Hogyan szoktassam le magam a gondolatról, hogy valaha is saját családom lesz?

24 éves vagy és a nyakadba vennél két gyereket? Vagy másképp kérdezem: Egy 30 éves nő képes volna egy 24 éves nyakába akasztani két gyereket?

Ha tervben volt számodra a gyerek, akkor sosem fogsz tudni szabadulni a gondolattól és elég egy alkalom, mikor egy vita kapcsán kicsúszik a szádon és egy életre megváltozik a kapcsolatotok. Egy értelmes nő pedig még akkor is többször meggondolná az újabb gyerek vállalást, ha jó anyagi helyzetben van, mert a gyerekeknek elég az a sokk, hogy elment az apjuk, nem kaphatnak még a nyakukba egy kistestvért is, akivel már koránál fogva is kivételeznek.

Én azt tenném, hogy elköszönnék. Ha csak az időhiány miatt mentek szét, akkor ha Te kilépsz közülük, újra lesz esélyük arra, hogy rendbe hozzák a kapcsolatukat, mert annak a 2 gyereknek első sorban ez volna az érdeke.

Veled egyidős vagyok, de az 100%, hogy nem vennék a nyakamba egy gyereket sem. Az ilyen nők aztán majd benyögik, hogy nekik nem kell több gyerek, te pedig nevelheted a másét.

Ez az egész szitu azért alakult ki, mert eddig sikertelen voltál a nőknél, amiért részben magadat okolod. Most azonban szóba állt veled egy nő, akivel sikerült kapcsolatot kialakítani, azt hiszed, hogy soha nem találsz jobbat, ezért írsz olyan önigazoló mondatokat, hogy ő nagy ő, soha sem találsz majd jobbat, hátha így megnyugtatod magad. Csakhogy azért állt veled össze, mert éppen ő nem talál jobbat, így beéri veled. Ha egy nő 30 felett egyedülálló, két gyerekkel, akkor jól tudja, hogy nem igazán válogathat az akkora már sikeres, független férfiakból, így drasztikusan lejjebb adja az igényeit, pusztán kényelmi szempontokból. Ha nem lenne gyereke, szóba sem állt volna veled.

Te is tudod, hogy ez egy nem normális kapcsolat és ki kell lépned belőle, mert igenis mindig van más és nem kell megelégedni az első nővel, aki hajlandó volt szóba állni veled és nem küldött el a p.csába.

"Ti mit tennétek a helyemben?"

Eleve bele sem mentem volna ilyen kapcsolatba. Ha pedig menthetetlenül balhere lennék a nőknél és összejöttem volna egy ilyen nővel, akkor sem terveztem volna vele hosszútávra, csak egy két numera erejéig, ami helyre teszi az önbizalmamat, aztán lehet menni tovább a saját korosztályom, lehetőleg gyermektelen női egyedei után.

ui. nyilván minden embernek a vágya, hogy legyen saját családja és vér szerinti gyereke. Van aki jobban akarja és van aki kevésbé. Van akiben hamar feltámad ez a vágy és van akiben később. Szerintem elég nagyfokú önzőség valakitől elvárni, hogy a 20 évei elején mondjon le erről a vágyáról, csak mert a másiknak úgy kényelmes.

Ne szoktasd le magad a gondolatról!

Én 25 évvel ezelőtt feleségül vettem egy nőt, akinek volt 2 leánya. Pedagógus volt, nem sokat keresett, és kezdő mérnökként azidőben bizony én sem. Többször is apámék segítettek ki minket a hónap végén. Az ő szülei már nyugdíjasok voltak, nem sokat tudtak segíteni. A két leánynak is volt apja (most is él).

Ilyen körülmények között született még két fiunk. Sokat dolgoztam, ami nem esett nehezemre, mert szerettem (és most is szeretem) a munkámat. Lassan egyenesbe jöttünk, és kezdtem többet keresni, mint amennyiből megéltünk. Lassacskán egyre több dologra tellett. Mire a nagyobb gyerekek középiskolába mentek, már autónk is volt (persze nem éppen a legújabb Ferrari), és azt is megengedhettük magunknak, hogy egy-két hétre nyaralni menjünk.

Azóta a gyerekeink felnőttek, feleségemmel pedig külön váltak az útjaink. De a gyerekek (MIND A NÉGY!!!) most is engem szólít apunak, és egyaránt szeretem mindet. Nincs különbség köztük, mindegyik az én gyerekem, hiszen pici koruk óta én neveltem őket, hozzám jöttek, ha valami baj történt, ha eltört valami, vagy ha egy kis vigasztalás kellett. Én mondtam nekik mesét este, én szidtam le őket, ha rossz jegyet hoztak az iskolából, én izgultam végig velük az érettségit...

És hogy nem lehetsz első? Dehogynem. Csak rosszul értelmezed a sorrendet. Te vagy az a férfi, aki biztonságot (és NEM CSAK anyagi biztonságot) nyújt neki és a gyermekeiteknek, stabil pontként ott van mindig, mikor egy nőnek, vagy a gyerekeknek szüksége van rá, és ez igen gyakran előfordul. Ezért a szeretetért cserébe hasonló érzéseket kapsz, hiszen téged is szeretnek, a párod is, meg a gyerekek is - hidd el, minél jobban kinyílik bennük az értelem, annál inkább tisztában lesznek azzal, hogy mi mindent nyújtasz te nekik.

Én nem bántam meg, hogy így alakult az életem. Sokat tépelődtem én is, hogy milyen jogon szólok bele a két lány életébe, hiszen nem én vagyok az apjuk. De mikor a nagyobbik lányom olyan 8 éves volt, megadta a választ: egy csendes, elgondolkozós estén, hozzám bújva egyszer csak azt mondta, hogy nem az az apa aki megcsinál egy gyereket, hanem az, aki felneveli. Megdöbbentem, hogy egy ekkora gyereknek mi minden járhat a fejében - de innen kezdve elmúltak a hasonló félelmeim.

Neked is ezt javaslom - ne sokat problémázz, csak SZERESD őket, őszintén a szívedből, és meg fogod látni, hogy minden csepp szereteted meghálálják.

Azok pedig, akik "nem vennének a nyakukba" két gyereket, már eleve eldöntik, hogy kit hajlandók szeretni, és kit nem... Előítélet. Én is azt hittem, hogy ilyen nem történhet meg... Aztán mégis megtörtént.

Hajrá, és fel a fejjel! Nézz bizakodva előre, és ne ülj le az út elején. És a legfontosabb, hogy NE MÁSOKRA hallgass (még rám se!) csak kizárólag a saját szívedre.

Pedro