A "melegek" mért szeretnek felvonulni?

Szerintem a gyerekkeben sokkal rosszabb lelki nyomot hagy a tojással dobáló és "poookolra keeeerültöket" üvöltő 'kedves nagyi', meg az elkendőzött arcú, állat módjára őrjöngő fiatalember mint pár ember színes ruhában. Ha kiviszi az anyja a srandra ( kezeket fel, ki nem volt gyerekként strandon?) kb ugyanennyi meztelenséget lát. Sőt, többet.

A nemi szerepek szerinti öltözködés kapcsán meg kár lenne pont a Nagymagyar értékere hivatkozni. Náluk ugyanis évezredes hagyománya van a crosdressignek. Nézzétek meg a női hun viseletet, majdnem egyezik a férfiak ruhájával. Nadrágot hordtak, és a környező népek többek közt emiatt voltak ellenségesek, mert férfinak nézték az asszonyokat is.

Sajnos vannak emberek, akik hétköznap. sem. nézenk. ki. heterónak. és emiatt nagyon nehéz az életük. Egyébként pont nekik köszönheti a melegtársadalom "kultúrált, hétkönapi" része, hogy most nem elmegyógyintézetben kezelik őket. Ha annak idején a "deiváns, pávatollas" travik, a transzszexuálisok stb. nem balhéznak, ugyanott tartanánk, mint 1950ben. Kedves queer ember, nekik köszönheted, hogy lehetőséged van hétköznapinak lenni.

én nem hiszem, hogy ún. provokálással és vonaglással bármit is elérhetnék. nem állítottam ilyet (ld. "(ld. "szeretnék egy színes, mégis egyszerű és természetes, sokféleséget, kiegyensúlyozottságot jelölő közeget" és "fenntartom, hogy a magyarországi meleg méltóság menetei még nem elég felnőttek, letisztultak - lenne elég csiszolnivaló"). (ha félreérthető, mi a célom a kijelentéssel: a többesszám második személyek miatt mondom.)

ti. megtanultam évekkel ezelőtt, hogy ha hisztizek anyámnál, max. szájon vág; ha higgadtan viselkedek, egyáltalán van esélyem megértetni magam vele (ez nem csak a melegségre, annak elfogadására érvényes).

tudom, hogy a probléma ott van, hogy a média kizárhatatlan, illetve részben szükség is van rá - azonban a nézettség érdekében bármire képesek. ezért kellene egyszerűbbnek lenni. azt is tudom, hogy mindig is voltak, vannak és lesznek, ún. drag queenek, ~ kingek, azaz olyan transzvesztiták, akik a feltűnés, alapesetben szórakoztatás (varietéműsor) céljából erősen sminkelik magukat, eltúlozzák a másik nem vonásait, így visszataszítóak lesznek hétköznapi közegben. ugyanakkor felmerül, és nem csak itt Magyarországon, hogy a transzneműek, transzvesztiták kizárhatóak-e (lmbt társadalmi rétegen belüli szegregáció) egy felvonulásból, lehetünk-e mi is belül kirekesztőek. ezen sokan vitáznak, veszekednek. (az egykori stonewalli "háború" során, amikor az lmbt közösségek megelégelték az állandó razziákat, veréseket, a transzok nagy szerepet vállaltak, ez az egyik indok értük.)

azt mondom, ezt meg lehetne tartani a felvonulás után is, nem csak részben, hanem teljesen, mint programot, külön szórakozóhelyen (a színházi kultúra részeként).

igen-igen, az esetek túlnyomó többségében ők a furcsák, de 1) nem tudok mindegyik félnek jó megoldást keresni, mert nem vagyok társadalomtudományi szakember, csak egy hétköznapi civil, egyetemista, ráadásul más szakterületen. 2) nem gyakorolok hatást, nyomást a médiára, nincsenek kapcsolataim. 3) egyénként nem szólhatok bele nem egyetlen ember dolgába.

a gyerekekkel kapcsolatban:

sokszor hallom azokat az érveket együtt megjelenni, hogy 1) a kisgyermekek azért ne lássanak ilyet, mert "eltanulják, maguk is meleggé válnak" és azt, hogy 2) "a b.zik egymás közt <szaporodnak>, ez egy genetikai defekt". szerintem ez a két állítás üti egymást (az más tészta, hogy egyikkel sem értek egyet.)

