Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek nagyon rossz barát vagyok?😅
A barátnőmmel 3 hónapja vagyunk együtt, már korábban ismertük egymást, meg volt közöttünk valami, de áprilisban jöttünk tényleg össze.
Tegnap sírva hívott fel, hogy iszonyat rosszul van (menstruál egyébként), és hogy elengedték munkából, de egyszerűen nem akar ebben a melegben egyedül haza villamosozni, nehogy megint elájuljon vagy valami, és hogy érte tudok-e menni autóval. Persze, hogy érte mentem, és hozzám mentünk fel, előtte még vettem neki gyógyszert is (megmondta melyiket). Mikor hazaértünk lezuhanyozott, bevette a gyógyszert, és egy szál trikóban, melltartó nélkül, és bugyiban feküdt be az ágyamba. Teljesen a mellkasához húzott lábakkal feküdt, és jóbarátokat néztünk, az a kedvence.🙂 Majd elaludt, és ahogy aludt kinyújtotta a lábait, és a határa feküdt. Tudom, hogy szegény rosszul volt, aludt, meg amúgy ébren sem a szexen agyalt éppen. De annyira szexi volt, hogy ki kellett mennem a fürdőbe kiverni, mert annyira felizgatott a látvány.😅 Utána annyira rossz embernek éreztem magam, mintha kihasználtam volna magatehetetlen állapotban, pedig egy ujjal nem nyúltam hozzá amíg aludt. Ez normális? (Ő 20 én 22)
Azt hittem az lesz a vége, hogy olyan görény vagy,mint a kettes...
Nem, szerintem nem csináltál semmi rosszat,vagy undoritot. Aki sose maszturbalt még a parjata mikor nem lehetett együtt vele,nem tudom mennyire kivanja egyáltalán a szexet az illetovel...
Nyilván a tudat nem esne jól, de őszintén:
Aludt, nem a jelenlétében csináltad, szerintem ez nem akkora tragédia.
(Ezt nőként írom.)
#3 Direkt nem mellette csináltam, kimentem a fürdőszobába.
#2 sosem tennék olyat vele, amit ő nem szeretne, és főleg nem olyan kiszolgáltatott helyzetben mikor pl alszik, és mondjuk rosszul is van.
#4 én sokszor szoktam rá gondolni, mert tényleg nagyon tetszik.😄
Anyám... Azt hittem rámásztál álmában vagy valami hasonló.
Az tényleg alja lett volna.
De fikázni egy 22 éves srácot, akit felizgatott a fehérneműben alvó barátnőjének a látványa... Ez is komoly. 😂
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!