A családja miatt szakítanom kellene?!

Sziasztok!

A barátommal 4 éve alkotunk egy párt. Ő 22 éves, 3 éve érettségizett, azóta mezőgazdaságban dolgozik otthon (családi gazdálkodás).

Én most tudtam le a második évemet a jogi egyetemen, nagyon szeretem, kifejezetten örömömet lelem a jogban és a célom az, hogy ügyvéd lehessek. Persze ez nagyon sok tanulást igényelt eddig is, illetve még ezután is fog.

A probléma azzal van, hogy főleg a vizsgaidőszakokban folyamatosan megjegyzéseket kaptam a szüleitől, illetve a testvérétől - van egy bátyja, illetve neki van egy barátnője - ők sem tanultak tovább, a srác a mezőgazdaságban dolgozik, a lány meg egy dohányboltban. Ezt azért írtam le, hogy érződjön, nincsen. senkinek egyetemi tapasztalata a családban. Ennek ellenére folyamatosan azt hallgatom/hallgattam főleg a vizsgaidőszakok alatt, hogy minek ez a sok tanulás, nem vagyok normális, akkor sem tanulnának ennyit, ha fegyvert fognának a fejükhöz, nem irigyelnek engem, ilyesmi.

Ez az első évben egyébként nem volt annyira jellemző, főleg mostanra lett elegem. Nagyon sok vitát szült ez köztünk a barátommal, mert már megmondom őszintén, nem is szívesen mentem hozzájuk. Most a második éven elértem egy szép versenyeredményt, igazából senkit nem érdekelt, pedig nagyon sok munkám volt benne. Az átlagom mind a négy eddigi félévben 4,8 és 5,0 között volt. Ezt szintén csak azért írom, mert tényleg nagyon sok energiát fektetek ebbe bele, viszont szeretem is tanulni, szeretem is ezt az egészet. Rosszul esik, hogy abszolút semennyire nem értékelnek engem, mert én nem fizikai munkát végzek és valószínűleg nem is fogok. Azért esik különösen rosszul, mert nekem 3 évvel ezelőtt elhunyt édesanyám és azt az embert veszítettem el ezáltal, aki úgy gondolom, hogy a világon a legjobban szeretett engem. Erre fel úgymond a “második családom” nem szeret. Az apukája konkrétan a köszönésen kívül semmit nem beszél velem. Az egyetemről egyébként abszolút nem kérdeztek engem soha, hogy hogy működik, mit szeretnék elérni vagy bármi. Csak a tanulás szidása megy.

A barátom egyébként egy nagyon rendes fiú, az ő személyiségével abszolút nincs baj, biztat engem, habár ő sincsen képben kb. semmivel, amit csinálok, de próbálja nyomon követni. Volt már viszont abból konfliktusunk, hogy miért kell ennyit tanulnom, nem kell mindig 5-öst kapni, stb… Ez nyilván rosszul esett tőle. Viszont ezeket a dolgokat leszámítva nincs semmi probléma a kapcsolatunkban.

Szerintetek mi tévő lehetnék? Nem vagyunk egyébként jegyesek, nem élünk együtt, hanem járunk egymáshoz, viszont az utóbbi időben én már alig akarok hozzájuk menni… egy szerencsétlennek érzem magam ott, aki kilóg a sorból és nem normális. Köszönöm a válaszokat!

21/L