Család szerelem nélkül?

32 éves nő vagyok. 3 több évig tartó kapcsolatom volt eddig, mindhárom exembe nagyon szerelmes voltam. Egyszerre volt gyönyörű és fájdalmas, de mindegyik kapcsolatomban több volt a szenvedés, mint a boldogság. Állandó balhék, tiszteletlenség, elhanyagolás, hazugságok, megcsalások, számtalan szakítás. Én magam is elviselhetetlen voltam ezekben a kapcsolatokban. Rengeteg sírás, gyomorideg, zombi üzemmód. Járok pszichológushoz is, mert nincs rendben, hogy én olyanokba zúgok bele, akik semmibe vesznek. Eljutottunk oda, hogy tudom mire van szükségem és tudatosan elkezdtem ezt keresni, meg is találtam, a mostani párom szöges ellentéte az előzőeknek, törődik velem, figyelmes, őszinte, megbízható, a vonzalom is megvan, én pedig sokkal nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb vagyok. Nincsenek titkok, mellébeszélések, hazugságok, mindenről nyíltan tudunk beszélni, önmagam lehetek, úgy érzem sokat fejlődünk egymás mellett és jó hatással vagyunk egymásra. De nem vagyok szerelmes. Nincs meg az a plusz. Mintha barátok lennénk akik bejönnek egymásnak, de valami hiányzik. Szeretnék családot, és az exeimmel bármikor el tudtam volna képzelni, annyira szerettem őket, holott logikusan hatalmas butaság lett volna és örülök is, hogy nem adtak rá esélyt, mert most a gyerek inná meg a levét. A mostani párom nagyon családcentrikus, szuper férj és apuka lenne, de mégse tudom anélkül a lángoló érzés nélkül ezt elképzelni. Persze tudom, hogy ez idővel átalakul, de sokat lehet belőle töltekezni, és ha már az elején sincs meg?! Ugyanakkor meg félek, hogy ha elengedem, megbánom… mert szerintem én mindig a bántalmazó kapcsolatokban fogom megtalálni azt a pluszt, amire lehet nincs is szükségem csak én hiszem azt, lehet nem is az a szerelem amit én annak hiszek. Mellesleg működésképtelen lenne. De attól is tartok, hogy egész életemben azt az érzést fogom keresni. Mit gondoltok erről?