Furcsa, hogy nőként nincs igényem párkapcsolatra?

Az utóbbi években rengeteget randizgattam, de tényleg rengeteg pasival, több mint 50-nel volt rövidebb-hosszabb ismerkedésem. Én ez idő alatt rájöttem, hogy nem az a gond, hogy nem találom az igazit, hanem hogy annyira független típus vagyok, hogy nem bírom a párkapcsolattal járó kötöttséget. Nem tudom senkivel elmélyíteni a dolgokat, mert kihátrálok, mielőtt ez megtörténne. Ha vágyok is valakire, azok mindig az “érzelmileg elérhetetlen” pasik, akikkel csak szex lehet, de szerintem ő előlük is menekülnék, amint elkezdenének párként tekinteni rám. Olyankor egyből találok valami negatívat és arra fogva nem akarom már tovább, hiába, hogy 500 más szempontból ideális partner lenne.

Annak örülök, hogy felismertem ezt magamban és rájöttem, hogy felesleges párkapcsolatot kergetnem, mert úgyse leszek soha boldog egy kapcsolatban, nekem a szabadság kell. Viszont hogy fogadjam el, hogy társadalmilag ez “furának” számít? Az ilyen nőket macskás nőnek vagy vénlánynak tekintik, holott én tényleg így vagyok boldog, nem arról van szó, hogy ne kellenék senkinek vagy valami defekt lenne velem. Aki hasonló cipőben jár, hogy fogadta el önmagát? 28N