Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit tennétek a helyemben?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tennétek a helyemben?

Figyelt kérdés

Van egy lány, akivel az elmúlt egy hónapban heti többször talalkozgattunk, közös programok, stb. Kb három éve ismerem, évfolyamtársam volt, de eddig nem beszélgettünk, mindketten kapcsolatban voltunk.

Eléggé megkedveltem a lányt, szerintem ő is engem, kölcsönösen keressük egymás társaságát.

Abba a problémába ütköztem, hogy komoly önértékelési problémái vannak, emiatt néha nem szeret emberek közé menni. Próbáltam segíteni neki, azt mondja, hogy amikor együtt vagyunk, akkor nem gondol ezekre a dolgokra. Kb két hete terveztük, hogy együtt megyünk egy baráti összejövetelre, de utolsó pillanatban lemondja, mert nem érzi jól magát (mentálisan).

Úgy érzem jelenleg, hogy hagyni kellene az egészet és nem keresni, találkozgatni vele, mert rám is néha kihat az állapota, mint például most, mert az én kedvemet is elvette, mert beleéltem magam, hogy ő is jön.

A másik felem pedig azt mondja, hogy maradjak mellette és támogassam, mert más nincs aki.

Ti mit tennétek a helyemben? Legutoljára is a szivemre hallgattam az eszem helyett és megjártam.


27F


2024. máj. 11. 15:22
 1/3 anonim ***** válasza:
100%
Mondj le róla, a saját lelki egészséged érdekében. Nem tudom, ez miért nem egyértelmű.
2024. máj. 11. 15:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
Hagyd. Aki nem képes saját maga változni mert nem akar azt te sem tudod segíteni csak téged is lehúzna.
2024. máj. 11. 17:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
Milyen baráti összejövetelre terveztetek menni? A te barátaidhoz akiket ő alig ismer, vagy szinte sehogy, vagy közös barátokkal? Merthogy ez sem mindegy, idegenekhez alkalmazkodni és jópofizni, kicsit megfelelési kényszerrel is járhat neki, plusz az elején nem túl komfortos ha kívülállónak érzi magát!
2024. máj. 11. 19:11
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!