Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Fellángoltam, de férjnél...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Fellángoltam, de férjnél vagyok? Mit tegyek? Megveszek a másikért, miközben tudom, hogy ez csak a hormonok játéka?

Figyelt kérdés

28 éves nő vagyok, 4 éve férjnél. A férjemet már 9 éve ismerem, gyakorlatilag azóta párban is járunk. Ő 5 évvel idősebb nálam.

Hatalmas szerelem volt ő nekem, és egy igazi társ. Mára mégis inkább csak egy életre szóló társnak, de nem szerelemnek tudnám nevezni.

Amikor megismertem odáig voltam érte. Szép fiú volt, okos, kedves, imádott engem, én is őt. Ma is szeretem, ma is megértjük egymást és ma is mindenben támaszom. Viszont szörnyű embernek tartom magamat, de már egy parázsló kis szikrát sem érzek irányába. Pedig megyünk ide-oda, meglep olykor, nem csak áll a kapcsolatunk, mint a pocsolya. Ennek ellenére a tűz kihalt részemről. Még nem mondtam neki, pedig 1-2 éve érzem.

Ennek az egyik oka talán a megszokás, a másik meg az, hogy megváltozott a teste. Tudom, hogy szörnyű embernek fogtok elkönyvelni, de felszedett 20 kilót, már nem tartom olyan vonzónak. Valahogy már nem látom benne azt a férfit, aki volt. Azt sem tudom, hogy ha visszanyerné a versenyformáját, akkor vonzónak látnám-e. Lehet, hogy akkor is csak a kis megszokott társam lenne.

Ha van szex, abban sem érzek semmi izgalmat, semmi vágyat. Fizikai értelemben jó, mert ismerjük egymás testét és jól is szexel a párom, de ennyi. Nem érzek pillangókat, vonzalmat, szerelmet. Borzasztó rossz ezt érezni, magamnak sem vallottam be sokáig. Elkönyveltem, hogy ez normális. El is felejtettem milyen szerelmesnek lenni.


Hát, nagyon nem ilyen. Erre nemrég jöttem rá. Munkakapcsolatba kerültem egy másik férfival. Aki annyira, annyira kedves, figyelmes (mondjuk a férjem is az), de ezek mellé baromi dögös is. A hangja, a nevetése, a szeme… hasonlít egyébként a fiatalabb énjére a páromnak Sőt, az ő csúcsformáját látom benne. Rá emlékeztet, arra jöttem rá. Így még lehet, hogy valójában a páromat szeretném, csak kivetítem ezt a harmadikra?


Ezt a harmadikat még nem ismerem jól. De egyelőre nagyon vonzónak látom. Szinte megőrülök, annyira. A bűntudattól is megőrülök, hogy egész nap a fejemben jár. Képes lennék szétszedni az ágyban, annyira kívánom. Egyik nap munkával kapcsolatban ketten mentünk autóval egy címre, és akkor is szinte izzott a levegő közöttünk. Van egy érzésem, hogy én is tetszek neki, abból, ahogyan néz, ahogyan beszél hozzám. Persze lehet csak becsapom magamat. Ő is nagyjából egy korosztály, 30 éves, nőtlen. Azt tudja, hogy én házas vagyok.


Nagyon nem akarok félrelépni. Nem akarom felrúgni a biztost. Az sem tuti, hogy az a másik férfi akarna bármit. Tehát inkább csak a gondolataimmal kínlódok. Nem is a másik férfi a baj, hanem az, hogy a párom iránt így érzek. Ez a harmadik inkább csak felerősítette a probléma tüneteit.


Nagyon azon vagyok, hogy ezt elmondjam a páromnak, mert belülről felemészt. De tudom, hogy nagyon fájna neki. Nagyon megbántanám.


Mit tegyek? Én a párommal terveztem volna az életemet, tökéletes társ, tökéletes apa is lenne (bár a gyerekprojektet pont a kételyeim miatt halogatom valami alibivel), de egyszerűen hiába mindez, ha ennyire kihalt részemről a vonzalom. És most teljesen megőrjített az, hogy találkoztam egy olyan férfival, aki mellett ezt újra érzem.


ma 14:28
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
100%

Ha nincs gyerek, akkor szerintem most kellene eldönteni, hogy ő-e életed párja, vagy jobb lenne valaki más mellett.


A vonzalmat próbáltad valahogy feléleszteni? Edzeni együtt is el lehet járni például. Vagy szexi fehérnemű és társai.

ma 14:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 A kérdező kommentje:

Nem tudom, hogy lenne-e jobb nála. Ő tényleg olyan ember, akivel kiegészítjük egymást, mint a villa meg a kés. Egyre jár az agyunk, megért, támogat. Csak az a fránya vonzalom, nagyon, de nagyon hiányzik.


Már én sem vagyok olyan fiatal, főleg a biológiai órám ketyeg. 2 gyereket szerettem volna. Ha most felrúgnám az egészet, és mire találok, ha találok egyáltalán megfelelőt (mivel a jelenlegi fellángolás másik résztvevőjéről azt sem tudom hogyan érez), már nem tudom hány éves leszek.

Meg nem is szeretném felrúgni a kapcsolatomat. De félek, hogy egyszer bedilizek, és meg fogom csalni. Ha nem is a jelenlegi harmadikkal, majd mással. Ha az eszemre hallgatok, a férjemmel maradok.


Edzeni én szoktam, itthon aerobikozok, meg néha futok. Ő nem igazán szereti az ilyesmit, nehéz rávenni. Amikor megismertem akkor sokat bicajozott. Ez látszott is rajta, férfi létére jó feneke volt, meg olyan arányos alkata. :D

A szexi fehérnemű, szerepjáték stb már rég kilőve, sajnos.

ma 14:41
 3/11 anonim ***** válasza:
77%

Milyen szexi fehérneműt pajszeroltál az uradra? XD Az télleg nem fog segíteni.


