Szingli fiúként megtettem az egyik legrosszabb dolgot, hiába próbáltam elnyomni magamban, a jövőben mit tehetnék ellene? 18F

Tudom, hogy ALAP dolog, egy szingli fiú nem eshet kétségbe, nem fordulhat önmagába, és ami a legfontosabb, SOHA nem mondhat olyat hogy "Nekem már szinte mindegy ki jön, csak nő legyen" mert ez a LEGVISSZATASZÍTÓBB mondatok egyike amit nő felé lehet intézni. Ma volt egy elvonult beszélgetésem a suliban egy nagyobb kedves lány barátommal, aki vigaszképpen meg szokott ölelni engem vagy barmikor beszélgethetünk és egyszerűen nem bírtam tovább adni a "Hű de erős férfi vagyok" képet kifelé, ugyanis nem vagyok gép, ember vagyok, nem lehetek minden egyes nap minden percében erős, van hogy én is elgyengülök!

Sajnos elmondtam neki hogy mennyire rosszul érzem magam egyedül, nehezen viselem azt hogy lassan fél éve nincsen senkim (1 évig volt velem, szép volt, jó volt, de most bele kell törődnöm hogy hiába vagyok fiatal és tombolnom kéne meg csajozni, egyszerűen nem jön össze és allergiás vagyok azokra az alakokra akik ezzel bombáznak engem, ha ennyire könnyű dolog ez, hogy becsajozni, akkor tessék, csináljak meg ők mindig és minden percben, beszélni könnyű mindenről) , s bár a fent említett legvisszataszítóbb mondatott még volt erőm elfojtani (igen tudom, igényesnek kell lennem, sosem szabad igénytelen, rossz növel beérnem stb) egyszerűen kiöntöttem neki a szívem, muszáj volt levennem a mindig erős vagyok álarcom. S bár szívesen meghallgatott és nagyon segítőkész volt, borzalmasan magam alatt voltam és könnyen el tudom képzelni hogy a rólam kialkotott képe immár megváltozott

Egyszerűen néha nem megy ezeket magamban tartanom, s ezzel bizony csak, mondjuk ki, nagyon rosszat teszek megítélésem felé. Hogyan tudnám ezt elfojtani magamban amikor a suliban vagyok? Mert bar a sulin kívül gyakran beszélek erről (az sem tudom megcsinálni hogy ne központi téma legyen ez életemben, hiába próbálok, hobbik és más szabadidős dolgok, sajnos nem tudnak segíteni) mert kibeszélés nélkül csak engem pusztítana bellülről

Egy férfinak kötelező ügyelnie a jó kisugárzása, de egyszerűen nem megy mindig a "magabiztos, sosem gyenge" férfi kép kialakítása, mert ez egyben önmagam meg hazuttolása, másrészt pedig néha (sajnos) gyűlölöm a nemi szerepköröm, miszerint férfiként kell viselkednem életkorom és nemem miatt, de nem tehetek ez ellen semmit, ebbe születtem bele, ez van,el kell fogadnom! Nem merek önmagam lenni, ugyanakkor a lelkem ezért kiált, márpedig alapból én teljesen másképpen viselkednék, nem a felém kiszabott normák szerint

Nagyon magam alatt vagyok most és sajnos, bármennyire nem szeretném, árad belőlem a negatív energia kifelé. Tudom, hogy meg KELL változnom. Mit tehetnék ez ügyben?