Mindent meg kell tennie a párodnak, amit kérsz?

A cipőset nem teljesen értem, de az a legjelentéktelenebb. Az eltérő libidós: És mi változik, ha tudomást szerez róla, hogy a párja masztizott, attól több lesz a szex? Felesleges baromság, ahol a párja szemére tudja vetni, hogy bezzeg masztizni tudsz, dugni meg alig… Ha még nem volt ilyen, majd lesz. A pornónézős és masztizós: És ha a párja nem is elérhető épp? Meg arról nem szólva, más típusú élmény, mint a páros szex. Nem rendelkezhetünk a másik teste felett. Haverozós: Ha messze nem várható még haza a párom, biztos nem szólnék, hogy figyi, úgy alakult, hogy fél órára elmennék sétálni az xy-nal, átmegyek a szomszédba stb. Sarki kisboltról, vécére menetelről nem kell beszámolni, vagy csak a barátok zavaróak? Az természetes, hogy a nap végén mondjuk megemlítem, hogy képzeld, felhívott az xy, és összefutottunk.

Számomra ezek gázos, és túlzottan kontrolláló személyek.

"szerintem szedjék össze magukat és oldják meg inkább."

Ha össze tudták volna magukat szedni, akkor nem lenne probléma ez. Van az úgy, hogy annyira eltérő nézetük van valamiről, hogy folyton konfliktust szül.

"Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen."

Amiket írsz, azok egy része beteges kontrollmániára utal, másik része pedig egyszerű figyelmesség, és megbeszélés kérdése.

Mint nagyon sok mindenre, itt is érvényes az, hogy egy kapcsolat szabályait a két fél fekteti le, nincsenek általános érvényű dolgok. És nyilván, ha ezekben sem sikerül megegyezni, akkor talán nem ők a megfelelő partnerek egymásnak.

Én úgy gondolom, hogy ha valakivel kapcsolatban vagyok, akkor alapvető dolog, hogy ne titkolózzak előtte. A konkrétumok függnek a kapcsolat mélységétől is, mondjuk az ismerkedési fázisban nyilván nem fogom azt ecsetelni, hogy melyik nap hányszor csaptam ki rá, és melyik képét bámultam közben. De hogy mit csinálok aznap, az egy olyan dolog, amiből már a kapcsolat legelején sem csinálok titkot. Egy komoly kapcsolatban meg elég visszásnak is tartom, ha valaki arról titkolózik, hogy mit akar csinálni aznap este. Sőt, lepődj meg, de eddig az összes kapcsolatomban mindig tudtuk egymásról, hogy mit fogunk csinálni aznap. Nem értem, hogy ezt miért kéne titkolni? Milyen kapcsolat az, ahol még a napi tervezett programunk is titkos a másik előtt??

A szexuális dolgokról pedig azt gondolom, hogy elfogadás és megbeszélés kérdése, hogy mik a konkrét "szabályok". És ha ezek tekintetében nincs meg az összhang, és nem is lehetséges mindkét félnek megfelelő kompromisszumos megoldás, akkor talán nem kéne feleslegesen egymás idejét rabolni. Amiket írtál, azok azért elég abszurdak. Jó, persze, ez is megbeszélés kérdése. Mondjuk volt olyan exem, aki szerette, ha minden egyes maszturbálásról beszámolok, de nem azért, mert ennyire kontrollmániás lett volna, hanem mert... iszonyatosan felizgatta már az is, ha tudta, hogy épp vele fantáziáltam. De azért azért balhézni, mert nem jelentek be azonnal minden farokverést, hááát... nekem durván kiábrándító viselkedés lenne. Ez tipikusan az, amikor nulla magánszférát hagy a másiknak. De még ennél is nagyobb problémának tartom a konkrétan említett történetedben, hogy ezek szerint gyakoriak voltak a komoly veszekedések náluk. Ahogy előttem írták is, ez a masztis dolog ott már csak a tünet volt, a jéghegy csúcsa.

A pornóval kapcsolatban szintén azt tudom mondani, hogy hozzáállás és megbeszélés kérdése. Mondjuk én azt mondom, hogy semmi baj nincs ezzel, főleg, mert sok olyan dolog van, ami lehet, hogy fantázia szinten izgatja az embert, de a valóságban megélve már korántsem lenne annyira nagy élmény, vagy esetleg valami egyéb ok miatt nem lenne megvalósítható. Egyik kapcsolatomban sem jutott eszembe soha, hogy számonkérjem a barátnőmet, hogy nézett-e pornót, és úgy gondolom, ez így van jól. De ha valakinek ez kardinális kérdés, akkor keressen olyat, aki hasonlóan áll hozzá. És ez igaz a többi szexuális jellegű kérdésre is. Meg egyébként úgy általánosságban mindenre. Olyan társat kell keresni, akivel passzolunk egymáshoz, és nem azon kellene görcsölni, hogy hogyan tudnánk a másikat a kedvünknek megfelelően formálni.

