Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Még így sem tudok neki hinni?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Még így sem tudok neki hinni?

Figyelt kérdés

Páromról kiderült, hogy mióta összejöttünk(fél éve), azóta is párszor írogatott az exével. Az üzeneteket kitörölte természetesen, és azt mondta, hogy csak az egymásnál hagyott cuccok miatt beszéltek, meg pénzzel is tartozott neki a nő, amit nem akar visszaadni páromnak. Azért kételkedem, mert párom nagyon szerette a nőt, a nő hagyta el, és szomorú volt nagyon miatta. Viszonylag hamar össze is jöttünk a szakitasuk után, túl hamar.

Mindig azt mondta , hogy túl van rajta.

Én annyira nem tudtam elhinni, hogy csak erről volt köztük szó, hogy ráírtam az exére, és megkértem, hogy mondja el ha esetleg a párom próbált vele békülni. Ő azt mondta, hogy igen próbált de csak szémelyesen, mert hogy egy munkahelyen dolgoznak és nap mint nap találkoznak. Én akkor teljesen meglepődtem, mert nem tudtam, hogy a nő is ott dolgozik. Párom azt mondta erre amikor megkérdeztem, hogy ez nem igaz, csak hazudik a nő, hogy neki rossz legyen. Meggyőzően tovább írta nekem a nő, hogy a munkahelyen a párom folyamatosan megy utána. Pár ismerős segítségével azonban kiderült, hogy nem dolgozik ott, ebben hazudott. Többször kérdeztem a nőt, hogy ha az üzenetekben próbált a párom vele békülni, akkor küldje el nekem, de ő azt mondta írásban nem próbálkozott nála, csak mindig személyesen. Nem tudom mit higyjek… Az a pár ismerős remélem nem hazudott a párom érdekében, hogy nem dolgozik ott a nő. Mindenesetre nyugtalanító, hogy több hónapig beszéltek egymással írásban és a párom kitörölte. Nem tudom miért kellett több hónapon keresztül üzizni egymással. Viszont ha írásban lett volna olyanról szó, akkor a nő elküldte volna nekem, hogy bebizonyítsa, mert azt is hazudta hogy egy helyen dolgoznak. Ha a párom tényleg irt volna neki olyat, akkor azt meg végképp elküldte volna nekem. Szerintetek aggódjak? Vagy ez nem nagy dolog? 24 N



dec. 13. 22:33
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
63%

Az a legnagyobb gond, hogy a párod nem volt veled őszinte az exével való kapcsolattartásról. Az üzenetek törlése meg az, hogy titkolózott, nem túl jó jel. Érthető, hogy ez bizalmatlanságot kelt benned.

Az ex hazugsága a közös munkahelyről elég gáz, de ez inkább róla mond el sokat. Viszont az, hogy a párod még mindig tartja vele a kapcsolatot, pláne ha érzelmileg nem dolgozta fel teljesen a szakítást, az már aggasztóbb.

Nézd, lehet, hogy nincs szó fizikai megcsalásról, de az érzelmi hűség és őszinteség itt erősen kérdéses. Szerintem fontos lenne, hogy leüljetek és őszintén átbeszéljétek ezt az egészet. A párodnak meg kell értenie, miért okoz ez neked aggodalmat.

dec. 14. 00:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 A kérdező kommentje:
Azt mondja azért nem akarta elmondani, mert félt attól, hogy azt hinném, hogy van köztük valami. Leültünk már nagyon sokszor, átbeszéltük. Megértő és minden kérdésemre válaszol. Attol függetlenül aggasztó, hogy hazudott, és hogy lehet ez az egymásnak való cucc visszaadás csak egy ürügy nekik, hogy beszéljenek. Ő azt mondja nem érez iránta semmit. De en nem tudom mit higyjek
dec. 14. 00:49
 3/15 anonim ***** válasza:

Jó, hogy leültetek és átbeszéltétek a dolgot, ez mindenképp pozitív lépés. Az, hogy a párod megértő és válaszol a kérdéseidre, szintén jó jel.

Viszont érthető, hogy még mindig vannak kétségeid. A hazugság, még ha jó szándékból is történt, aláássa a bizalmat. És igen, az a gondolat, hogy a cuccok visszaadása csak ürügy lehet, teljesen jogos aggodalom.

Talán segíthet, ha:

Megkéred, hogy a jövőben legyen teljesen őszinte, még ha attól is fél, hogy félreérted.

Megbeszélitek, hogyan tudná visszanyerni a bizalmadat.

Tisztázzátok, mi számít elfogadható kapcsolattartásnak egy exszel.

