Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Előfordult már veletek, lányoknál, hogy társkeresésnél, vagy kapcsolatban megjegyzést tettek a melledre, hogy túl kicsi/nagy, esetleg nem tetszett a férfinak?
Van ilyen, de azzal meg nem kell foglalkozni. Az ember nem csak egy tesztrész.
Általában az összkép számít. Ha valakinek helyes arca van, arányos testalkata, kedves, humoros, de elutasítják, mert kicsi a melle, na, akkor jobban is járt, hogy nem kezdett azzal az illetővel.
Ha össze is jönnének, biztosan toxikus lenne az a kapcsolat.
Nekem fiatal koromban kicsi mellem volt, soha nem okozott gondot emiatt a pasizás.
Viszont a mostohanővérem pasija egyszer beszólt nekem:
-Én nem tudnék lefeküdni veled, mert olyan kicsi a melled, úgy érezném, mintha egy gyerekkel lennék az ágyban.
Nem kicsit lepődtem meg, mert hogy hogy jött ez mégis képbe, hogy ő és én? Én meg mondtam neki, hogy ezek szerint már eltűnődött rajta, hogy milyen lehet velem a szex, ami fura, mert én még csak el sem gondolkodtam rajta, mivel a férfi nálam meg 180 cm-nél kezdődik. Mondjuk persze, hogy ezek után még én voltam a bunkó.
"Nem kicsit lepődtem meg, mert hogy hogy jött ez mégis képbe, hogy ő és én?"
Mindenkire beböfögik, hogy megdugnák-e vagy sem, ez a szintjük. Csak értenék meg végre, hogy nem kell mindent hangosan kimondani.
Nekem volt egy ilyen barátnőm, akinek nagy volt, és lógott, és nem tetszett.
Egyébként, ha ilyen 40-es nő lett volna, azt mondanám, még belefér. De 22 éves fiatal nőké t hogy nézhetett ki így?
És ezzel akkor szembesültem, amikor először levette a melltartót.
Áhh...
Nem sokat voltunk együtt.
#17
Ő saját bevallása szerint tiniként élte a fénykorát. Mikor velem összejött, már "teltkarcsúként" jellemezte magát.
Oké, hogy lógott, de ha nem lettek volna rajta azok a plust kilók, hanem edzett volna, akkor talán a mellei is elfogadhatóbbak lettek volna.
Több női mellet láttam már életemben, de az övé volt eddig a legrosszabb.
Nem tetszett, ennyi.
De más testrésze mondjuk elég szemrevaló volt.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!