igen, előfordulhat, hogy egy gyerek kipróbálja azonos neművel a csókot, ez nem ritka jelenség. van így. én is jártam kézenfogva az osztálytársammal, legjobb barátnőmmel. aztán ő lerázott, bepasizott. én pedig nem. ennyi. régen leány- és fiúnevelő intézetekben is voltak homoerotikus közeledések, aztán ahogy kikerültek, a heterók heterók voltak.

elhiheted, egy gyerek az életében rengeteg, különféle modellt lát. nem mind válik a példaképévé, nem válik olyanná. lát heteró párt, meleg párt, elváltakat, agglegényeket és hajadon nőket, nagyszülei által nevelt gyereket, intézetes gyereket, stb. mégsem lesz életcélja, hogy pl. ő is elvált felnőtt legyen. a melegek többsége, amikor felfedezi magát (szexuálisan érni kezd, érdeklődni kezd, szerelmes lesz) nem lát több meleg mintát, mint a heterók.

(illetve, hadd hozzak fel egy személyes példát. kb. 18 éves koromig élőben csak heteró mintákat láttam. ezalatt értsd a karikagyűrűt, a szüleimet, a családom, rokonaim érdeklődő kérdéseit, hogy fiúzok-e már, párokat az utcán, stb. a nagyobbacska megyeszékhely ellenére láthatatlan volt a valódi meleg párkapcsolat. és ma is, ha hazatérek, tudom, hogy léteznek, de inkább otthon szoronganak. és zavarba jönnek, ha a város szélén a dombon észreveszem őket. 14 éves koromtól versekből, 70-es évekbeli orvosi lexikonok háromszavas "magyarázataiból", egy-egy filmes csókból tudtam, hogy két lány, két fiú is tud csókolózni, ugyanúgy, mint a heterók (szájjal, nyelvvel).

//szóval, 13 éves koromban ugyan tisztában voltam azzal, hogy a homoszexualitás két azonos nemű ember szerelme és testi kapcsolata, de magamat képtelen voltam, nem is akartam bekategorizálni és csak akkor hasított belém az éles felismerés, amikor olvastam szapphó versét. (ugyanúgy lányhoz írta a szerelmes verset, mint én.) de ez egy felismerés volt, nem áttértem erre az útra, hanem megláttam azt, ami addig is ott volt körvonalakban. (40-50 éves leszbikus nők mesélik az eltitkolt évek c. interjúkötetben és filmben, hogy sokkal egyszerűbb lett volna nekik, ha nem érzik magukat egyedülinek, és nem csak azt tudták volna, hogy "valami férfiak a népligetben egymással", hiszen tudták, hogy ők nem olyanok.. nem tudták, hogy vannak leszbikusok, miközben maguk is azok voltak.) //

viszont, mi a párommal mivel általában teljesen hétköznapi módon sétálunk (szerintem neked sem tűnnénk fel; semmi vonaglás, bőrtanga, hajhúzós "nejcipelés" :D), találkozunk gyerekekkel is. na persze, nem ülünk be a játszótér közepébe pettingelni, de igen, szoktunk búcsúcsókot, rövid puszit adni a villamosmegállóban és látnak gyerekek is. és nem buták. egyszer egy anyuka annyit mondott a fiának, hogy "két ember, szerelmesek, biztos elutazik az egyik és sokáig nem látják egymást. tudod, apu is szokott puszit adni nekem.", amikor az ide-oda kalimpált és odagügyögött nekünk. ez így egyszerű, és a gyerek úgyis lát még egyéb dolgokat. sokkal nehezebb, ha valami értelmetlen, ok nélküli kapálózást kap, "ne nézzél oda", pisszegés és hasonlók. az feszültséget kelt benne, mivel nem kap összefüggést (az ott két ember, mint az ott, meg az amott). néha szoktam figyelni rokonokat, játszótéren kicsiket, és egyértelműen pocsék reakció egy szülőtől, ha pl. a kerekesszékes felé mutogató kölykét leszereli, hogy "jaj inkább nézd ezt a virágot. _szegény_ bácsit nem szabad bámulni." (anyám ezért rendszeresen leszerelte apámat, ha ilyet mondott)

egyébként értem, hogy Magyarország nem egyenlő Németországgal, azt is értem, hogy kb. a rendszerváltásig nagyon zárt volt a társadalom (részben a politikának köszönhetően, részben a történelmi múlt, hagyományok miatt). de máshol is volt ilyen időszak. megértem, türelmes vagyok, elfogadom, nem fogok hisztizni miatta (ld. fentebbi példa).

