Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Tetszem vagy csak félreértettem?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Tetszem vagy csak félreértettem?

Figyelt kérdés

Nem rég költöztem egy új helyre, ahol tetszik egy férfi a házban. Nekem úgy tűnt, hogy én is tetszek neki, de legalábbis szimpatikus lehetek, bár csak néhányszor futottunk össze (volt hogy méterekről köszönt integetve mosolyogva az utcán, pedig még elég messze voltam, illetve mindig hosszan nézett). Akartam volna vele beszélni is, csak semmi nem jutott eszembe, mivel állítsam meg.

Az utolsó 2 alkalommal, mikor összefutottunk, csak szimplán köszönt, épp hogy csak rám nézett.

Volt nálam egy férfi ismerősöm és látta mikor jöttünk hozzám, azóta "ilyen".

Lehet, hogy azt hiszi, hogy az ismerősöm a párom? Vagy eleve nem is kellett volna semmit bele látnom a viselkedésébe?

Sajnos én mindig bizonytalan vagyok, hogy tetszem-e valakinek vagy sem :( Szeretnék felé nyitni, de így nem tudom, van-e értelme. Nem értem, hogy ha egyszer nagyon kedvesen már távolról néz és köszön, akkor utána miért néz szinte levegőnek. (99%, hogy nincs senkije). Nem feltétlen párkapcsolati céllal közelednék felé egyből, csak jó volna valakit itt ismerni, váltani pár szót, de így nehéz eldönteni, szimpatikus vagyok-e vagy sem.


2023. dec. 30. 22:28
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
9%
Pénzes a pali?
2023. dec. 30. 22:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
74%
"Volt nálam egy férfi ismerősöm és látta mikor jöttünk hozzám, azóta "ilyen"." Meg is válaszoltad. Így nem fog közeledni.
2023. dec. 30. 22:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
43%
Szerintem ha nem közeledett ő magától akkor nem tetszel te neki (annyira).
2023. dec. 30. 22:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
60%
Engedd el.
2023. dec. 30. 22:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
100%
Kérj tőle sót/lisztet/olajat/cukrot és picit beszélgess vele. Süss is sütit és hála képen vigyél neki. Mármint "épp sütök és kéne egy kis X a sütibe, van neked?" És utána vigyél belole. Közben valahogy jegyezd meg, hogy csak haver volt az illető, vagy valami.
2023. dec. 30. 23:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
91%
Uristen, egy ilyen sztori, tobbhonapos, tobb evig tarto is lehet. Nem tud rolad semmit, te se rola. Ne kovetkeztess semmire, lesz meg sok alkalom. Egyelore legyel kedves.
2023. dec. 30. 23:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
87%
Azért, mert mindig egyedúl látod elmenni, hazamenni, még lehet akár menyasszonya is.
2023. dec. 30. 23:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
62%
Okos ember nem kezd szomszéddal:)
2023. dec. 30. 23:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
49%
Nemrég októberben költöztem be egy olyan társasházba amit még csak 4en laknak. Nyilván jó a jó szomszéd kapcsolat, de hogy bármi is legyen... Olyan ez mint a munkahely. Ha ott félresiklik valami minden nap látni fogod, mert egyhelyen dolgoztok.
2023. dec. 30. 23:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
65%
#8 👍👍👍👍
2023. dec. 31. 09:25
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!