Le lehet az életet elégedetten egyedül?

Nézd meg a Randiguru című filmet;) Az elején sasolj nagyon,mit mondanak a csajozásról.Ha nehezen ismerkedsz,akkor keress olyan barátot,havert,akivel mehetnél együtt nőt keresni magadnak.Te még nem tudod azt,amit az előttem válaszolók leírtak,de igaz: mindenki megtalálja a párját,csak viselkedj természetesen,légy barátságos,nyitott és laza.Ne akard az első nőt feleségül venni,akit meglátsz az utcán és ne zúgj bele rögtön senkibe.Csak ismerkedj és ha valaki visszautasítana,akkor tovább sétálsz 100 métert és a következő szépség ott is lesz:)Mutasd meg,hogy igazán férfi vagy!!

24/F

A kérdésedre válaszolva: Persze, hogy le lehet élni az életet egyedül, talán jobb is úgy.. De persze csak akkor, ha vannak barátaid, mert barátok nélkül irtó nehéz az élet.. Az meg, hogy járj valakivel nem élet-halál kérdése.

Amúgy meg ha továbbra is igy fogsz hozzáállni ehhez, hogy úgy sem vesznek észre, bla bla bla, akkor nem is lehet barátnöd soha életedben. Egy kis önbizalmat bele. De ne legyél nyomulós...

kedves emberek,

25 éves lány vagyok, hasonló cipőben.

17-18 évesen elhatároztam, hogy teszek az önbizalomhiány ellen. Lefogytam, befestettem a hajam, igyekeztem kedves és normális maradni zavaró külső körülmények ellenére, kitöltöttem az életemet célokkal, sportoltam, felvettek az ország legjobb egyetemeire, megtanultam két és fél nyelven, néha énekelni jártam, verset írtam, biciklitúrákra és kirándulni, meztelenül fürdőztem a Velencei-tóban, külföldi ösztöndíjat nyertem, elmentem tíz országba, ötmillió könyvet elolvastam, ittam-buliztam-füveztem...

semmi nem maradt ki az életemből, amit a fiatalok szoktak, kivéve a párkapcsolatot.

20 évesen belementem egy kompromisszumkapcsolatba, kb. azért hogy már legyen, ő volt az első barátom.

Amióta ennek vége, két és fél éve, olyan vagyok, mint egy hülye tinilány, folyamatosan rinyálok, hogy miért nem néz rám senki. Leálltam a hasznos és értelmes tevékenységekkel is, passzívabb vagyok, mint valaha, ami naná, hogy nem vonzó. De egyszerűen NEM HISZEK benne, hogy ha megint nekiállok felturbózni magam kívülről-belülről, akkor az ér valamit, attól majd hirtelen jobb nő leszek.

Tényleg ennyire számít a külső és tényleg ekkora baj, hogy nincsen csinos pofim???

Valaki segítsen, mert nagyon el vagyok keseredve.

Tisztában vagyok vele, hogy sok mindent (bármit?) el tudok érni, hogyha teszek érte. Csak azt nem, hogy ne legyek ilyen nagyon magányos.

Úgy érzem, nekem ezekről a dolgokról, mint párkapcsolat, le kell mondanom, mert talán alkalmatlan vagyok rá :((((

Ne mondja senki, hogy járjak többet társaságba, mert járok.

Ne mondja senki, hogy "jajj, ne akard, ne foglalkozz vele, mert majd akkor lesz valami"

Ne mondja senki, hogy "keress, akarj, legyél tudatos, mert akkor lesz valami"

mert ha akarom, ha nem, nincs.