minden esetre kár, hogy a "melegek", a "ti", a "felvonultok", az nálad egy nagy massza. elég sokfélék vagyunk, ahogy a heterók is. nekem is csak egy szeletem a melegségem, egyébként ezerszínű vagyok. (ne tudd meg, milyen jót lehet veszekedni a "hasonszőrűekkel", mert semmi közünk nincs egymáshoz a szexuális kisebbség témakörön túl.) viszont úgy vélem, hogy a szelethez, életalapomhoz kötődő előítéletek, támadások, joghiányok rombolóak. (én pl. szeretnék olyan élettársi kapcsolatot, ahol felvehetjük egymás nevét, és nem kell kilométernyi végrendeletet írni a halálom esetére, hanem örökölhetünk egymástól. ha pedig gyereke van az előző kapcsolatából, annak nem egy szülője van papíron, hanem biztonságosabb, ha pl. én is haza tudom hozni az óvodából.)

hozzáteszem azt is, hogy a magyar melegmenet évekkel ezelőtt volt abszolút színes és esetlegesen provokatív. azóta volt kordonok között baktatás néhány lufival. és direkt néztem a tévében, se bőrtangát, se f.szlóbálást, sem egymást lehugyozó s/m kedvelő leszbikákat sem láttam. nagyon sajnálom, ha pl. a tavalyin vagy a tavaly előttin ilyet hallucinált valaki. :)

végül, hát akkor, viszlát - kellemes sz@rráverésemet. nem fogok visszaütni/-dobni, mert azt vallom, ez tesz emberré. kiállok magamért és a szeretteimért, de békésen. "ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel" (ha a homofób, verőlegény csoporttársam jegyzetet kér, nem szoktam tőle megtagadni csak azért, mert felvonuláson agyonvágna.) :)

minden jót.

(na, ez egy ilyen hosszabb szöveg lett, ha nem bánod. törölni úgysem lehet. e-mailt is szívesen írok, ha van kérdésed, ellenvetésed, hogy ne itt foglaljuk a helyet. :))

"én nem hiszem, hogy ún. provokálással és vonaglással bármit is elérhetnék.

...

ti. megtanultam évekkel ezelőtt, hogy ha hisztizek anyámnál, max. szájon vág; ha higgadtan viselkedek, egyáltalán van esélyem megértetni magam vele"

Nos azért ez itt most nem egy két ember közötti probléma hanem a társadalom, és a társadalom egy szegmensének a konfilktusa.

Sajnos, vannak olyan szituációk, amikor fel kell vállalni a balhét. Ahogy az angol mondaná, well behaved women rarely make history.

Lehet, hogy a felszínen a színes ruhák meg a szörnyűlködés van terítéken, de ez igazából csak a gyújtózsinór.

Ezek a problémák nem fognak pusztán attól elmúlni, hogy nem beszélünk róluk. Lehet, hogy drasztikus lépésnek tűnik, de ennek kapcsán egy csomó beszélgetés, cikk, riport készül. Ezek által az átlagember is kicsit belelát a melegek napi küzdelmébe, álláspontjába.

Az elfogadás első stádiuma mindig a tagadás. Ne beszéljünk róla, hátha akkor nem lesz, struccpolitika stb. Aztán ha ez nem látszik elégnek, jön a harag. Ütöm vágom, hátha akkor nem lesz. De dühösnek lenni se lehet örökké. De egy idő után hozzászoknak az emberek, hogy jó, vannak akik bizony szeretik a virágmintás ingeket, meg Peti a Bélával, hát igen...

Egy két vallási fanatikus még persze jó ideig lesz, god hates fags táblákkal, de hát hagy mondja a magáét.

Ha megtörténik ez a fajta társadalmi átalkaulás akkor ez már nem fog provokációnak számítani, csak egy szimpla megemlékezésenek, körmenetnek.

Abszolút egyetértek, de kiegészíteném, hogy nem mindegy, mi az a balhé, mit takar a fogalom, pontosan. :)

(Amikor bántani akarták a páromat, nekem is lendült az öklöm. Akkor vállaltam és remélem nem történik meg mégegyszer, de ha mégis, ugyanígy belefér a "balhé". )

És értelemszerűen akkor sem tudok/fogok felszívódni, kibújni, amikor kint leszek.

Annak én is nagyon örülök, hogy több a cikk, riport, semleges tényfeltáró leírás, ha kérdeznének, biztos részt vennék ilyenekben, egy interjúkötetben, stb.