Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Érdemes várni rá?

Figyelt kérdés

Fél éve szakítottunk a párommal, de újra elkezdtünk beszélgetni és elmondtam neki hogyan érzek. Én senkit nem szeretnék ebben az életben csak őt és senki iránt nem fogok érezni úgy mint iránta. A probléma az, hogy semmi konkrét igent vagy nemet nem mondott a jövővel kapcsolatban. Azt elmondta, hogy nem akar senkivel kapcsolatot és nem is tervez. Rólam nem mond semmi konkrétat hogy akar e vagy sem. Tegnap például ezt mondta: "Majd az idő eldönti, hogy ki kivel lesz". Nem tudom ennyiből kivenni, hogy akar e valamit vagy sem tőlem. Ő éli az életét, viszont én így nem tudok "megnyugodni". Mind a ketten az elsők voltunk egymásnak. Félek, mert várnék éveket rá, de mi lesz ha rosszul fordul a kerék és csak az időmet szeretné húzni? Bármit kérdezek, nem válaszol igennel vagy nemmel, csak körülírja a dolgokat vagy másról beszél.

Elég ritkán beszélünk, magától sosem ír rám.

Ha nem mondott konkrétan nemet, akkor az talán azt jelentheti hogy fent akarja tartani az érdeklődést, bár lehet rosszul látom.


Én 21/f

Ő 18/l



tegnapelőtt 17:29
 1/9 anonim ***** válasza:
100%
Lépj tovább, nagyon fiatal vagy ahhoz, hogy ne élj.
tegnapelőtt 17:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
100%

Ne húzd az időd, és ne rágódj ezen, addig úgyse nyugszol meg a talánoktól, amíg meg nem tudod.

Konkrétan kérdezz rá, vagy mond el mit szeretnél. Ha nemet mond,vagy vonakodik, töröld ki az életedből.

Ne várj rá éveket.

tegnapelőtt 17:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
52%

De, konkrétan elmondta:


"Azt elmondta, hogy nem akar senkivel kapcsolatot és nem is tervez. "

tegnapelőtt 18:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
100%

senkit nem szeretnék ebben az életben csak őt és senki iránt nem fogok érezni úgy mint iránt



Dehogynem, még csak most kezdődik az élet.

Csak káposztát melegítünk újra.

tegnapelőtt 18:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
Talonba rakott, értsd ha más fiúkkal nem jön össze párkapcsolat akkor visszamegy hozzád. Felejtsd el és tiltsd le!
tegnapelőtt 18:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
Szakítottatok, és nem akar tőled semmit. Miért várnál, és mire?
tegnapelőtt 18:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
Ha akarna valamit akkor mondta volna. A nem szeretne most senkit sem az rád is vonatkozik. Az, hogy évek múlva mi lesz ki tudja? Senki sem tudja megmondani. Zárd le magadban, lépj tovább. 😊
tegnapelőtt 18:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
46%
18 éves vagy baszod! Kicsi takony gyerek! 1 kis agysejttel! Hogy lehet valaki ennyire buta????? Te jó ég......
tegnapelőtt 19:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
100%
21.. egyébként..
tegnapelőtt 19:28
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!