Férfiak, ti összejönnétek egy olyan nővel, aki nem tetszik, csak azért, hogy ne maradjatok egyedül?

Szerintem ebben a kérdésben az nem mindegy hogy mekkora százalékban van jelen a "nem tetszik".

Mert tökéletes ember nincs, sem férfi sem nő. Így tökéletes passzolás sem lesz két ember között, csak közelíteni lehet a "tökéleteshez".

Úgyhogy valamilyen százalékban mindenkinek kompromisszumot kell kötnie, mindenkinek engednie kellene valamennyit az "általa megálmodottból".

Azt már mindenki maga tudja vagy érzi hogy neki mi fér bele abba amit még komfortosnak érez. Lehet hogy bizonyos dolgok nem tetszenek a másikban, de lehet hogy más dolgokkal, tulajdonságokkal jól tudja ezt ellensúlyozni.

Van olyan hogy az elején nem tetszik, de aztán később meg igen.

Egyébként a legtöbb probléma az összeköltözés után szokott felszínre kerülni. Akkor derül csak ki igazán hogy milyen ember a másik. És teljesen mindegy hogy nő vagy férfi az illető.

Nemcsak összejönnék, de össze is jöttem.

Nem bántam meg, mert szereztem rengeteg tapasztalatot a nőkkel, akkor lettem volna ostoba, ha kihagyom.

"#5 gyerek, te több szappanoperát nézel, mint a nagyanyám."

Nem, én a való életet követem, sok emberrel beszélgetek, barátok, ismerősök, 30 éves korosztály körül, látom, hogy kinek hogy alakul az élete, és ezt figyeltem meg.

5 voltam

"És szerintem ez az egészséges, nem az, ha valaki egész életében azon depressziós, miért annak született, aki, hanem kihozza az életéből, amit lehet és annak tud őszintén örülni. Természetesen értve ezt arra, ha nagyobb részben összeillenek, jól érzik magukat egymás társaságában."

Persze. Csak a "kihozza az életéből, amit lehet" nem mindenkinek egyenlő a második mondattal. Van, akinek csak valami sokkal rosszabb/kevesebb annál. Abban pedig nincs minek őszintén örülni. Mégis mit örvendjen, akinek csak az az elérhető, hogy sem vonzalom nincs, sem összeillés, igazából unják vagy/és irritálják egymást? Ja, az örüljön őszintén az egyedüllétnek, mert még az is jobb. Hát, ennél tényleg, de... 😏 Néhányan mintha meg sem akarnák látni, mennyire sokaknak nincs lehetőségük egyszerűen semmi jóra, értékelhetőre, hanem csak a két/sok rossz közül a kisebbet választani. De ez nem boldogság, és nem tud egészséges lenni. Ez nyomasztó, megbetegítő kényszerpálya.