Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Szerintetek baj így gondolkozn...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek baj így gondolkozni a párkapcsolatról?

Figyelt kérdés

Ez egy elég szubjektív téma és nyilván az ember a saját személyisége és tapasztalatai alapján látja, lehet a korral is változik ez. Azt látom, hogy a környezetemben a legtöbben úgy mutatják az érzelmek, vágyak irányából közelítik meg a témát, vagyis az a jó pár, akibe szerelmes leszek, akivel nagyon működik a kémia, stb.

Én meg inkább valahogy úgy pragmatikusabb módon látom ezt, tehát persze, hogy kell tetszedjen a másik ez alap, de sokkal inkább az számít mik a céljai, hova akar eljutni, milyen életvitelt él, az mennyire összeegyeztethető az enyémmel. És magáról a hosszútávú kapcsolatról is valahogy az a véleményem, hogy az elsődleges szempont az a jó bánásmód, ott meg az, ha kialakul két jószándékú, céltudatos ember közt, akkor nem biztos annyira számít, hogy az elején mennyire volt erős a kémia. Az összeillés fontosabb a kémiánál.

Persze lehet azt mondani, hogy ez így száraz, de szerintem sokkal jobb, ha valaki fegyelmezett, van normális viselkedési kultúrája, ezek kellenek egy család működtetéséhez, mint azt mondani, hogy a szerelem, az érzelmek a lényeg és nem tudom hányadik kapcsolatában is mindig elégedetlen legyen.



nov. 7. 19:08
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
56%

Megvan ennek is a helye. Ha mondjuk fiatalon szórakozol, vagy nem tervezel komolyan akkor mindegy milyen a másik, a lényeg hogy legyen kémia.

Később, mikor komolyabban tervez az ember akkor fog számítani hogy egyezzenek a tervek, olyan legyen a másik akivel hosszútávon együtt tudsz élni, működni.

nov. 7. 19:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
66%

Szerintem ez nem száraz, csak racionálisan is gondolkodsz, ez a jövőbeli család gondolata miatt érthető. Ettől még lehetsz majd ugyan olyan szerelmes felnőtt fejjel is, mint egy tini, a kettő nem zárja ki egymást.


Amíg a vonzalom nem a 0-hoz konvergál nálad, mint szempont, addig nincs gond. Ez egy 2 változós egyenlet mindenképpen

nov. 7. 19:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
52%

Mindenki más nyilvánvalóan és nem pont a tinilét dönt. Lássuk be, hogy valaki még 35+ évesen is infantilis.

Egyébként én azt vallom, hogy az érzések a legfontosabbak mert míg szereti egymást két ember igazán akkor bármire képesek egymásért! Hajlandóak kompromisszumra, akár még áldozatot is hoznak, betegség, baleset utáni sérülés után együtt maradnak. De ha nem köti őket össze őszinte, mély érzések teljesen mindegy, hogy mennyire közös nevezőn vannak életvitelt, vagy értékrendet nézve. Úgyis fel fog borulni minden akár a harmadik személy után még szakítás/válás is lesz a végeredmény.

nov. 7. 19:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
52%
Nálunk erős volt a kémia, azóta is és mindenen átsegít, s mellette a világlátásunk is céljaink is összeértek.
nov. 7. 19:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
62%

A célok, személyiség változik, sőt az érzelmek is, egyértelműen alábbhagy a kémia és vagy marad a szeretet ami lehet sokkal értékesebb vagy se. Lehet eleinte mindketten úgy álltok hozzá, hogy külföldre nem mentek dolgozni es lehet mégis ki fogtok menni. Vagy egyiken se akartok utódot és nem fogtok tudni megegyezni később mert az egyikőtök meggondolja magát.

Nem lehet alapozni arra, hogy hasonlóan gondolkodtok.

Persze jó útvonal, de attól, hogy pl. az egyik fél extrovertált és a másik introvertrált attól még lehetnek együtt boldogak még életük végéig is.

nov. 7. 19:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
30%
Van minden csak vonzalom nincs. Én innen menekülnék. Nem baj ha így gondolod, biztos van még ilyem ember.
nov. 7. 19:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
79%

En 20 eves korom ota kb ugyanigy gondolom.

Fontos a kemia es a vonzalom, de alapvetoen egy szr szemelyiseget nem fog felulirni nalam, ha nagyon jo a szex.

Sokan nagyon ilyen allatias szinten vannak ebbol a szempontbol, pl ha minden szr de a szex jo, maradnak a kapcsolatbab. Ha minden jo, de a szex nem 10/10, akjor viszont egybol dobbantanak. En ezzel nem tudtam soha azonosulni es latszik is az erdemenye: total ossze nem illo emberek maradnak egyutf, alapitanak csalfot, valnak el, csinalnak csonka majd mozaik csaladokat, aztan az egesz kezdodik elolrol.

Ha az emberek kicsivel tudatosabban allnanak a parkereseshez es nem csak punci/kuki vezerelten, mindjart tobb tartosabb kapcsolat lenne.


26N

nov. 7. 20:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
68%
Én pontosan így látom, mint te. Nyilván kell, hogy tetszen a másik, szóval legyen vonzalom, de azért ne írjon már mindent felül a külső!
nov. 7. 20:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
75%

Én meg azt mondom, hogy mindkettő szempont lényeges.

Kell az is, hogy meglegyenek a szükséges érzelmek, kell, hogy meglegyen a szerelem, a vonzódás, enélkül az egész egy erőltetett maszlag lesz. De ahhoz, hogy működjön, nyilván kell az, hogy hasonlóak legyenek a céljaink, az értékrendünk, az elképzeléseink.

nov. 7. 20:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
29%
Akkor én fogok kontrázni :D Elárulok egy titkot... Az ember élete bármikor, bármelyik pillanatban megváltozhat! Az élet attól szép, hogy bármi megtörténhet, és attól car, hogy meg is történik! Hosszú kapcsolatban is folyamatosan változunk, és nem csak mi, hanem a körülmények is... Egy hűségesnek gondolt ember is találkozhat egy olyan emberrel, aki megtetszik, vagy szerelmes is lesz, és egy hűtlen ember is megváltozhat egyről a kettőre. Semelyikre sincs garancia... Na meg arra sincs, hogy két embert a problémák szétválasztanak, vagy összekovácsolnak... De egyébként igen, a kémia az el is tud múlni, de vissza is tud jönni. A kapcsolat az nem egy magától értetődő dolog, hanem egy olyan folyamat, amiért mindkét félnek naponta tenni kell, és még olyan is van, hogy hol az egyiknek van energiája többet beletenni, hol a másiknak. Szóval nem éghetünk folyton nagy lángon, stb.
nov. 7. 21:47
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!