Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Szerintetek hagyjam úgy, vagy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek hagyjam úgy, vagy inkább ne?

Figyelt kérdés

Együtt vagyok egy fiúval 3 hónapja, már mindketten 18 felett vagyunk. Úgy gondolom, lassan el fog jönni az ideje az első együttlétünknek, mert már eléggé próbálkozik, én pedig megbízok benne, mert régóta ismerem és érzem, hogy tényleg szeret. Csak hogy, ugyanezt éreztem az előző kapcsolatomnál is, ami 1 éve volt. Abban a kapcsolatban vesztettem el a szüzességem, de nem éreztem az egészet úgy az igazinak. Lehet én csináltam rosszul, nem tudom.

Azt tudni kell, hogy nem bírom a borotvát ott lent, a gyantát meg még nem próbáltam, mert betegesen félek az ilyesfajta fájdalmaktól sajnos. Ezért úgy hagytam, kicsit megigazítva, a bikinivonalat természetesen leborotváltam, amitől totál kipattogtam, dehát mondom ez a minimum, ha már első szexnél úgy hagyom eredetibe. Nos, én totál úgy láttam a fiún, hogy neki nem tetszett így, második próbálkozásnák ne is konyult neki, száz százalék vagyok benne, hogy ez miatt, mivel neki pedig teljesen csupasz volt ott, én pedig "ennyire sem méltattam". Ez a kapcsolatom hamar véget is ért szerencsére, de nem ez okból.

Viszont most itt vagyok, és félek, nehogy itt is emiatt ábránduljon ki belőlem, viszont ha leborotválom, nem győz majd viszketni és pattogzani, hát az sem lesz egy kellemes látvány. Tehát ez lenne a problémám, szedjem le vagy ne? Mi a biztosabb?

Tudom, tudom. Ha szeret, elfogad mindenhogy. De mégis fontos az első benyomás az ágyban, nem?



2023. júl. 29. 16:36
 1/10 anonim ***** válasza:
32%

Az elso szex altalaban szerelembol van nem görcsölesbol.

Vasalj agynemut is🤦‍♀️

2023. júl. 29. 16:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
91%

Szerintem hagyd úgy nyugodtan.

Ha tényleg szeret,akkor szőrösen is szeret.

2023. júl. 29. 17:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
78%

A szex az nem ez.

A szex érzelem és ösztön.

Nem ilyen vergodes.

2023. júl. 29. 17:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
90%

Mi lenne, ha nem egyből durr bele, hanem pettingelnétek. Közben beszélgethettek is. Elmondod, hogy nincs sok tapasztalatod, és legyen veled figyelmes. Meg is beszélhetitek, hogy ő hogy viszonyul hozzá, ha te nem szeretnéd teljesen lecsupaszítani.

Amúgy meg fontos a jó minőségű borotva. Három pengés legyen. Ezen nem érdemes spórolni. Bortvahab vagy zselé is kell. Régen a niveának volt egy olajos intim mosakodója, ami a borotválást is könnyítette. Ha könnyen siklik a penge, akkor kevesebb az irritáció. Lehet kapni borotválkozás utáni intim krémet is, vagy kend be vékonyan krémdezodorral. Ezt persze közvetlenül szex előtt ne! A körömvirág krém pedig nem csak gyulladás ellen jó, de a szőrnövekedést is lassítja.

2023. júl. 29. 17:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
92%
Beszéld meg vele. Ha tényleg olyan jó a kapcsolatotok, nem kéne, hogy nagy probléma legyen. Kérdezd meg, hogy mit szeret, és próbáljatok meg kompromisszumot találni, ha az neked nem felel meg.
2023. júl. 29. 18:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
80%

Az lenne a normális, ha sose nyúlnál hozzá.


Ő szerelmes beléd. Nem érdekli ez az egész, csak egynek érzi magát veled, és ez testileg is megnyilvánul.


A biztos az, ha elbeszélgetnétek az érzelmeitekről, és hogy miért vagytok egymással.

Az első benyomás nem számít. Nem babák vagytok, akik emiatt nem esznek mást. A szerelem számít.

2023. júl. 29. 19:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
100%
A lényegről nem írtál, téged zavar-e a szőr. Az természetes egy bizonyos fokig, hogyha vki nem jártas a szőrtelenítésben, akkor tarthat tőle, ill. a bőr sincs hozzászokva, így nagyobb eséllyel lehet kipattogzás, fájdalom, egyebek. Megfelelési kényszered ne legyen! A te tested, én pl. borotválom, a bikinivonalat meg epilálom, nem szeretem se érzetre, se látványra magamon a szőrt, a partnernek nincs ebbe beleszólása. Ha úgy döntesz, hogy meghagyod, akkor is van az, amit írtál, lehet pl. ollóval kisebbre vágni.
2023. júl. 29. 19:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
100%

Egyrészt az ilyesmit meg lehet beszélni! Konkrétan azt, hogy te nem szoktál csupasz lenni, csak a bikinivonalad szőrteleníted (rövidre vágod ?) rendben van ez neki? Ne azért kérdezed, hogy mert ha nincs rendben, akkor majd folyton letolod neki, hanem hogy akkor az információ birtokában elkerülöd, hogy az eksönnél szembesülj a csalódottságával. Nem muszáj olyan férfival lenni, akinek ez adja az izgalmi állapotot.


Másrészt, nekem csak ritkán volt teljesen csupasz odalent a 10 éves pályafutásom során. Olyat még nem kaptam férfitól, hogy kerek perec kimondta, hogy neki ez nem tetszik. De én tényleg hiszem azt, hogy aki emiatt nem akar veled lenni, az tényleg nem téged szeret, és nem vonzódik ahhoz a csodálatos személyiséghez, ami vagy. Szerintem ez saját magad meggyalázása, ha ezek után ilyen embernek akarsz megfelelni!


Fogj egy ollót, vágd rövidre,kistükörrel a lábad között ahhoz, ahol kell.. Vagy valami trimmelős borotvál vágd rövidre. De ha neked így jó, akkor legyél így!

2023. júl. 29. 20:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
87%

Én is azt mondom, hogy olyan legyen a puncid, ahogy neked komfortos. Esetleg ollóval, vagy szakállnyíróval szedd le a bozontot, hogy jobban tudjon nyalni. És nyugodtan beszélgess vele erről. Ha tényleg megbízol benne, és egy normális gondolkodású srác, akkor megnyugtat majd, hogy nem ez számít neki sem. Ha hülyén reagál, akkor meg kihullajtod a szűrőn.

F

2023. júl. 29. 23:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
74%

30 éve szőrtelenítek már. Sokáig borotvával, jó pár éve vegyesen csinálom szőrtelenítő krémmel. Az első hónapokban nekem is kipattogott elég csúnyán. Idővel viszont megszokta a bőröm, és már nem pattogok ki.2 éve viszont már nincsen senki az életemben, így van, hogy 2 hónapig sem nyúlok hozzá, de kipattogás így sincs.

Nem kevés pasim volt, de egyik sem nyavalygott, ha éppen nem volt kedvem szőrteleníteni. Úgy gerjedtek rám, ahogyan éppen voltam. Talán egyedül a volt férjem volt az, akinek inkább teljesen szőrtelenül volt izgató.

2023. júl. 30. 04:59
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!