Elviselhető-e az ha két családos ember szeret egymásba?

Mondom, ez már kiderült valamilyen formában. És nehogy azt higgye bárki is hogy nem dolgoztam - most csak a magam nevében nyilatkozom - rajt eleget, de könyörgöm 8 év próbálkozás után mégis miért kellett volna a saját magam magányába beledöglenem? És ha volna rá lehetőség elválnék, de nincs, aki ép eszű az ezt felfogja, hiszen kölcsönök vannak, a fizetés nem sok, a lakáson jelzálog, osztozkodás esetén és válás esetén tenném tönkre a gyerekeim igazán, nem beszélve, hogy mennyire tönkremennék érzelmileg a megélhetés küzdése miatt, mert nincs hova menni, egyszerűen nincs. Hát akkor kérdem én, melyik humánusabb döntés? És ha velem tennék ezt, akkor elgondolkodnék, ahogy a páromnak kellett volna, hogy mégis miért jutottunk idáig, de ő ezt a mai napig nem ismeri be, hogy ő a nagyobb hibás ebben, persze én is az vagyok, ez így van rendjén. És ezért olyan nehéz ez, és nem én vagyok az egyetlen akinek nem sikerült a házassága, de próbálom emberileg megoldani. Sajnos csak két rossz megoldás van, nincs jó, és ezek közül kell élni az elviselhetőbbel.

Elég érettek vagyunk ahhoz, hogy tudjuk mit csinálunk. 39-35 évesek, a gyerekek előtt nincs titkolózás, ők évek hosszú során látták, hogy élünk otthon, ők is tudják és milyen a világ, az ő szemükben mi a szüleik vagyunk, őket nem csapjuk be, és akárhogyan is, de egy normális szülő a gyerekének jót akar, a normális gyerek meg a szülőjét megérti, és mindenképpen az a jó, ha boldognak látja. Köszönöm az őszinte válaszokat, még annyit, amíg valaki nem él át bármit, addig ne ítélkezzen, ne legyen durva még szavakban sem.

Valamit elfelejtettem....én is ítélkeztem, amíg ilyen helyzetbe nem kerültem. Az élet meg bonyolult, mint tudjuk.