Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért bukkan fel egy exbarátnő fél évvel a szakítás után és akar beszélgető (baráti) viszont kialakítani amikor párkapcsolatban van?
A szakítás után egyből lecserélt és másik párkapcsolatot kezdett, a szakítás óta szinte le se sz@rt, most meg pár hete előbukkant és elkezdett érdeklődni meg chatelni és beszélgetni akart. Én a szakításkor és most is közöltem vele, hogy én nem akarok és nem is szoktam barátkozni egy exszel sem és köszönöm, de nem érdekel, hogy milyen a mostani kapcsolata és mik a tervei a mostani párjával meg hogy hol nyaraltak, stb. Ennek ellenére azóta még párszor próbálkozott, de nem válaszoltam neki.
30+ évesek vagyunk
Igazából azért sem értem mit akar, mert mint utólag rájöttem, soha nem voltam neki elég jó. Folyamatosan kritizált, nem volt neki elég jó a végzettségem, a szakmám, az anyagi helyzetem, semmi, folyamatosan elégedetlenkedett és szekált.
Aztán vélhetően talált egy olyan valakit aki megfelel az igényeinek.
Azért sem akarok vele kommunikálni a fentieken túl, mert azért azt megírta, ha keresem is csak délelőtt amikor a párja nincs otthon, mert abból balhé lenne ha megtudná. Mindezt úgy, hogy ő keresett meg és azóta is ő próbálkozott még számos alkalommal felvenni a kapcsolatot velem.
A 3.4. Választ meg nem olvastad.
Rezeg a léc..
Nekem 20 év után bukkant fel az exem. Amikor szakítottunk, ő 20 éves volt, én 24. Anno jó nagy hazugsággal lépett le egy pesti, gazdag pasashoz, de később is rendszeresen cserélgette a "párjait"...
Szóval pár éve bejelölt Messengeren. Visszaigazoltam, mert miért ne... Később felköszöntött a névnapomon, aztán elkezdtünk írásban beszélgetni. Egy-két hét után kiderült, mi a helyzet: gyereket akar, de a jelenlegi pasija nem. Saját elmondása szerint azt mondta neki a pasas, hogy nyugodtan keressen valakit, aki teherbe ejti.
Arra gondoltam, hogy jobb híján megtalált engem (is), illetve hogy előttem/utánam hány exénél próbálkozik még, mire valakinél sikerrel jár.
Vicces és szánalmas volt egyben.
Megszakítottam vele minden kapcsolatot, viszont azóta sincs gyereke.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!