Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mennyi az esélyem arra, hogy NEM vagyok terhes?
Február utolsó hetében volt egy hetes "kalandom", és a megszakításos módszerrel védekeztünk, szóval, ha került is belém valami, akkor az is csak előnedv lehetett, de úgy tudom, hogy annak csak 1% az esélye, hogy terhesség legyen belőle. Rá 3 napra csináltam terhességi tesztet, az negatív lett, de szerintem ez túl korai volt, meg is jött a mensim 4 nap múlva. Utána 2 hét múlva ismét megcsináltam a tesztet, hogy biztos legyek a dologban, mert így már nem tartottam korainak, és akkor is negatív lett a teszt szerencsére, meg is nyugodtam. Viszont az utóbbi időben jobban van étvágyam, meg olyan, mintha híztam is volna, bár lehet ezt csak én beszéltem be magamnak, nem tudom.
Végül is akármikor lehet jobb az étvágyunk, és más miatt is hízhat az ember! Egyébként a mensimnek most április elején kellene megjönnie. Szóval már nagyon várom, hogy megjöjjön! Szerintetek mennyi az esélye annak, hogy meg fog jönni és hogy nem vagyok terhes? Egyébként azóta már összejöttem exemmel, akivel már 6 és fél éve vagyok együtt, csak közben szakított velem, akkor rá 1 hónapra volt az a kalandom, de utána meg rájött, hogy mégis engem szeret, és azt az 1 hetes kalandomat már lezártam, azzal a fiúval nem szeretnék kapcsolatot. Légyszi, nem leszólásokat szeretnék, hanem kulturált válaszokat, előre is köszi!
25/N
Igazából két hétre rá is még elég korai a teszt... Minél hamarabb csinálják, annál nagyobb eséllyel mutat rosszat. Két napra rá például még értelmetlen, mert lehet besincs még ágyazódva, és akkor semmit se mutat ki.
Amúgy vizelet teszt nem túl megbízható, és könnyen lehet negatív ha sok folyadékot ittál előtte, vagy egyes más gyógyszerektől, meg sok mástól is. De mostanra ha terhes lennél szerintem elég jó eséllyel kimutatná, csak még ilyenkor is van esély, hogy nem mükődik, mert megesik az is, arra is van százalék.
Hogy újra összejöttél a barátoddal, szedsz most tabit? Mert az végképp tönkrevághatja a terhességi teszt hitelességét, ráadásul okozhat menszesz szerű rendszeres vérzést a terhesség alatt. Amelett egyetlen biztos út az ultrahang, ami nálad meg lehet még korai.
11:34-nek:
Értelek, és köszi.
Akkor szerinted kéne még egy harmadik tesztet is csinálnom, hogy biztosabb legyek a dologban?
Az ultrahangos vizsgálat mikortól nem korai?
Nem ittam előtte sok folyadékot, meg gyógyszereket sem szedek, gyógyszerellenes vagyok, éppen ezért fogamzásgátlót sem szedek, sosem szedtem még, párommal 6 éve amióta együtt vagyunk, azóta csak gumival védekezünk, meg most is azzal. Tehát akkor még jó, hogy nem szedek tabit, mert legalább így a teszt is hitelesebb. A tabi felborítja az egész hormonháztartást, bár párommal gondolkozunk lehet szednem kéne, de félek tőle egy kicsit, de majd lesz valami!
szia!
Szerintem is már rég mutatná a tesztUltrahangon már 5-6hetet is mutat,ha jól tudom a petezsák méretéből tudnak következtetni a terhességre,ha gondolod menj el orvoshoz!Én sajnos nem vagyok termékeny,mégis volt pár megszakításos kapcsolat az életemben mikor én is tesztelgettem.Pedig nem vagyok termékeny,mégis féltem!Én sem lettem terhes szerencsére,szóval megértem az aggodalmad!
De hogyhogy újra összejöttél a 6,5éves kapcsolatból a sráccal?
