A vallásos-ateista párkapcsolatok csak akkor működnek, ha a vallásos fél nem annyira elkötelezett a hite iránt?

#2

Ezt cáfolom, ilyent nem tanít a kereszténység, hogy csak gyereknemzés céljából lehetne szexelni. Sok igerész (leghíresebb talán az Énekek éneke) van arra vonatkozóan, hogy a házasélet szerves része a testiség és az ember örömét kell szolgálnia.

#5

Biztos vannak olyanok is, akik szélsőségesek ebben a kérdésben, de a mainstream keresztény kultúrkörben egyáltalán nincs elítélve a szex házasságon belül. Az egyházak próbálnak is újítani ezen a téren, külön intimitásról szóló programokat, lelkigyakorlatokat szerveznek házaspároknak, stb.

Férjem hívőnek vallja magát, de nem "vérkeresztény", engem ugyan megkereszteltek, de nem hiszek. Súrlódási pontok a szertartások voltak, esküvő, gyerek keresztelője... egyiket sem akartam, plusz nyűgnek és képmutatásnak éreztem, és végülis annyira ő sem erőltette. Ha azt látom, hogy neki ez tényleg annnnyira fontos, nyilván engedek, de idáig nem fajult a dolog, nem ezen múlt a boldogságunk.

Ha olyanja van, elmegy misére (nagyon ritkán), nem piszkálom miatta, de nem megyek vele. Egyéb témában nem merült fel konfliktus, hasonló az értékrendünk, csak szerinte a jóisten sodort az útjába, szerintem meg a vak szerencse 😄

Én nem vagyok ateista, gyerekkoromban próbáltak hívőnek nevelni, de hagyományos értelemben nem igazán hiszek. A barátnőm pedig eléggé vallásos. De tiszteletben tartom ezt és várok.

Várok, mert előtte rengeteg olyan lánnyal volt randim, akiktől megtanultam, hogy milyen társat nem szeretnék és utána jött a barátnőm, akinél tüneményesebb lánnyal előtte még soha nem találkoztam. Olyan érzésem volt, hogy őt szeretném egyszer feleségül venni.

Szerintem ha valakit nem a farka vezérel elsősorban és tényleg egy különleges kapcsolatról van szó, akkor működhet ebben a felállásban a dolog, de valamennyi rugalmasság valamelyik vagy mindkettő oldalról kell és még így is ezer buktatója lehet ennek.