Végső soron a megérzéseidre is hallgatnod kell. Ha úgy érzed, hogy valami még mindig nem stimmel, az lehet, hogy jelent valamit. De ne feledd, a túlzott gyanakvás is tönkreteheti a kapcsolatot.

dec. 14. 00:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim ***** válasza:
Nem hinném ezt el, ha valóban csak emiatt irt volna neki miért kellett volna kitörölnie? Most abban semmi sincs, hogy ráírt, hogy adja már vissza az ott maradt cuccát. Biztosan hazudott erről az exe? Vagy kit kérdeztél meg, hogy felmerült az az opció, hogy a párod érdekében hazudtak erről? Egyébként más van ami miatt van okod feltételezni, hogy nincs még túl az exén?
dec. 14. 01:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 A kérdező kommentje:
Igen nekem is ez a furcsa, hogy akkor miért törölte ki. Együtt is élünk már, nem kellett volna eljátszani a bizalmamat, pedig nem vagyok egy bizalmatlan típus. Viszont ezzel a nővel kapcsolatban volt régebben is vitánk, mivel az elején elég sokszor szóba hozta és ezért volt hogy veszekedtünk. Talán ezért nem mondta el, mert tudta hogy akkor megint veszekés lesz. Folyamatosan azt állítja, hogy tényleg semmi érzelem nincs már benne és nem azért írt neki. Nem tudom mit higyjek. Ezek mellett pedig érzem, hogy szeret, de most kételkedem abban is. Munkatársaktól tudtam meg, hogy a nő hazudik és elmondásuk szerint ez a nő ilyen. Az elején volt okom feltételezni, hogy nincs rajta túl, mert egyrészt friss volt a szakításuk, amikor mi összejöttünk, másrészt pedig elég sokszor felhozta sok kis apróság kapcsán, ami éppen eszébe jutott. Akkor meg is mondtam neki, hogy ha nincs túl rajta, hagyjuk is az egészet. Persze akkor is mondta, hogy teljesen túl van rajta, csak néha eszébe jutott, és ennyi. Ezután már nem beszélt róla. De nyilván azért mert én mondtam neki, hogy többé ne tegye. És közben meg a hátam mögött egesz idő alatt kommunikáltak. Szóval van okom ezt hinni nagyon is. Most teljesen hülyének érzem magam!
dec. 14. 08:36
 6/15 anonim ***** válasza:
Mondjuk ha az exe tényleg hazudott erről, akkor csak beakar nektek kavarni. De ha úgy érzed szeret, odavan érted, akkor míg nem lesz biztos az egész sztori én nem küldeném el. Viszont azt te tudod, tudsz-e még benne bízni. Ha meg kiderül tényleg nem semleges még exe iránt, akkor ne te érezd magad hülyének, mert ő eljátszotta, akkor meg örülni kell hogy kiderült. Megtudják játszani magukat könnyen
dec. 14. 09:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:
55%
Valószínűleg dugni is összejártak. Én jártam már így.
dec. 14. 09:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
0%

Azt állítod, nem vagy bizalmatlan típus??? Komolyan beszélsz?

Eszembe sem jutna a pasimnál azt nyomozgatni, hogy írt-e az exének, aztán ráírni az exre meg másokat is belevonni a nyomozásba.

(Felőlem találkozhat is az exével.)


Nem tudom, milyen a pasid, de sehova nem vezet, ha te nem vagy őszinte MAGADDAL.

Ne csak benne keresd az okokat.. Önbizalomhiányos és féltékeny vagy, ami nem olyan szörnyű dolog, a legtöbb ember az, de csak miután ezt letisztáztad, akkor fogsz tudni megoldásokat találni a problémádra.


34N

dec. 14. 13:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 A kérdező kommentje:
Én megértem az álláspontod de ez az én álláspontom. Szeretnél olyan emberrel lenni, aki a hátad mögött esetleg kuncsorog az exnek? Persze itt jön akkor képbe az, hogy hát bízz meg higyj. Csak azért minden áron, vakon minden helyzetben nem lehet. Vannak olyan esetek, amikor az kevés, legalábbis én most igy gondolom. Nem nyomoztam még soha senki után, most úgy gondoltam szeretném megtudni az igazat. Nem jutottam vele előrébb így sem, ez van. Hinnem kell. Csak most nagyon nehéz.
dec. 14. 15:04
 10/15 anonim ***** válasza:

Olyan nincs, h valaki szakít a párjával, akibe elvileg szerelmes volt és a jövő héten összejön valakivel, mert már túl van rajta. Általában azok az emberek vagy pótléknak vannak vagy arra, h az ex féltékeny legyen.


Sztem nincs még túl az exén és valószínű, h nem szerelmes beléd, csak van mellette vki... Bocsi, nem bántani akarlak

dec. 14. 16:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!