Miért alakult ilyen posványosan az életem? Panaszáradat lenn.

Lehet hogy nem is jó kategóriába írok, hanem valami pszichológiaiba kéne, de mindegy. Az a lényeg, hogy nem úgy alakult az életem, ahogyan azt terveztem, ahogyan nekem jó lenne. Enyhe kifejezés, hogy elégedetlen vagyok az életemmel. Most vagyok 30, aztán ilyenkor összegez az ember...

A helyzetem pikantériája, hogy az egyik barátnőm, akit még gimi elején ismertem meg, mert osztálytárak voltunk, ugyanonnan indult ugyanazokkal az esélyekkel mint én, és ő úgy is él, ahogy az a nagy könyvben meg van írva, vagyis ahogyan én is szeretnék. Ő egy tükör nekem arra, hogy én is befuthattam volna azt az utat, amivel elégedett lennék, csak különböző okok miatt nem tettem. Ez a kérdés a magánéleti dolgokról szól, nem a karrier körüli dolgokról.

A barátnőm asszem 23 éves volt, mikor megismerte a férjét. Én akkoriban már 6 éve együtt voltam valakivel, és még egy 4 évet ezzel az exemmel voltam, 10 évet összesen. Egy nyáron elhagyott engem, mert én már szerettem volna házasodni, gyereket, ő viszont még semmi ilyesmire nem állt készen. 27 voltam akkoriban, mikor ez a 10 éves kapcsolatom véget ért. A barátnőm pedig ugyanennyi, 27 éves volt, mikor megházasodott.

A 10 éves kapcsolatomat magánéletileg fertelmes évek követték: nagyon rossz randik, ismerkedések jöttek-mentek, de nem alakult ki senkivel semmi komoly. Akivel kialakulhatott volna valami komoly, ott vagy én, vagy a férfi nem lett szerelmes. Ahol meg szerelmes voltam, azok távol álltak attól, hogy komolyan vehető kapcsolatok legyenek, amikre alapozni lehet.

Eltelt így pár év. Barátnőmnek egy idő után eljött a terhesség, a gyerekük megszületése. Van már egy kisfia. Nekem ez idő a szívással telt.

Én meg még mindig anyámmal és az öcsémmel lakok, 30 éves létemre. A barátnőmék saját házukban laknak, nemrég költöztek a baba érkezése miatt, az előző lakásukat kiadták albérletnek. Nekem nincs saját házam, egyedül vagy valakivel albérletben se laktam még soha, csak az exemmel 3 hónapot. És nincs is senkim, akivel össze tudnék költözni, és saját ingatlan vételébe tudnék vágni.

Ha mindez a panaszkodás még nem lenne elég, tudni kell, hogy annyira szerettem volna külföldre költözni, jobban keresni, de szintén, nem volt kivel, nem volt erre lehetőségem. A barátnőmékről tudvalevő, külföldön élnek, eleve kinn ismerkedett meg a férjével mikor 23 volt. Akkoriban volt egy lyukas éve az egyetemen, és azt külföldön töltötte. Náluk már az egész család kettős állampolgár, a kintit is megszerezték a magyar mellé. Nagyon szerencsések.

És ott van még egy mellékes apróság, az utazások. Én imádok utazni, szenvedélyem, de nem teszem annyit, meg olyan helyekre, mint szeretném. Egyrészt anyagi okokból, másrészt, mert nincs kivel. Barátnőm és a férje viszont csodálatos helyeken jártak már, főleg a baba előtt, de azóta is utazgattak, csak nem olyan trópusi messzeségekbe. Olyan szerencsések.

Rám mikor mosolyog már a szerencse? Mikor leszek végre Fortuna kegyeltje? És mondom, ez a barátnőm és én ugyanolyan háttérrel ugyanonnan indultunk, és mégis mekkora a különbség az életeink között. Én 30 évesen otthon lakom anyámmal, szinglin, ő még 29, de 30 évesen is a férjével és a fiával fog lakni saját ingatlanban külföldön. Egy tündér a férje amúgy, ha férfire lehet ilyet mondani. Szóval nagyon szerencsés azzal a társsal, akit mellé rendelt a sors. A fiuk is szép arcú, okos gyerek.

Most nem mondom, hogy tökéletes a barátnőmék élete, pl. tudom voltak 2-3 évig anyagi gondjaik, meg máskor sok egészségügyi gondjuk volt. De ezek rendeződtek nekik. Az én életemnek is van jó oldala, de nem sok. Sajnos most nagyon elégedetlen vagyok az életemmel, és sokban cserélnék a barátnőmmel, ha lehetne. Nagyon nagy kudarcnak élem meg, hogy 30 vagyok és nem hogy nincs gyerekem, de kilátásban sincs, hogy legyen bárkitől is. Egy férj jelölt sincs kilátásban. Egy eljegyzés se, még egy összeköltözés valakivel, semmi sincs kilátásban.

Fú, ennyi panaszkodás a világon nincs, de most kikívánkozott belőlem. 30 vagyok, és összegzek. Eljutottam ehhez a bizonyos 3. X-hez, de csak korban. Az életvezetésem távol áll attól, hogy méltó legyen a 30-hoz. De amúgy félek be fogtok szólni a kommentekben, ezért nem biztos, hogy ide merek majd kattintani elolvasni.

Még annyi, nem vagyok irigy a barátnőmre, örülök hogy neki jó, csak azt sajnálom, nekem nem jó. Lehet itt-ott kicsit túl is idealizálom az életét, meg lehúzom a sajátomat, de a tények attól még tények. Egy az egyben nem akarnám az ő életét, pl. én sok programra járok, az ő életük meg kicsit nyugdíjas az ízlésemnek, de azt meg ők úgy szeretik. De a tények attól még tények, minden amit leírtam ugyanúgy áll.