11:34 vagyok
igazából a 6. hétre kéne, hogy legyen szívhang, meg elég nagy kellene, hogy legyen a baba, hogy könnyen észrevehető legyen ultrahangon
valószínűleg viszont magánrendelésre kéne menned ha ilyen korán akarsz ultrahangot, mert szűrést tudtommal a 12. héttől szoktak végezni, csak akkor nézik előbb ha volt már valamilyen komplikációd, vagy vérzésed van
de egyébként szerintem vizelet vagy vér vizsgálatot fognak ajánlani ha elmész, hogy tudni szeretnéd terhes vagy-e
a vérvizsgálat eléggé megbízható, téveset általában csak emberi mulasztáskor mutat
egyébként a bolti tesztek is elég megbízhatóak, csak tudni kell, hogy a hormon szint ami az észleléshez kell, általában a fogamzást követő 10-12. napra nő meg eléggé, hogy elérje a határértéket a teszthez, de ez eléggé egyéni lehet, mivel mindenki teste más
még annyit róluk, hogy érdemes a reggeli első vizelettel nézni őket, mert akkor szokott a legtöbb hormon lenni benne
szerintem amúgy ha késik most a menszid 2 napnál többet, akkor nézd meg teszttel, mert most már biztos ki kellene mutatnia
és tudom a vérteszt meg az ultahang az ügy felfújásának tűnhet, de nem egy nőről hallottam, hogy terhesség alatt vérzett (amit össze lehet keverni menszivel), és bár nem tudom, hogy milyen a testalkatod (vékony nőkőn általában jobban látszik a terhesség, de én még olyanról is olvastam megbízható forrásban, aki terhesség alatt 10 kg-t fogyott, de ő ugye nem vékonyan került bele)
és nem akarlak ijesztegetni, mert ilyenekre azért nincs sok esély, csak én totál az a fajta vagyok, aki meg nem nyugszik amíg nem tudja 100 ezer %-ra biztosan, és mindennek utánanéz
25 évesen komolyan itt kérdezed ezt meg, és nem mész el egy nőgyógyászhoz?
Ha 14 lennél, nem lepődnék meg, de így... Oo
12:32-nek és 12:50-nek:
Voltam már nőgyógyásznál, és vizelet - és vérvizsgálatot is csináltak, az is negatív lett. Csak az a helyzet, hogy ezek a vizsgálatok a kalandom után 2-3 nappal történtek meg, remélem ez nem volt túl korai, végül is, ha az lett volna, akkor az orvos mondta volna, hogy még korai. Ugye?.
A tesztet pedig reggel végeztem el.Ha késik a mensim, akkor lehet csinálok még egy harmadik tesztet. Egyébként nekem rendszeresen 41 napra szokott megjönni általában, ezt mondtam is a nőgyógyásznak, és azt mondta rá, hogy ez normális, de csak abban az esetben ha beállt erre a 40-42 napra, és pár nap ingadozás még nem baj. Egyébként a testalkatom a következő: 160 cm / 45 kg.
Szóval akkor az 1 hónapos terhesség látszódna az én testalkatom esetében? Mert akkor oké, így most már nyugodt vagyok! Én is az a fajta vagyok egyébként, aki biztosra akar menni! Ja, 12:32-nek még: azért jöttem össze újból párommal, mert mikor megtudta, hogy másé lettem, akkor ő írt nekem egy megható levelet, melyben az állt, hogy nagyon szeret engem, és kér tőlem egy esélyt, hogy menjek vissza hozzá, és én úgy vagyok vele, hogy adjuk meg egymásnak az esélyt, és jó, hogy megadtam, mert azóta sokkal jobb minden vele, nagyon igyekszik párom, hogy rendbe hozza a kapcsolatunkat, és sikerült is neki, boldog vagyok! Nem adok fel 1 hetes kaland végett 6,5 éves kapcsolatot, és a kalandban ráadásul nem is volt teljsen őszinte velem az a srác, de ez nem zavart, mert eleve nem éltem magam úgy bele, kalandnak fogtam fel, nem akartam semmi komolyat, még jó is! Ez a kaland arra volt jó, h párom rájöjjön mit veszített. Nem minden férfi fogadta volna vissza a barátnőjét úgy, hogy míg külön voltak már rá 1 hónapra mással "kavart" 1 héten keresztül! Nemde? Úgyhogy értékelem páromat és megbecsülöm! :)
13:11-nek:
Voltam nőgyógyásznál, csak azt nem írtam le fönt. Olvasd el az összes kommentet, ott minden kiderül! Addig nem érdemes választ írni, míg nem olvasol végig minden!!! Amúgy köszi!
Lehet, hogy elkerülte a figyelmemet, de én nem olvastam nőgyógyászról csak abban a válaszodban, amit az én válaszom után írtál.
