Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Még így sem tudok neki hinni?
Páromról kiderült, hogy mióta összejöttünk(fél éve), azóta is párszor írogatott az exével. Az üzeneteket kitörölte természetesen, és azt mondta, hogy csak az egymásnál hagyott cuccok miatt beszéltek, meg pénzzel is tartozott neki a nő, amit nem akar visszaadni páromnak. Azért kételkedem, mert párom nagyon szerette a nőt, a nő hagyta el, és szomorú volt nagyon miatta. Viszonylag hamar össze is jöttünk a szakitasuk után, túl hamar.
Mindig azt mondta , hogy túl van rajta.
Én annyira nem tudtam elhinni, hogy csak erről volt köztük szó, hogy ráírtam az exére, és megkértem, hogy mondja el ha esetleg a párom próbált vele békülni. Ő azt mondta, hogy igen próbált de csak szémelyesen, mert hogy egy munkahelyen dolgoznak és nap mint nap találkoznak. Én akkor teljesen meglepődtem, mert nem tudtam, hogy a nő is ott dolgozik. Párom azt mondta erre amikor megkérdeztem, hogy ez nem igaz, csak hazudik a nő, hogy neki rossz legyen. Meggyőzően tovább írta nekem a nő, hogy a munkahelyen a párom folyamatosan megy utána. Pár ismerős segítségével azonban kiderült, hogy nem dolgozik ott, ebben hazudott. Többször kérdeztem a nőt, hogy ha az üzenetekben próbált a párom vele békülni, akkor küldje el nekem, de ő azt mondta írásban nem próbálkozott nála, csak mindig személyesen. Nem tudom mit higyjek… Az a pár ismerős remélem nem hazudott a párom érdekében, hogy nem dolgozik ott a nő. Mindenesetre nyugtalanító, hogy több hónapig beszéltek egymással írásban és a párom kitörölte. Nem tudom miért kellett több hónapon keresztül üzizni egymással. Viszont ha írásban lett volna olyanról szó, akkor a nő elküldte volna nekem, hogy bebizonyítsa, mert azt is hazudta hogy egy helyen dolgoznak. Ha a párom tényleg irt volna neki olyat, akkor azt meg végképp elküldte volna nekem. Szerintetek aggódjak? Vagy ez nem nagy dolog? 24 N
Ha nem szerelmes belém, akkor viszont nagyon jól megjátsza. Nem tudom most már ebben is kételkedem. De ennyire meg lehet játszani vajon? Vagy csak ő ilyen törődő típus..
én tudom, hogy egyből egy szakítás után nem lett szerelmes belém, ez alapjáraton is idővel alakul az emberekben. Én sem voltam szerelmes azonnal.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Úgy nem is lesz beléd soha szerelmes, ha másba szerelmes. Ha ki is szeret belőle, nem fog beléd szeretni. Te csak arra kellettél, h túl legyen rajta.
Nagyon sok pasi tud úgy kedves lenni egy nővel, h nem szerelmes belé. Nem is egy ilyen párt ismerek...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!