Régebben miért volt könnyebb párt találni?

Én csak a nagyszüleim kapcsolatából tudok kiindulni. Utálják egymást, mint a szart. Volt minden a kapcsolatukban; veszekedés, megcsalás, tettlegesség is.

70+osak és akármikor látogatom őket, főleg a papám úgy beszél a mamámmal, mint egy utolsó senkivel. Meg is vannak savanyodva rendesen.

Ha pedig a fiatalabb korosztályt nézem, elég gyakori a válás, mivel ma már elfogadott dolog.

Sokkal szabadabbak, mint akkor. Inkább házasodjon valaki 2x vagy 3x minthogy úgy éljenek le 50+ évet együtt, hogy meg tudnák ölni egymást bármelyik pillanatban…

Viszont ennek a nagy 21. századi szabadságnak is van hátránya. Egyesek már a legkisebb probléma felbukkanásakor is lelépnek. Otthagyják a terhes/kisgyermekes feleséget, vagy a nő lép le, mert talál “jobb pasit” vagy csak egy szimpla kapcsolat elején elhagyják egymást, mert valamiben nem értenek egyet…

Szóval régen sem volt könnyű, de nem hagyhatták el egymást.

Valahol a kettő között kéne lennie a dolognak, mert egyik sem élhető.

Hülyeség a kérdés. De kíváncsi lennék arra hogy mi igaz abból amit írtál magadról!

Ha valaki kinéz valahogy már egyből minden ujjára jut kérő/punci!

"Ha valaki kinéz valahogy már egyből minden ujjára jut kérő/punci!"

Ez mekkora marhaság. Huszonévesen nem "valahogy" néztem ki, hanem kifejezetten csinos voltam. Mégsem jutott "kérő" minden ujjamra. Akik esetleg mégis érdeklődtek irántam: vagy fizikailag, vagy intellektuálisan nem jöttek be (esetleg egyik sem), ha mégis, akkor távkapcsolat lett volna, ill. volt, aki csak meg akart dugni, meg olyan is, aki komplett elmebetegnek tűnt.

Régen sokkal nagyobb volt a nyomás, hogy házasodni kell. A nők nem tudtak megélni egyedül, a földeket, a családi "vagyont" pedig tovább kellett örökíteni. Plusz kellettek a gyerekek ahhoz is, hogy segítsenek a családi gazdaságban, vagy a család vállalkozásában. Tehát abszolút nem érzelmi, hanem gazdasági alapon működött az egész. Azt hinni, hogy ebben boldogok voltak az emberek, nagy naivitás. De másnak sem volt jobb, a szomszédasszonyt is verte a férje és nem volt más választás.

A mai világ a választás szabadságával ezerszer jobb szerintem. Régen sem találta meg a szerelmet az, akit férjhez adtak az első pasihoz, akit az apa elég jónak tartott. Olvastam pl Kosztolányiné könyvét az életéről. Ők, ha jól emlékszem vagy 8-an voltak testvére, mind lány. Az apa már csak azért sem engedte meg, hogy ahhoz menjenek férjhez, akihez szerettek volna. Mert csak, mert ő volt a ház ura. Neki szerencséje volt, talán ő volt a legfiatalabb, neki már nem szólt bele.

Nah, hát csak ennyit a nosztalgiáról. Én köszi, de nem szeretnék a 19., de még a 20. században sem élni.

Ahogy itt említette más, hogy a nagyszülei 50+ éve élnek gyűlöletben egymással. Az én szüleim pont így élték le az életüket. Nem volt egy követendő minta.