Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Lépjek túl azon, amit mondott...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lépjek túl azon, amit mondott a párom?

Figyelt kérdés

Biztos más is csinált már olyat, hogy azt hitte, hogy valami tud kezelni, ezért belevágott, majd szépen rájött, hogy nem tudja.

Én voltam olyan balek, hogy elkezdtem a páromat faggatni egy pornósról, miután az én gyerekkori kedvenc hírességemet tárgyaltuk ki. Az egész nagyjából úgy nézett ki, hogy égettük a régi magazinokat a padlásról, és közéjük dobtam egy 2015ös posztert is egy híres paliról. Rá kérdezett, hogy mit lehetett ebben szeretni, mi néz ki ezen jól, amit én kb azzal rendeztem, hogy 16 évesen ez egy tini bálvány volt, most meg 24 éves vagyok, így hát számomra semmi. Vissza kérdeztem, hogy mert az a pornós, akit szokott nézni, azzal mi van? Ő meg azt felelte, hogy jó a teste, ennyi.

Igen, én kérdeztem. Viszont nagyon rosszul esett hallani. Annak ellenére, hogy egyértelmű, mivel egy pornósnak nyilván jó a teste, de bennem mindig az volt, hogy ilyet nem lehet kimondani, főleg, hogy mi nagyon tiszteljük egymást.

Szóval, azóta tényleg nem megy ki a fejemből, mert alapból nagyon önbizalom hiányos vagyok.


2023. dec. 6. 09:27
1 2 3 4 5 6
 11/58 anonim ***** válasza:
100%

Kérdező, gyerekes vagy.


Neked is tetszett a bálványod teste! Csak te nem láttad szexelni, ennyi a különbség.

Persze, hogy tetszett neki a pornósztár. Ha nem tetszett volna nem nézte volna.

Milyen tiszteletről beszélsz? Őszinte volt veled. Az önbizalomhiány elveszi a realitás érzékelésed, kezdjél valamit vele, mert szívni fogsz nagyon sokat miatta.

2023. dec. 6. 10:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/58 A kérdező kommentje:

Persze, hogy tetszett neki a pornósztár. Ha nem tetszett volna nem nézte volna.

Azért ez így kijelentve kegyetlenül hangzik. Így fogalmazva nekem már megy az a hűtlenségbe. Engem sose zavart a pornó, de amikor már ilyen "hú de jó a teste", az zavaró. Én sose néztem azért pornót mert jó a teste benne valakinek, főleg hogy általában olyat nézek, amiben alig látszik a férfi, és hetero vagyok, nem érdekelnek a nők.

2023. dec. 6. 10:45
 13/58 anonim ***** válasza:
100%

Drága bogaram pedig ez így működik, senki nem fog neked olyan pornót nézni férfiak közül ahol a nő nem indítja be.

Egyáltalán miről van szó? Bálványoztál, rajongó voltál, egy kicsit szerelmes is. Ő meg élvezkedett érzések nélkül. A te szitut ezerszer durvább.

2023. dec. 6. 10:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/58 A kérdező kommentje:
De én 16 éves voltam 8 éve, egy tinédzser, szingli. Ő meg egy felnőtt férfi,kapcsolatban. Én mellette nem éltem meg semmi ilyen eseményt. Ő mellettem igen.
2023. dec. 6. 10:55
 15/58 anonim ***** válasza:
100%

És akkor mi van? Kevesebb, rosszabb a szex, elhanyagol minden téren? Ha így van akkor miért vagy vele? Ha nem így van, akkor mi a problémád? Tetszhet neki tőled husisabb, vékonyabb, szőke bombázó is, meg tőled csúnyább is. Az ízlés változatos általában.

Akkor kezdj el félni ha a valóságban más tetszik neki.

Az önbizalmadon dolgozz. Szállj le a földre, a férfiak többsége nem néz és főleg maszturbál olyan nőkre akik nem izgatják fel. Nyilván ha nem tudsz ezzel megbirkózni akkor inkább szakíts, mert rámegy a kapcsolat és a te mentális egészséged is és inkább keress anti-pornóélvező férfit. Kevés van belőlük, de azért léteznek. Probléma megoldva.

2023. dec. 6. 11:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/58 anonim ***** válasza:
100%

Keress egy pszichológust.

Folyamatosan magyarázod, hogy hogy érted a szitut, de szerintem a válaszolók értették egyből.

Ezen kattogni hülyeség.


Ha egy ilyen súlytalan baromságon te fennakadsz, akkor önértékelési problémáid vannak, amit tudsz kezeltetni.

2023. dec. 6. 11:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/58 anonim ***** válasza:
100%

Most ha ugyanúgy pornózna, mint te azzal mit érnél el? A fejébe nem látsz, nem tudod ki jut az eszébe, kire csapja ki. Nem tudod megakadályozni és ő se neked, még saját magadnak se. Minél jobban ezen lovagolsz annál rosszabb lesz a kapcsolat és te is.

Azt se tudod megállapítani hogyha más fog neki tetszeni és/vagy megcsal. Az az ő döntése lesz. Miért akarod leállítani azt amihez nincs beleszólásod, se hatásod?

2023. dec. 6. 11:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/58 A kérdező kommentje:

15 Hát azért volt időszak, amikor több pornót nézett, mint velem szexelt, de azt nem tudom a pornóra fogni, inkább megszokás volt, hogy én anno 5 éve szűz lányként nem akartam még olyan gyakran szexelni, ő meg tök jól elvolt a kezével, azt szokta meg, és akkor így bele telt 1-2 évbe mire belerázódtunk, hogy mindkettőnknek csúcspontra jusson a szex. Viszont olvastam itt már olyan gyk kérdést, ahol szintén ez volt, hogy a pasinak idő volt a szexre állni pornó helyett, a nőnek meg idő kellett megnyílni .

16 Tényleg elég durván kevésnek érzem magam, pedig valódi megtörtent eset volt, hogy egy ismerősöm azzal keresett meg, hogy onlyfansen örülne, ha csatlakoznék, mert jó a testem és passzolna az övé mellé.

2023. dec. 6. 11:12
 19/58 A kérdező kommentje:
17 Azért jól esne, ha ugyanúgy lenne. Mivel akkor szimplán a jelenet izgatná fel és kizárólag az. Tudom hogy leginkább a férfiakat is a szex jelenet izgatja fel, különben elég lenne nekik sima magazinra verni is, de azért egy százalékot ad hozzá maga a nő is...
2023. dec. 6. 11:13
 20/58 anonim ***** válasza:
100%

Azért ez így kijelentve kegyetlenül hangzik. Így fogalmazva nekem már megy az a hűtlenségbe.


Neked orvosra van szükséged.


Te kérdezted - ha nem akarod hallani a választ, mert rajtad kívül számára a világon nő nem létezett, nem létezik és nem is fog, akkor minek kérdezgeted?


Semmi tiszteletlent nem mondott.


Óvodás vagy. Még arra is féltékeny vagy, ki "milyen eseményt élt meg". Szerintem te még babázz pár évig.

2023. dec. 6. 11:43
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!