Ott a hiba, hogy még fiatalka voltál, amikor már lekötötted magad. 24 évesen nem való mindenkinek a házasság.

Most hiányzik a szerelem, mert bizony a férjed öregszik. Hidd el, ez alól te sem vagy kivétel, te se hozod már azt a formád, mint amikor az oltár előtt ígértél fűt-fát. Jóban, rosszban, egészségben, betegségben, és tessék, már más botkormányát vezérelnéd, pedig csak pókhasat eresztett a párod.

Valószínűleg ha idejében aládvert volna rendesen, már a második pulya pöcörgetné a kebledet a valóságban, nem a jóképű munkatárs a képzeletben. El lennél foglalva a családdal, de te ráérsz a párod pocakján szörnyűlködni.

Azt mondom, meg kell próbálni. Felkínálkozol egy körre a királyfinak, és majd meglátod, mi lesz belőle. Az uradat sajnálom, mert ő ebből már csak akkor jön ki jól, ha talál magának egy jóravaló nőt, aki megbecsüli a pókhasával együtt.

ma 15:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
Mindenképpen beszélj vele arról, hogy megváltoztak az érzelmeid és nem akarod, hogy erre rámenjen a kapcsolatotok. Ha partner abban, hogy visszajöjjenek a régi idők, akkor van közös jövőtök, ha nem, akkor megcsalás és szakítás lesz a vége.
ma 15:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
100%

Csak nehogy két szék közül a pad alá ess.

Szerintem természetes egy hosszú távú kapcsolatban, hogy átalakul valami mássá. Akkor lehetne 3 évente másik párt keresni.

ma 15:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
54%

"A szexi fehérnemű, szerepjáték stb már rég kilőve, sajnos."


Hozd vissza akkor, mi akadálya?

ma 15:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
0%
Szegény férjed. Hagyd el, jobbat érdemel.
ma 15:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 A kérdező kommentje:

Milyen szexi fehérneműt pajszeroltál az uradra? XD Az télleg nem fog segíteni.


Azt speciel nem rá, hanem rám. Hátha attól megjön jobban az én kedvem is. A hatos válaszhoz hozzátéve, nem az a baj, hogy nem hozom vissza, hanem nem igazán dobja fel az együttlétet.

ma 16:41
 9/11 A kérdező kommentje:

“Ott a hiba, hogy még fiatalka voltál, amikor már lekötötted magad. 24 évesen nem való mindenkinek a házasság.”


Lehet. Nem tudom. Akkor szükségét éreztem és jó döntésnek láttam. Igazából ma sem bántam meg, jó embert választottam, itt mással van a baj. Leginkább velem.


“Most hiányzik a szerelem, mert bizony a férjed öregszik. Hidd el, ez alól te sem vagy kivétel, te se hozod már azt a formád, mint amikor az oltár előtt ígértél fűt-fát. Jóban, rosszban, egészségben, betegségben, és tessék, már más botkormányát vezérelnéd, pedig csak pókhasat eresztett a párod. “


Nem kimenteni akarom magamat, de én megtartottam a formámat, kilora és centire pontosan. Lehet, hogy öregszem. Természetes. Az sem zavar, hogy a párom öregszik. Az is lehet, hogy nem csak a pocakja miatt érzek így, az csak a ráadás. Én is próbálom elfogadni, hogy egy hosszú házasság nem a lángoló érzelmekről szól. De amikor jön egy lángoló érzelem más iránt, az borzasztó.


“Valószínűleg ha idejében aládvert volna rendesen, már a második pulya pöcörgetné a kebledet a valóságban, nem a jóképű munkatárs a képzeletben. El lennél foglalva a családdal, de te ráérsz a párod pocakján szörnyűlködni.”


Ezzel a résszel egyet is értek, meg nem is. Valamint ne haragudj, de fogalmazhattál volna szebben.

Egyetértek, hogy gyerek mellett biztosan kevesebb időm is maradni, jobban is beletörődnék abba, hogy már nincs az a tűz. Meg is fordult már a fejemben; hogy azért vállaljuk gyereket, hátha az helyreráz, és akkor már más kerül előtérbe úgyis.

Ugyanakkor az ilyen kapcsolatmentő gyerekvállalásból akárhányat láttam, egyiknek sem lett pozitív vége. A gyerek szerintem nem egy eszköz a kapcsolat helyrerakására, hanem a megkoronázása.


“Azt mondom, meg kell próbálni. Felkínálkozol egy körre a királyfinak, és majd meglátod, mi lesz belőle. Az uradat sajnálom, mert ő ebből már csak akkor jön ki jól, ha talál magának egy jóravaló nőt, aki megbecsüli a pókhasával együtt.“


Bár vágyok rá, nincs tervem felkínálkozni, jelenleg annál nagyobb tartást érzek magamban. Ezért is zavar, ahogyan érzek irányába. Mert ésszel nem akarom.

Azért “köszi”, hogy sajnálod a férjemet, de annyira azért nem rossz neki velem, és én is miatta aggódom az egészen, mert nem akarom megbántani.

ma 16:50
 10/11 A kérdező kommentje:

“Mindenképpen beszélj vele arról, hogy megváltoztak az érzelmeid és nem akarod, hogy erre rámenjen a kapcsolatotok. Ha partner abban, hogy visszajöjjenek a régi idők, akkor van közös jövőtök, ha nem, akkor megcsalás és szakítás lesz a vége.“


Itt egyébként arra gondolsz, hogy valljam be azt is, amit a harmadik fél kivált belőlem, vagy csak azt, hogy már nem érzek semmi izgalmat a szexuális életünkben?

ma 16:51
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!