Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Van itt olyan, aki már utólag megbánta hogy nem akart gyereket és már késő?
#9
Rohadtul nem ez volt a kérdés, hanem az, hogy akinek nincs gyereke és már nem is lehet, az megbánta-e, hogy nem lett gyereke.
Ennyi ésszel kár volt szaporodnod akárhány évesen is.
Az a késő az tök relativ mikor még 80 evesen is szülnek egyesek.
Valakinek lasd egyik válaszolót már 40 évesen késő.
Másnak meg 48 evesen van ovodás gyereke
Én ebben a témában is kakukktojás vagyok, de hát dobja rám a követ aki akarja, vállalom.
Nem bántam meg hogy lettek gyerekeim, kettő lett, és olyan neműek amilyet akartam, és mindegyikkel azonnal terhes lettem.
Lényeg:
Nagyon laza anyuka vagyok. Szó szerint ezek a gyerekek csak vannak itt körülöttem.
Apám mindig azt mondta: nem köll avval foglalkozni, nyőll az magátul is. Persze akkor jót röhögtünk, de apánk volt a legjobb tanítómesterünk.
És lám, a gyerekeim felnőttek, ügyesek, okosak, megállják a helyüket, és ami a legfontosabb, boldogok.
Sokmindent leszartam pedig velük kapcsolatban. Őszintén szólva sokszor azt ettük, ki mit talál, volt hogy pizsamába mentek suliba. Évzáró nyitó leszartuk, és azt is, milyen jegyet hoztak.
Ellenben viszont rengeteget beszélgettünk, írtunk egymásnak. Ezáltal pl. kifogástalan a helyesírásuk, mondatszerkesztésük. Sokmindent megmutattam nekik a világból. Elfogadóak és alkalmazkodóak, ugyanakkor van tartásuk, becsületük.
De még így is azt mondom hanyag anyukaként, hogy nagyon lefáradtam mire felneveltem őket. Unalmas és céltalan lett volna nélkülük, és egy percig sem bántam meg hogy lettek.
33 volt a feleségem, 34 én, amikor született az első. Két évre rá a második csemete. Azt mondom így utólag, könnyebb lett volna sok tekintetben ha 6-7 évvel korábban tudunk vállalni gyereket.
De ez egy kibszott rendszer, ha belegondolsz. 24 évesen végeztem el a főiskolát, szar fizetésért elkezdtem az első munkahelyet, majd 30 lettem, mire váltani tudtam. Ekkor volt a gazdasági világválság, gondolhatjátok. Lakás nyista, egy rozzant autónk volt, hogy munkába járhassak. A feleségem akkor szerezte a második diplomáját-az elsővel nem kapott munkát-, amikor jó lett volna szülnie.
Az az energia, ami a babázáshoz nagyon jól jött volna, a krva képzésekre és a munkahelyen való helytállásra ment el. 31 éves koromra tudtunk venni egy rozoga házat, amit felújítottam. Akkor még nagyon bírtam a munkát, gyerekezést, a kimerültség nagyjából az ovis korszak után ütött be nálam.
Az asszony is hamar lemerül, átkapcsol zombi módba. Engem is délutánonként húz a sezlony, 5 perc alatt bealszok, akár egy órát is. 44, 45 évesen már kényelmesebb lenne önállóbb gyerekekkel lenni.
Szóval nem bántam meg a gyerekeket semmiképpen, de ha lett volna legalább egy panel lakásunk, biztos, hogy hamarabb kezdjük a családalapítást.
Nem a kor számít hanem a fittség anyai es apai részről egyaránt.
En fitt voltam 31evesen is amikor szültem, 40 evesen is az leszek ha szülni lesz kedvem .
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!