Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lépjek túl azon, amit mondott a párom?
Biztos más is csinált már olyat, hogy azt hitte, hogy valami tud kezelni, ezért belevágott, majd szépen rájött, hogy nem tudja.
Én voltam olyan balek, hogy elkezdtem a páromat faggatni egy pornósról, miután az én gyerekkori kedvenc hírességemet tárgyaltuk ki. Az egész nagyjából úgy nézett ki, hogy égettük a régi magazinokat a padlásról, és közéjük dobtam egy 2015ös posztert is egy híres paliról. Rá kérdezett, hogy mit lehetett ebben szeretni, mi néz ki ezen jól, amit én kb azzal rendeztem, hogy 16 évesen ez egy tini bálvány volt, most meg 24 éves vagyok, így hát számomra semmi. Vissza kérdeztem, hogy mert az a pornós, akit szokott nézni, azzal mi van? Ő meg azt felelte, hogy jó a teste, ennyi.
Igen, én kérdeztem. Viszont nagyon rosszul esett hallani. Annak ellenére, hogy egyértelmű, mivel egy pornósnak nyilván jó a teste, de bennem mindig az volt, hogy ilyet nem lehet kimondani, főleg, hogy mi nagyon tiszteljük egymást.
Szóval, azóta tényleg nem megy ki a fejemből, mert alapból nagyon önbizalom hiányos vagyok.
Én meg nem értem, hogy ezen miárt problémázol? Nem azt mondta, hogy te egy ocsmányság vagy, nem azt mondta, hogy szívesen lecserélne arra a pornósra, hanem annyit, hogy jó a teste. Vagy szerinted egyedül a világon neked lehet jó tested, te lehetsz csak szép? Dehogy. Tudod, nekem barátnőm mondta, hogy ne problémázzak már azon, ha netán valakiről jót mondok - ugyanis volt, hogy mi is kibeszéltünk pár embert -, elég érettek vagyunk ahhoz, hogy helyén kezeljük a dolgokat. Attól, hogy egymást szeretjük, még nem csak mi leszünk a világon az egyetlen jól kinéző férfi és nő.
Szóval szerintem a kiakadásod eléggé gyerekes.
A tisztelet meg nem abból áll, hogy titkolózunk.
"de bennem mindig az volt, hogy ilyet nem lehet kimondani, főleg, hogy mi nagyon tiszteljük egymást"
Miért nem lehet?
Miféle kapcsolat az, ahol akár egy pornósról, akár az utcán szembejövő nőről nem lehet kimondani, hogy jó a teste?
Bocs, de én itt hagynám abba veled a kapcsolatot.
6 Nem tudom, nem az a tisztelet, hogyha ilyet nem mondasz, vagy nem ilyen konkrétan?
7 2teljesen különböző test is lehet jó egyébként. Én 18-19 évesen egyszerre tartottam vonzónak a kigyúrt Hanry Cavillt és a koreai énekes fiúkat. Nem hiszem, hogy ez jelentős. De egyébként egy súlycsoport vagyok azzal a pornóssal.
"Nem tudom, nem az a tisztelet, hogyha ilyet nem mondasz, vagy nem ilyen konkrétan?"
Bakker, te kérdeztél rá!
Nem ő kezdett ömlengeni, hogy "hú ez a csaj ilyen jó, olyan jó, állandóan róla álmodozom, bárcsak az enyém lehetne valóságosan is".
"Vissza kérdeztem, hogy mert az a pornós, akit szokott nézni, azzal mi van?"
Mi a tökömnek teszel fel egy ilyen kérdést, ha a választ már nem bírod ki?
Mit gondolsz miért nézte szívesen? Azért, mert remek intellektusával kápráztatta el a pornófilmben?
Tudod, hogy zavarni fog a válasz, de felteszed...
Most nem azért, de barátnőm is mondta, hogy ez vagy az jó pali, de nem sértődök meg,vagy kezdek drámázni.
Amúgy meg nem az a tisztelet. Te kérdeztél valamit, ő meg válaszolt rá őszintén. Az nem az ő sara, hogy nem vagy elég érett, vagy nincs elég önbizalmad, hogy a helyén kezeld.
Ha szarul esik, akkor legközelebb ne kérdezz rá!
2.voltam
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!