Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Megjött, nem volt kedvem így...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Megjött, nem volt kedvem így szexelni, ezután kiakadt hogy nem szopom le és önzőnek nevezett. Szerintetek ez jogos?

Figyelt kérdés

Pár hete randizunk az adott sráccal, minden teljesen rendben van. Nagyon egy hullámhosszon vagyunk, a szex is eszméletlenül jól működik. Már az első randin lefeküdtünk, ráadásul előfordult már hogy háromszor is egymás utan, szóval egyáltalán nem mondanám, hogy nem vagyok benne a buliban. Tegnap viszont megjött, fáradt is voltam, így szóltam neki, hogy ma nem szeretném, ennek ellenére ő belekezdett. Mikor nem folytattam teljesen kiakadt, hogy nem érek hozzá csak azért mert nekem most nem lehet, és közölte, hogy önző vagyok. Annyira fájt a viselkedése hogy ott sírtam mellette a sötétben, pedig megfogadtam, hogy sosem fogom hagyni, hogy egy srác miatt megint így érezzem magam. Azt mondta furcsa volt neki, hogy nem volt kedvem kielégíteni, nem ehhez van hozzászokva. Nekem meg tök bűntudatom volt, onnan, hogy szóvátette, úgy éreztem, mintha kötelességem lenne leszopni, mintha neki ez kellene és kész.. Ma egész nap ezen járt az agyam, mert ezen kívül meg minden annyira szép és romantikus, erre most meg hibásnak érzem magam, mert nem adtam meg neki amit szeretett volna..

Szerintetek jogos volt a viselkedése? Velem van baj, hogy így nem volt kedvem hozzá? Valahol tudom, hogy az a helyes amit én érzek és nem kéne hibáztatnom magam, mégis baromira fájt, ahogy beszélt velem. Attól félek, hogy ebből még most kéne kiugranom, de tartok tőle, hogy mégis én vagyok a hibás.


23/N


2023. júl. 28. 19:28
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
98%
Kimutatta a foga fehérjét, örülj neki.Ott hibáztál, hogy nem hagytad ott/küldted el azonnal a francba.Ha okos vagy, akkor megszakítod vele a kapcsolatot.
2023. júl. 28. 19:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
92%

Egyáltalán nem vagy hibás! Bocsi hogy ezt mondom rá, de sajnos vannak ilyen önelégült b#rmok! Férfi vagyok, de ép ésszel megértem az ilyen helyzetet! Mikor önzőnek nevezett, igazán visszavághattál volna Neki őszintén és erélyesen: “Nem érted, hogy most jött meg, nem lehet, csak úgy spontán meg nem akarom?!”, vagy valami hasonlót! Ha ebből sem ért, hanyagold egy kicsit, aztán vagy észhez tér, vagy dobd ki, ha máshogy nem megy! Huszonévesen már lehetne annyi esze, hogy megértse az ilyet!

36/F

2023. júl. 28. 19:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:
97%
Mindig csak abba kell belemenni ami neked is jól esik. Nem vagy hibás. Normális vagy.
2023. júl. 28. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim ***** válasza:
100%
Ő az önző p*cs, már bocs, de ezen gondolkoznod se kéne! Csak fordítsd meg, ha neki lenne vmi a farkával, nem érezné jól magát stb., te erőszakoskodnál, ragaszkodnál-e ahhoz, hogy mindenképp elégítsen ki… Nekem szimpla szexkapcsolatban volt olyan, hogy a másik fél szex közben szólt, hogy nem érzi jól magát, nem tudja folytatni, egy rossz szavam nem volt.
2023. júl. 28. 19:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 anonim ***** válasza:
97%

Úristen te most viccelsz?? Ugyanennyi idős vagyok, velem is volt ilyen, hogy megvolt és nem akartam így szexelni a srác akivel éppen akkor voltam pedig nem is a barátom, nem is randiztunk hanem csak kaland volt de még ő is megértette és nem erőltette. Igaz én kielégítettem őt, de mert én IS akartam. Ha nem akartam volna, tudom hogy nem vágta volna a fejemhez. Pedig mondom, hogy nem volt a barátom.


Amit ez a barom csinál az érzelmi zsarolás és ő az önző. Páros lábbal rúgnám ki még most amìg nem mélyedünk bele.

2023. júl. 28. 19:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim ***** válasza:
93%
Ezen kívül minden annyira szép és romantikus? Úristen...
2023. júl. 28. 20:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:
100%

Ki kell, hogy ábrándítsalak, de ha ő így áll a szexhez, akkor bizony nem vagyok egy hullámhosszon, akármennyire is szeretnék azt hinni. Szerintem csak az újdonság varázsa meg az ösztönök fűtenek mindkettőtöket, azért érzed jónak.

Még most kell elhagyni, mielőtt még több ilyen szitu lesz.

Engedj meg egy kérdést. Ő szexelt már úgy veled, hogy nem elégített ki?

2023. júl. 28. 20:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
89%
Bocsi hogy úgy írom nálad van a punci. Nem vagy köteles kielégiteni. Verje ki magának. Egy teljessen bunkót fogtál ki. Csak akkor romantikus ha tud üriteni. Hagyd el mert csak rosszabb lesz. 40f
2023. júl. 28. 20:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:
97%
Sajnálom, hogy ez történt veled! Szerintem itt az idő, hogy keress egy igazi férfit, ezt a baromarcú hülyegyereket, meg hanyagold. Az ilyen nem érdemel nőt az életébe.
2023. júl. 28. 20:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 A kérdező kommentje:
Nagyon köszi, hogy kedves válaszokat küldtetek, féltem hogy rosszabbakat kapok majd. Utolsó válaszoló, amúgy ez vicces, első alkalommal sokáig csinálta nekem, bár ott sem mentem el, de most hogy írtad egyébként azóta egyik alkalommal sem volt rajta hogy én is elmenjek. Én meg azóta nem tettem szóvá hogy “nyaljon már ki rendesen”, mert nem hiszem hogy ezt kérni kéne meg követelőző sem akarok lenni. Ennek ellenére ő tegnap pont az volt. Szóval esélyes, hogy csak elvakított ez az egész, kár hogy egy ilyen eset kellett hozzá, hogy észrevegyem. Köszi mindenkinek tényleg!
2023. júl. 28. 20:25
1 2

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!