Egyébként minden kötekedés nélkül kérdeztem, mert számomra érthetetlen, hogy egy 25 éves nő, miért a GYK-en érdeklődik valami olyanról, amit 100%-os bizonysággal csak egy nőgyógyászati vizsgálat tudnak kideríteni?!
Azt értem, ha egy 14 éves nem mer elmenni nőgyógyászhoz, vagy szexelni már érettnek gondolja magát, de fogalma sincs, hogy hogy működik a teste, de a te kérdésed engem így most meglepett, ne haragudj!
De a kérdésedre a konkrét válaszom is az, hogy halvány fogalmunk nem lehet -szerintem-, hogy mennyi az esélye annak, hogy nem vagy terhes (vagy, hogy terhes vagy-e), ezt 100%-ra csak egy nőgyógyászati vizsgálat tudja megmondani.
Ugye közben írtad, hogy voltál, de -ha jól emlékszem-, 2 napra rá. Na erre viszont azt mondanám, hogy nekem furcsa, hogy 2 nap után meg tudta volna mondani, én inkább visszamennék, vagy elmennék egy másikhoz, hogy biztosra menjek. Főleg ha esetleg késik. Ami most akár késhet amiatt is, hogy félsz.
Egy hónapos terhesség nem valószínű, hogy meglátszik, ha annyiban nem, hogy közlik veled, hogy kivirultál, megszépültél, de itt mivel boldog vagy, hogy összejöttél a pasiddal, ez nehezen értékelhető
4-5 hónaposnak már mindenképp meg kéne rajtad, talán már 3 is, mivel olyan vékony vagy, de ez nagyon változó tud lenni... erősen függ például a magzatvíz mennyiségétől, ami nagyon változó ám, úgyhogy erre nem adnék
az orvosnak meg illene tudnia, hogy mit csinál, csak sajnos találkoztam már olyannal, akit jobban érdekelt, hogy őt egy boldog pár szépen kifizesse, és adjon hálapénzt, minthogy elmondja az igazat... egy ismerősömmel esett meg, hogy 8-10. hét körül ment (magán!) ultrahangra, és az orvos megnyugtatta, hogy a baba egészséges, ő meg így nyugodtan utazott el, majd amikor elkezdett vérezni és rosszul volt, és kórházba ment, kiderült, hogy a 7. héten elhalt a baba, és annak az ultrahangon látszódnia kellett volna, mivel ugye nem kellett volna lennie szívhangnak... így elég esélyesnek tartjuk, hogy nem hozzá nem értésről volt annyira szó, hanem csak ő nem akarta a kismama szemébe mondani, hogy mi történt...
amúgy vérvizsgálatról nem tudom mikortól mutatja ki, lehet, hogy az érzékenyebb, de vizeletre azt mondanám, hogy nagy esély van, hogy olyan korán nem, csak ugye emberfüggő...
13:30-nak:
Igen, csak abban az egy kommentben írtam, és azért nem írtam fönn meg máshol, mert ezt nem tartottam lényegesnek, mivel szerintem túl korai volt a vizsgálat, és azért nem mentem el idáig, mert úgy gondolom 1 hónap után már talán nem lenne korai, szóval lehet el kéne mennem még egy vizelet vizsgálatra, talán az jobb lenne, mint a teszt. Bér végül is bízhatok a tesztben is, mert azt mg 2 hét után csináltam meg és reggel, talán annyi idő már elegendő hozzá. Az ultrahangos vizsgálat meg még korai lenne, mert az lenne a legbiztosabb, de ezért is itt tettem fel a kérdést, mert az még korai lenne az a vizsgálat. Remélem így már értesz.
13:41-nek:
Értelek. Nagyon szomorú, hogy vannak olyan orvosok is, amit írtál. Viszont az én esetemben lehet korai volt, és lehet azért vizsgáltatott meg, mert látta rajtam, h ideges voltam, és így akart talán megnyugtatni, de akkor lehet érdemesebb lenne még egy vizsgálat, no majd lesz valami, mindenesetre így, hogy a legutóbbi teszt negatív lett talán így nyugodtabb vagyok, na meg a válaszok nagy többsége is megnyugtatott. Egyébként párom is azt mondja, hogy szerinte sem vagyok terhes, de más gyerekét nem nevelné fel, ez érthető is, szóval el kéne vetetnem ha mégis az lennék, mert nem lenne pénzem most felnevelni, szóval bízok abban, hogy igazat mutatott a teszt! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!