Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi velem a baj? ennyire selejtes lennék? fel lehet ebből még valahogy állni negyvenen felül ha a terápia sem segített, itt már csak az öngyilkosság ami marad? kérlek ne bántsatok.
5 éven belül két párkapcsolatom is ugyanúgy ért véget, a menyasszonyom egyik napról a másikra elhagyott és ment egyből másik kapcsolatba rögtön miután elhagyott. kétszer ugyanúgy. miután a második elhagyott több mint egy évet jártam terápiára de semmivel nem vagyok jobban, minden nap van egy időszak hogy elfog a depresszió és akkor konkrétan arra gondolok hogy semmi értelme az életnek, az lenne a legjobb ha nem is lennék.
egyik pszichológus akihez jártam azt mondta, hogy vélhetően csak azért voltak velem, mert nem is én kellettem nekik hanem csak társhiányosak voltak vagy micsoda és amint találtak jobbat mint én lecseréltek.
ennek ellenére próbálok ismerkedni újra, de totális csőd az egész, még egy randit sem sikerül összehoznom, nem hogy párkapcsolatot.
Ne kezdj kapcsolatba. Gyakorold a kudarcfeldolgozast mással. Apránként.
Feladatok munka hobbik tervek bármi, amikor akadályokba kudarcokba ütközöl ott állíts magadon.
Minden embert érnek veszteségek. A kulonbség annyu csak hogy különbözően fogják fel.
Ha vkit lekuldenek padlora egyik a gödör alját nézni más meg azt hogy másszon ki
"egyik pszichológus akihez jártam azt mondta, hogy vélhetően csak azért voltak velem, mert nem is én kellettem nekik hanem csak társhiányosak voltak vagy micsoda és amint találtak jobbat mint én lecseréltek."
Bizti, hogy ezt mondta a pszichológus? Mert ha ezt mondta és így, akkor te meg a pszichológust cseréld le, de sürgősen.
"a menyasszonyom egyik napról a másikra elhagyott és ment egyből másik kapcsolatba rögtön miután elhagyott"
Ez a majmos módszer, csak akkor engedi el a régi ágat, ha már fogja az újat.
Nálad lakott és másvalakihez költözött onnan egyenest?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!