A párkapcsolat hány esetben nyomhatja el valaki valódi énjét, amikor megpróbál a tarsadalmi normáknak megfelelni?

A legutóbbi párkapcsolatom szétesése után mélyen magamba néztem. Ez is kudarccal végződött, mint az előzőek. Elkezdtem úgy igazán mélyen belegondolni, hogy mi hogyan történt. Természetesen meg lehet magyarázni a dolgot úgy, hogy éretlen vagyok rá, vagy nagy hiányosságok vannak a belső értékeimben. Ahogy azonban elmélekedtem, eszembe jutott egy mélyebb ok: ez nem én vagyok, amit várnak tőlem.

Nem szeretem a párkapcsolatot. Én mindig arról álmodozok, hogy bejárom a világot, és sok nővel leszek együtt. Jobbnál jobbakkal, különbőző kalandokba keveredem.

És itt jött a felismerés: én egy Don Juan vagyok jelenleg.

Ez az én valódi énem.

Azért mentem bele párkapcsolatokba, mert a tárasadalom azt várja egy 30-as pasitól, hogy komoly kapcsolatban éljen. Akkor leszel komoly, ma ez a férfi.

Én azonban nem is igazán akartam azokkal a nőkkel együtt lenni. Én csak szexet akarok. Ez az őszinteség cunami sem az én esetem. Ez a lelki fröccs. Gyűlölöm, hogy a volt barátnőm kihúzott belőlem olyanokat, amiket nem is akartam volna elmondani.

Szóval innentől önmagam leszek.

De vajon hány ember élhet még így?

Hány ember nyomhatja el a valódi természetét, hogy megfeleljen a társadalomnak?