemenni majd valamikor hozzájuk(a haveri társasághoz), hogy ha megoldható, és hogy ráérnek-e valamikor. Azt mondta h nyugodtan, akármikor lemehetek, szivesen látnak, és utána is nagyon jól elbeszélgettünk. Sőt még tegnap is rám írt. Így az lett megbeszélve hogy pénteken megyek fel hozzájuk. Tudom lehet nem nagy dolog, hogy mert néha rám ír és elbeszélgetünk.. de nekem igenis az.. hisz eddig volt hogy pl. hetekig az adatlapomra sem nézett. Ezzel csak az a baj, hogy nem tudom hogy ő barátilag tekint-e rám vagy több esetleg.. én viszont úgy érzem beleszerettem.. vagy legalábbis nagyon megkedveltem, így hogy mindig is tetszett, most pedig ennyire elvagyunk.. 3 éjszaka folyamatosan vele álmodok, és nem tudom egyszerűen hogy mit csináljak. Meg kellene mondanom neki, hogy ez az én részemről nem barátság? De mi van ha neki több nem menne, főleg hogy ott a legjobb barátja aki engem szeretett.. Szerintetek?:/
2012. ápr. 3. 17:57
 1/9 anonim ***** válasza:
Szerintem TúL bőven fogalmaztál...
2012. ápr. 3. 17:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
Amíg nem beszélitek meg addig gyötrődni fogsz. Te a saját érzéseiddel foglalkozz és ne a barátjáéval
2012. ápr. 3. 18:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
szerintem ebből még lesz valami ;) de azért én a helyedben megkérdezném, hogy miért lájkolt ennyit mostanában..
2012. ápr. 3. 18:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
jaa és tessék, egy személyes történet... volt egy srác, aki belém szeretett... én megmondtam neki hogy nem vagyok belé szerelmes. volt neki egy legjobb barátja. hogy, hogynem megismerkedtünk, véletlenül találkoztunk, a srác, én, a srác legjobb barátja, neki a barátnője meg még 1-2 ember. a srác legjobb barátja szakított a barátnőjével nemsokkal ezután... aztán elkezdtünk facebookon beszélni. és igen, belészerettem, találkoztunk párszor. DE!... a srác emiatt mérges lett ránk... és nem lett belőle semmi. esküszöm nagyon hiányzik.... sajnálom hogy nem próbáltam meg.
2012. ápr. 3. 18:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 A kérdező kommentje:

Ma is egy nagyon jót beszélgettünk.. Nem tudom mi lesz ebből.

Szerintem megvárom a pénteket, hogy találkozunk és meglátom hogy viselkedik személyesen.

2012. ápr. 3. 21:40
 6/9 anonim ***** válasza:
Jó csaj vagy ? na akkor nem lesz gond beindul ne aggódj
2012. ápr. 5. 02:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 A kérdező kommentje:

Csúnyának nem mondanám magam. Szépnek tartanak mások, de én nem vagyok valami elégedett magammal szóval.. :D

De annyit tudok, hogy a srác szépnek tart. Legalábbis még valamikor az egyik haverjának ezt mondta rólam. :)

2012. ápr. 5. 17:31
 8/9 anonim ***** válasza:
kamu nélkül mennyi vagy?:D nem ráérsz még ienel fogalkozni ,.
2012. ápr. 5. 17:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 A kérdező kommentje:
16 vagyok :)
2012. ápr. 5. 23:11

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!