Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Honnantól számít egy eset nemi erőszaknak?
Igazából én nem tekintem annak az esetet, konkrétan behatolás nem történt. Mégis, az egész eléggé felkavart, és valahol mélyen úgy érzem, valamilyen szinten megerőszakolt. Egész este együtt voltunk, sétáltunk, aztán felmentem hozzá. Elvoltunk, beszélgettünk, 9gaget néztünk, nem volt igazán semmi gond. Aztán az ölébe húzott, nem ellenkeztem, végül is már egy ideje találkozgatunk. Elkezdett simogatni, először a combomat, majd a mellemet. Kértem, hogy hagyja abba. Be is fejezte, bár utána is bújt, ölelgetett, úgy nézett rám, mint egy ártatlan kiskutya, nem tudtam nem nevetni annyira édes volt. Aztán kis idő múlva megint elkezdte, mivel miniszoknya volt rajtam, nem volt túl nehéz dolga, a lábam között kezdett el simogatni. Hátulról nyúlt alám, közben másik kezével szorosan magához ölelt. Kértem, hogy hagyja abba, próbáltam lefogni a kezét, csuklójánál fogva próbáltam eltolni magamtól, de nem sok eredménnyel. Behatolt az ujjaival, megujjazott, közben el-elcsukló hangon kértem, hogy fejezze be. Nem tudom, mennyire lehettem meggyőző, lehet, csak azt hitte "megjátszom" h nem akarom, de addig nem hagyta abba, és nem engedett el, míg nem nézett az arcomra. Amikor meglátta, hogy már-már a sírás határán állok, azonnal befejezte, elmondta, hogy nagyon sajnálja, csak elvesztette a fejét. Ezek után azonnal eljöttem, és azóta ezen agyalok. Utána olvastam a neten, olvastam mások történeteit. Ez azokhoz képest igazából semmiség, engem mégis eléggé kiborított, felkavart. Össze vagyok most zavarodva, nem tudom, mit csináljak. Nem tudom, hogy tekintsek erre az egészre, ami történt? Tény, hogy nem erőszakolt meg, maga az aktus nem történt meg, mégis valahogy úgy érzem, erőszak áldozata lettem. Ismerőseimnek nem merek beszélni erről az egészről, ők eddig se nézték jó szemmel, hogy vele folytatok bármiféle viszonyt. Valószínűleg nem értenék meg, hogy én nem tudok rá haragudni. Tudom, hogy nem akart bántani, hiszen a légynek se tudna ártani. Egyszerűen csak elveszítette a fejét. Nem is igazán a kérdés a lényeg, hogy ez most nemi erőszak volt-e vagy nem, sokkal inkább csak azért írtam le, mert egész éjszaka egyedül voltam a gondolataimmal, és csak meg akartam osztani.
20/L
ma 09:00: Fejlettebb államokban már az is szexuális zaklatás, ha a kolléganőmnek odaszólok, hogy nem csak a nyomtatóját tölteném meg. Még hozzá sem értem! Magyarországon olyan durván (a példámban sokkal durvább) megy a szexuális zaklatás (az emberek 95%-a azt se tudja mi az), hogy csak lesek. Bizony velem is előfordult és utána kaptam észbe. Nem győztem bocsánatot kérni a kolléganőmtől (egy korosztály és még is).
Most képzeld el a szórakozóhelyeken mik mennek. Stb. Kezelhetetlen az egész.
Na most én arra gondolok,hogy vajon miért is lehet FAKE a szitu....
Na már most.Nincs olyan meleg még, hogy harisnya vagy cicanadrág nélkül lehessen szoknyába lenni.Még lakásban sem.Miután a kérdező leírta, hogy előtte sétálgattak és utána mentek fel a srác lakására,így gondolom viselt bugyit és harisnyát a miniszoknya alatt.Na már most.Biztos nem vette le a harisnyáját.Akkor mégis, hogy tudta megujjazni őt hátulról?Valljuk be egy harisnyának a teteje a has közepén szokott lenni,vagy mégfeljebb.Pláne, hogy alulról nyúlt be.
Most vagy az kimaradt, hogy LERÁNGATTA RÓLAD a harisnyát és úgy ujjazott meg,sőt még a bugyid is félretolta, avagy átszakította a nagy körmeivel a harisnyád és úgy ujjazott meg!
Na most akkor HOGY VOLT??????
24nek igaza van
a kérdező egyből csendben lett
Kezdeném sorba...
1. ha miniszoknyában illegeted magad, és felmész egy pasi lakására,akivel nem az volt az első talid, ne csodálkozz, ha "valamifélejelnek" veszi, a miniszoknyás-rucit és rád akar mászni
2. Az ellenkezést határozottan kell mondani, nem el-elcsukló hangon.. A következő az lett volna hogy két nyögés között felsóhajtasz, hogy áhhh neeee
3. Én ezt nem nevezném erőszaknak,mert bár a te állításod, hogy nem akartad, nem éppen egyértelműen adtad a tudtára.
4. Igen, talán kellemetlen lehetett a szitu számodra, de ebből a tanulság az, hogy ha lesz hasonló élethelyzeted a későbbiekben, egyértelműen a másik fél tudtára adod, hogy te ezt most nem akarod
5. Fogalmad sincs mi az "igazimegerőszakolás"
6. Én keresztül mentem egy ilyenen évekkel ezelőtt..a halálos ellemségemnek sem kívánom.. Pokoli érzés, küzdöttem,ordítottam,mindent megtettem,hogy szabaduljak.. de hiába járok sportolni, mégsem vagyok/ voltam olyan fizikai kondícióba hogy egy férfit "ártalmatlanná tegyek"
7. Beszéld meg a sráccal, hogy te ezt miként élted meg, mi volt benne a rossz, és a későbbiekben jobban figyeljen rád..
Azt hiszem most ennyi jutott az eszembe..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!