A cipős kérdés meg jó példa arra, hogy milyen az, amikor már az alapok sem működnek egy kapcsolatban.

"Én szerintem mind jogos valahol"

Szerintem meg nem. Van, amelyik jogos, van, amelyik talán részben az, de alapjában véve az, hogy valakinek még annyi én-tere sincs, hogy a farkához nyúljon, az már beteges, és egyáltalán nem jogos. Veszekedni valakivel azért, mert maszturbál, durva elnyomás. Veszekedni azért, mert maszti közben becsukja a szemét, nagyon durva féltékenység, ami szembe megy egy ép kapcsolat minden jellemzőjével.

"A másodiknál a lány bizonygatni akarja, hogy ha a párja kiveri, miközben neki magának (a lánynak) amúgy lenne kedve több szexhez, akkor az a srác nem vonzódik hozzá."

Ez pedig gyönyörű példája a beteges önbizalomhiánynak, és egyúttal a bizalmatlanságnak is. Őszintén? Én rövid távon szakítanék, ha ilyen barátnőm lenne. Egy dolog az önbizalomhiány. Meg egy teljesen más dolog az, hogy a másiknak még azt sem hiszi el, hogy vonzónak tartja. Ha pedig egy komoly kapcsolatban sincs meg az, hogy elhigyjük a másiknak, hogy mit érez és gondol, akkor az a kapcsolat kuka. Ha okkal gondolja így, akkor azért, ha meg nincs oka ezt feltételezni, akkor meg azért, mert ahol már ennyi idő után sincs meg az alapvető bizalom, azt a fene megette. Nekem nem lenne szükségem olyan "kapcsolatra", ahol az alapfeltételezés az, hogy én tutira hazudok.

"de azért megnézném hogyan örülne neki, ha kiabálás közben oda szólna a srác, hogy "várj várj, mindjárt folytatom a kiabálást, de tudd, hogy elélveztem"."

Eleve, ahol már rendszeres a kiabálás, ott át kellene gondolni, hogy egyáltalán érdemes-e folytatni? Mondjuk a veszekedés közbeni farokverés is megérne egy misét, de ahol már ilyen szinten nem működik az együttélés, hogy rendszeres üvöltözés megy, azt talán jobb lenne hagyni a fenébe. Egy kapcsolat nem a marakodásról kellene, hogy szóljon.

"Mert nekem jönnek, hogy adjak tanácsot, de nem fogadják meg."

Nekem is volt ilyen hölgy barátom. Egy ideig próbáltam neki segíteni, aztán egyszer csak azt mondtam, hogy "teljesen felesleges bármit mondanom, mert csak arra kellek, hogy kipanaszkodd magad, én meg hiába töröm magam, sokszor órákon keresztül, hogy segítsek neked, akármilyen jöttment szavára többet adsz, mint az enyémre". És egyébként ez így is volt. Onnantól mondjuk nem is beszéltünk, de nem bánom. Akinek egy lelki szemetesláda vagyok csak, azzal nem is baj, ha nullázódik a kapcsolatunk. Mert vagy mondja azt, hogy csak egyet panaszkodni akar, és oké, meghallgatom, de semmi több. Vagy ha tényleg véleményt, vagy segítséget akar, akkor meg ne vegye zokon, ha érdemi segítséget kap. Nem vagyunk kötelesek törni magunkat a semmiért.

"Múltkor szex közben vesztek össze, mert a lány gumi nélkül akarta csinálni, a srác meg nem volt képes közölni, hogy előtte verte ki egy órával és így nem meri betenni"

Ez ismét egy "szép" példa arra, hogy milyen az, amikor két fél dugni tud, de beszélgetni nem. Én nem véletlenül mondom azt, hogy egy kapcsolatot célszerű érzelmi alapokra helyezni. Az, hogy jól néz ki a másik, meg szívesen dugnánk vele, az nem elég ahhoz, hogy egy működő kapcsolat legyen. Talán előbb kéne az összhangot megteremteni, utánna összejönni, és azután lefeküdni. Nem pedig fordítva.

"Sajnos filozófus típus vagyok és imádok gondolkodni, úgyhogy nem hiszem, hogy valaha elutasítom valaki panaszkodását."

Akkor viszont te ne panaszkodj azon, amit önként vállalsz. ;-)

"Szerintem azt sem tudják, hogy mi lenne a megoldás."

Persze, hogy nem, hiszen mindegyik él a saját kis világában, érdemi kommunikáció nincs köztük, csak a panaszkodás meg veszekedés. Tipikus működésképtelen plasztik-kapcsolatok. Éretlenek, érzelmileg és empatikusan alulfejlettek, és egyszerűen nincs kommunikációs kultúrájuk.

"A második és harmadik az, ahol nem tudom, mi lenne a megoldás."

