Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Az nagy baj ha félek a lányoktól?
Az hogy hülye vagyok és ugyanazt kérdezem egymás után, és vad idegen lányokkal beszélgetek, akiket nem is tudom honnan ismerek, csak úgy megjelentek a facebook chatemen, meg msnen.
És persze az életben több száz km-re lakunk egymástól, nehogy véletlen összefussunk és kínosan némán elsétáljunk egymás mellet.
-A kérdező tudat alattija (és már igen kezd megőrülni)/16
Azok menekülnek a kommunikáció elől, akik félnek a csalódástól.
Bár még fiatal vagy, voltál már szerelmes?
BAhh, lényegtelen. Egyszerűen menj oda egy lányhoz, és mondj akármit, a szia bőven elég. Vagy ismételd ugyanazt amit a chaten, a semmiből előtűnő lányoknak.
És ha most valaki csak babusgatja, az se segít semmit, mert csak másra támaszkodik, ami csak ront az egészen az önbecsélésed/önbizalmad/etc. kéne visszarázni azzal, hogy köszönsz egy lánynak, az osztályban. Aztán szép fokozatosan.
Másképp ebből sehogy se fogsz kijutni (ÚGYHOGY KÖNYÖRGÖM MERT MEGŐRÜLÖK)- a tudat alattid.
Végül mivel a tudat alattid vagyok gondoskodtam róla hogy a köszönésbe ne halj bele, mivel akkor én is meghalok, teljesen biztonságos..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!