Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Szerintetek ez barátság vagy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek ez barátság vagy egy kezdődő szerelem?

Figyelt kérdés

Decemberben megismertem a suliban egy srácot. Elkérte a számom egy tantárgy miatt. Jegyzetet akartunk cserélni, nem lett belőle semmi, de a számom megtartotta.


Április elején egyszer csörög a mobilom, ő volt az. Felhívott a suli miatt. Majd gyakorlatilag április óta minden nap beszéltünk. Elmondta miből megy vizsgázni, felhívott, hogy milyen lett, én szintén. Maximum néha-néha maradt ki 3-4 nap, de mindig kerestük egymást.


Most itt a nyár nem látom. Szerdán találkozunk, egy könyvet hoz vissza nekem.


Bevalottam neki, hogy sokat gondolok rá, de elég hülyén tettem, egy sms-ben, majd amikor azt mondta nem éri, hagytam...

Azóta minden megy tovább, mint előtte. Most nyáron szerinten nem beszélünk majd annyit, de nagyon fog hiányozni.

Mindig volt valami, ami miatt, ha nem is a suliban, de azon kívül összefutotunk 30-40 percre. Egy jegyzet miatt vagy valami.


Hiányzik nekem. Én elképzeltem , mint páromat és nagyon tudnám szeretni, sőt talán szerelmes vagyok.


Tudom, hogy az nem természetes, hogy egy srác és egy lány ennyit beszélget mégsincs semmi. Akkor mi ez?


22 éves vagyok, ő 30 éves. Lehet ebből valami, vagy ő mint barát tekint rám?


Ti mit gondoltok az egészről? Lehetséges, hogy benne is ott van a tűz és hónapokig alakulgat, majd elnyerem a szívét? agy, ha eddig semmi, akkor elkönyvelt barátnak?


2011. júl. 9. 22:19
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
Szerintem játsz nyíl lapokkal. Mond el neki hogy te akár többet is látsz benne mint sima barátság, és többet is jelenthetnétek egymásnak. Nem könyvelt el feltétlenül barátnak, de okosan csináld :) És mutasd magad érett nőnek aki tudja mit csinál :)
2011. júl. 9. 22:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
Szerintem te szerelmes vagy. Legalábbis kezdesz belezúgni.
2011. júl. 9. 22:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 A kérdező kommentje:

Igen, azt hiszem szeretem őt. Egész nap rá gondolok. És annyira szeretném megériteni.


De a helyzeten ez nem változtat. Nem lép, de keres, én is őt. Mi ez? Nem kerültem még ilyen szituba soha.

2011. júl. 9. 22:34
 4/13 A kérdező kommentje:
Valahogy nem tudom elképzelni, hogy amikor este 21-22 órakkor felhív, hogy valóban a sulin jár az esze.
2011. júl. 9. 23:03
 5/13 anonim ***** válasza:
Én azon csodálkoznék hogy ha nem kezdenél igy érezni.Nagyon kevés a férfi nő barátság.Valószinü hogy ő is érez már.. De nem lehet hogy valami gátolja és azért nem tesz vallomást...?!
2011. júl. 12. 11:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 A kérdező kommentje:

Mi gátolhatja? Úgy tudom, nincs senkije, elmondta, hogy a szüleinél él.


Szeptembertől még többet fogom látni, és azt nem bírom már ki a közelében úgy érzem.


Amikor írtam neki a kedvellek sms-t, és azt, hogy talán jobb lenne, ha távolságot tartanék, nem válaszolt rá. Másnap írtam, hogy ne haragudjon, nem így akartam. EZ késő este volt. Azonnal írt nekem, hogy nem hargszik stb. Mire válaszolni akartam, már hívott is. Gondolom fontos vagyok neki, valamennyire.

Az első mondata az volt, hogy ezt a tegnapi sms-t nem igazán értettem. Feltünően szomorú volt. Mondtam, hagyjuk.. azóta ugyanúgy keresett. Most vége a vizsgáknak, nem hív naponta. 9-én beszéltük meg, hogy holnap találkozunk.

2011. júl. 12. 11:47
 7/13 anonim ***** válasza:
Akkor holnap ki kellene 1-2 dolognak derülnie. :)
2011. júl. 12. 12:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 A kérdező kommentje:

De nem randiként. Bárcsak az lenne :(


Jön a munkából haza, és tesz felém egy kitérőt, hogy elhozz 1-2 dolgomat, amit kölcsön adtam neki. De legalább látom, mert egész nyáron nem fogom. :(

2011. júl. 12. 13:07
 9/13 anonim ***** válasza:
100%
Nem kell randinak lennie, hogy valakin látszódjon, hogy tetszel neki. Esetleg néhány érzés is megjelenjen rajta.
2011. júl. 12. 13:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 A kérdező kommentje:

Mire gondolsz???


Az biztos, hogy amikor rám néz, szinte nevet a szeme. De ez nem jelent semmit, mert nem tudom, hogy másra hogyan néz.

2011. júl. 12. 15:06
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!