Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
1 év után is hiányzik pedig nem is voltunk együtt?
A sztori mindegy hogy miért nem volt lehetséges összejönni, de közel egy éve vége van és mindennap vele fekszek, az ő gondolatával. Nem voltunk együtt, de nagyon nagy hatást tett rám, a párkapcsolatokról és a magamról való gondolkodásra. Nem voltam belé szerelmes de nagyon kedveltem.
Miért nem megy elengedni?
Közben itthon senkivel se ismerkedtem nem akartam tinderezni. Most elköltöztem egy masik országba, ahol használom a tindert és semmihez nincs kedvem, senki nem olyan kedves vagy érdeklődő mint amilyen ő volt. Sőt, tinderen örülsz ha tudsz normálisat beszélgetni.
Benne szinte minden megvolt amit kerestem. Ez mikor múlik el? Sose fogom már látni, felkeresni se fogom, és bár tudom neki is sokat jelentettem de ő már szerintem azóta vígan ismerkedik, vagy van már barátnője (fogalmam sincs)
L

























Már egy éve nem ismerkedtem. Akkor mikor kéne?Nyilván itt a magány is közbeszól már. Egyébként miért, valakivel nem lehet kapcsolódni párkapcsolat nélkül? Ő vele olyan volt mint egy párkapcsolat, úgyis bánt velem , mint a több éves kapcsolatomban senki se.
Fáj-e? Igen, mert azzal az érzéssel engedtem el, hogy basszus ez lehetett volna több. Mert a jelleme, a természete nagyon passzolt hozzám. Elengedtem, csak azt hittem majd utána találok mást. Nem találtam, de nem is kerestem










"...minél kevésbé ismersz valakit, annál nagyobb eséllyel alakul ki benned a megszállottság kaotikus érzelme, amit az idealizált verziója felé táplálsz. Ez azt jelenti, hogy a limerencia alapvetően ellentétes az érzelmi intimitás alapkövével, amelyen az igazi szerelemnek nyugodnia kell. Sőt, egyes szakértők szerint a limerencia potenciálisan egy tudatalatti védekezési mechanizmus is lehet, amely a valódi intimitástól való félelmen alapszik. Azaz: direkt egy eredendően elérhetetlen fantáziába kapaszkodsz, mert valahol mélyen tudod, hogy úgysem lehet belőle semmi, ezzel védve magad attól, hogy igazából sebezhetővé válj."
Limerencia/megszállottság.










Mindegy, hogy a kérdező hány éves, bármilyen életkorban előfordulhat ilyen helyzet.
Kérdező, eltelt egy év, és még mindig gondolsz vele. Tényleg nem ártana egy beszélgetés közöttetek. Lehet, hogy neki is a fejében jársz! Ha nem, akkor pedig megnyugodnál, le tudnád zárni. Nem feltétlenül párkapcsolat happy endre kell gondolni, lehet, hogy ő lesz a legjobb barátod egyszer. Ha fontos neked, ne hagyd veszni, lásd a hozzászólást az elején...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!