Empátia, bizalom, és kommunikáció. És ezek kéz a kézben járnak. Ha meglenne az a minimálisan elvárható bizalom, hogy elhigyje, hogy a másik szereti, vonzónak találja, akkor nem keresné lépten-nyomon azt, hogy hol tudna belekötni. Mert ez megy: mindenben azt keresi, hogy hol tudná ráfogni, hogy "áhá, látom ám, hogy te nem vonzódsz hozzám!" Mondjuk ebben az esetben egy pszichológust sem ártana felkeresni, mert az ilyen szintű beteges bizalmatlanság az esetek 99%-ában valamilyen komoly pszichés sérülés következménye.

Miért vaz, hogy pl. én egyszer sem balhéztam azért, mert a barátnőm pornót nézett, vagy mert maszturbált? És miért van az, hogy eddig egyik komolyabb kapcsolatomban sem volt jellemző, hogy egy farokverésen a barátnőm kiakadt volna? Azért, mert működött a kommunikáció, és megvolt köztünk a bizalom. Mert én tudtam róla, hogy ő szeret, ő meg tudta rólam, hogy én szeretem. Persze, így sem tartottak örökké, viszont egyszer sem volt ilyen jellegű veszekedés, és bizalmatlanság, mint az ismerőseidnél. Az meg olyan dolog, amit el kell fogadni: csak idővel derül ki, hogy mi mennyire bizonyul tartósnak. Viszont egy dolog biztos: ahol már az alapok is ingoványosak, az JÓ kapcsolat nem lesz. El lehet húzni a kínlódást akár évtizedekig is, csak nem biztos, hogy érdemes.

Megoldást meg akkor lehet találni, ha nyitottak annak elfogadására. Hiába van ott a szemük előtt, hogy mi lenne a megoldás, ha arra egyikük sem hajlandó.

"Egyébként pont az a két pár az, akiknek szép jövőt jósolnék, ha meg tudnák oldani."

Igen. HA meg tudnák oldani. De nem tudják. Ahol pedig ilyen szinten ilyen komoly problémák, és ekkora bizalmatlanság van, én nem tudok nekik szép jövőt jósolni. Hosszú időt lehet, de szépet semmiképp. Hiszen már az alapok sem működnek, és nem is akarják, hogy működjenek.

"Én úgy gondolom ez alapján, hogy érdemes abba hagyni a pornót, akár évek után is"

Én meg úgy gondolom, hogy inkább kommunikálni kellene elkezdeni. Véletlenül is persze rá lehet hibázni, hogy mi kell egymásnak, de nem egyszerűbb inkább ezt megbeszélni, kitapasztalni közösen, mintsem arra várni, hogy melyik netes baromság miatt lesz esetleg véletlenül jobb valami?

És tudod, attól, mert exed mindenét ellőtte a pornóra, és veled csak akkor tudta odatenni magát, ha nem nyúlhatott magához, ebből csak arról lehet következtetést levonni, hogy exednél mi hogy működött. Az a baj, hogy te egy kiragadott példából akarsz messzemenő következtetéseket levonni.

"Felesleges baromság, ahol a párja szemére tudja vetni, hogy bezzeg masztizni tudsz, dugni meg alig… - pontosan ez megy."

Én ismét csak azt kérdezem: miért vannak együtt? Akiket te felsoroltál, azok mind működésképtelen, mérgező kapcsolatban élnek. Nulla empátia, nulla kommunikáció, és másról sem szól a "kapcsaolatuk", mint a marakodásról. Ennek így mi értelme?

"Nekem munka után este 10kor nem biztos, hogy lenne kedvem szexelni, de azért egy orgazmus jöhet, ahol nem kell magam farasztani."

Mondjuk azért egy érett, értelmes párnál ezt is meg lehet oldani. Ha csak annyi kell, hogy elélvezzünk, megoldható, hogy én megujjazom, vagy kinyalom barátnőmet, ő meg orálisan, vagy kézzel kielégít, és meg van oldva a gyors kielégülés. ;-) Nem kell mindig 3 órán át hemperegni. Ettől függetlenül a masztival kapcsolatban is fenntartom a véleményemet: ezen kiakadni dedós és beteges dolog.

"En azért bízom az emberekben. Nekem például azt mondták, hogy sosem leszek normálisan szingli, mert kapcsolat függő vagyok. És az voltam. Össze kaptam magam, igaz évekbe telt, de én se hittem volna. Ebből indulok ki."

Bocs, de ez nem igaz.

Masszívan érződik a véleményeden, hogy te bizony kapcsolatfüggő vagy. Csak most másokra akarod kivetíteni a kapcsolatfüggésedet. Mi sem mutatja jobban, mint az, hogy te teljesen működésképtelen kapcsolatokra próbálod belemagyarázni, hogy mennyire sok potenciál van bennük...

abba hagyta a pornót a srác miatt, tehát a nagy semmire maszturbál, de még ez is baj, mert akkor mire izgult fel.

Ilyen esetekben már végképp nem tudsz okosat mondani, mert ez beteges.