Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lehetséges hogy szinte az összes fenyegető, bántalmazó férfi mögött egy még durvábban bántalmazó nő áll?
Sok történet szöget ütött már a fejembe. Mindig hidegzuhany volt számomra amikor kiderült egy férfiról hogy erőszakos vagy egy nőről hogy bántotta a saját párja. De néha olyan beteg szituációkat látni ami a feje tetejére forgatja az egész témát. Egyik nap pont az oldalon is volt egy csak sajnos törölték. Elég mélyen érintett. Arról volt szó hogy a nő simán érzéketlen volt a volt párja halála iránt, nem nyújtott segítséget amikor tehette volna és azt állította hogy a pasi megerőszakolta. A jelenben se fejlődött mert simán hagyta megint segítség nélkül és esélyes hogy a pasi már halott. Látszott hogy a pasi van abban a helyzetben hogy évtizedes sebet szerzett a nő pedig vígan éli az életét és miközben elvileg boldog odament még utoljára takonnyá alázni a csávót. Több ember is leleplezte hogy furfangosan manipulatív bántalmazó. Akkor nem lehet hogy a csávó beteg viselkedését ő provokálta ki vagy netán ő betegítette meg évtizedekre?
Jó ötlet mindig mindent a nőnek elhinni? Mesélhetnék még több történetet csak ez pont ezen az oldalon történt és friss, lehet sokan látták is.
Te arról a kérdésről beszélsz ahol a férfi kérdező azt fájlalta, hogy az exe boldog párkapcsolatban él 10 évvel a szakításuk után, annak ellenére, hogy anno öngyilkossággal fenyegetőzött a csajnak a csaj viszont nem volt vevő erre a zsarolásra, igaz?
Persze hogy törölték a kérdést, hiszen a pali olyan szinten gyűlölködött.
A férfi viselkedése, mentális állapota + az öngyilkossággal való zsarolás alapján többen is odakommentelték neki, hogy látatlanban is a csajnak hisznek a bántalmazásról.
Az alapján a kérdés alapján pont hogy nem az volt az első gondolatom, hogy huhu igazából a nők a rosszak!!
Na mindegy. Az egyik felpontozott kérdező ezt írta itt a nők elleni erőszakról
"a nő valahol hibás, hogy annak ellenére hogy nem vonzotta, mint férfi összejött vele hiába mentegette magát, hogy más emberek befolyásolták. Gyenge jellemre vall, hogy mások véleménye hat rá"
és szerintem ennyi erővel a férfi is lehet a hibás, és a gyenge jellem, ha összejön és együtt marad egy nővel, aki lelkileg tönkreteszi. neeeeeem? mindkét oldal játszhatja ezt a felelősség elhárítást...
Viszont annál a kérdésnél amire utalsz, nagyon kétlem hogy a nő volt a fő gci.
A moderátoroknak kellene jobban odafigyelni a felhasználókra, de mivel felnőtt emberek vannak itt saját véleményekkel, döntésekkel és az oldal megszűnne, mert nemcsak az említett nő mentálisan sérült így nem csinálnak semmit.
Egyszerűen mindenki maga dönti el, hogy kinek hisz, kicsoda nézete befolyásolja.
""a nő valahol hibás, hogy annak ellenére hogy nem vonzotta, mint férfi összejött vele hiába mentegette magát, hogy más emberek befolyásolták. Gyenge jellemre vall, hogy mások véleménye hat rá"
Azért írtam, hogy valahol hibás, mert a férfi is bűnös ugyanúgy. Kettőn áll a vásár.
33 Kicsit se feltűnő hogy te vagy az érintett "hölgy" :)
Vagy tán elkerülte a figyelmed hogy jött egy másik érintett aki leleplezte a hazugságokat és közkinccsé tette hogy semmiféle boldog kapcsolat nincs csak egy mániákus hazudozó bántalmazó nő?
Dehogy halott, hát itt írkálsz, hülye gyerek😂
Ne álmodozz már ilyen baromságokat, hogy miután látta valaki a sok sületlenséged, amit annál a kérdésnél összehordtál, majd kérdést írna ki róla 🤣 Emlékeztetlek, hogy senki nem tudott veled egyetérteni, kivéve te magaddal a másik profilodról.
Látod, nem csak az exnődnek nem jön be ez az öngyilkossággal fenyegetőzés, a gyik népének se. Pont lesz@rjuk, mit csinálsz. Csak egy ócska, nárcisztikus p@cs vagy.
Javítok. Nárcisztikus paranoid skizofrén 🤣
#37
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!