Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Bulizásból kiöregedő 30-as "fiatalemberként" milyen lehetőségek vannak a párkeresésre, ha drága hobbikra nem telik?
Sajnos a 20-as éveim azzal mentek el, hogy ahelyett, hogy megtanulok rendesen és kedvesen kommunikálni, ahogy a nők szeretik, és ezen túl még ki is gyúrom magam és megcsináltatom a fogszabályzást, sajnos én csak eljárkáltam budapesti szórakozóhelyekre, felöntöttem a garatra, hogy érzelmileg elérjem azt a fordulatszámot, ahol kb a normál emberek vannak, és úgy próbáltam nőkkel ismerkedést kezdeményezni.
Néha-néha sikerült is, de szerintem a berúgások 99%-a teljesen haszontalan volt, és mostmár így 34 éves koromra egyáltalán nem bírja a szervezet és egyetlen sörtől fáj mindenem. Társkeresőkön sem tudom sajnos prezentálni magam elég jól, bár elég mennyiségű pénz (~100k) befizetésével el tudok érni annyi nőt, hogy még így is tudok találni valakit.
Éppen voltak kapcsolataim mindenféle minőségben és hosszúságban, mindenféle nővel, de általában sosem olyannal, amilyennel én szerettem volna, hanem akinek éppen kellettem. Hasonlóképpen remekeltem társkeresőn is.
Sajnos nagyon nehézzé teszi a dolgot hogy elég satnya a fizikumom és az adottságaim, valamint autista jellemvonásaim is vannak szép számmal. De ettől függetlenül éppen fenn tudok tartani kapcsolatokat, csak ugye a kinézetem miatt eléggé korlátozott, hogy milyen szépségű nőknek kellek.
Bár rendes diplomám és szakmám van, amivel magyar alkalmazotti viszonyok között elég jól lehet keresni (nem IT...), valamint van lakásom és új autóm is (céges), azért éppen attól nagyon távol vagyok, hogy olyan hobbijaim legyenek, amire azért felfigyelnek a nők, mint pl:
- hobbi repülőzés
- sportkocsi (30-40 milliós)
- motor
- levetett bmw-kkel hobbiból driftelgetni amíg szét nem esnek
- sportlövészet
- vitorlás hajó
- gitár
- spirituális humbukkal behülyíteni az arra fogékony nőket
- rokkeres alkesz züllés
- szteroidos kondi
Sajnos így nagyon nem látom a fényt az alagút végén, hogy most mégis így hogyan tudnék kapcsolatba kerülni nőkkel, lehetőség szerint fiatalabbakkal (~25...28).
Lehet jönni savazni, csak ha egy nő írna ki hasonló dolgokat, akkor nem szállna rá senkit, mert úgy tűnik a nőkre más szabályok vonatkoznak.
51
hát aki nem fogadja el azt amit nyomat a propaganda, azt kinézik, ha nem esett volna le....
Kérdező, mit akarsz tőlünk, válaszoloktól?
Mert a válasz tláthatóan nem.
Szerintem a fogaid lehetnek a legnagyobb probléma.
Ha azok nem állnak jól, akkor kell valami amivel kompenzálsz.
Én a fogak rendbetételével kezdeném. Amíg az nincs rendben szép nő nem fog szóba állni veled.
#52: "hát aki nem fogadja el azt amit nyomat a propaganda, azt kinézik, ha nem esett volna le...."
Hol? Kicsodák? Mi ez a hülyeség? Te woke-ok és fat acceptance aktivisták között éled a mindennapjaidat?
53
elvárt válasz: igen, sajnos jól kell kinézni hogy a valamirevaló szépségű nőkkel kamatyolhasson az emebr, vagy úgy ANBLOK bármit tudjon velük csinálni
továbbá: nagyon megszívta, aki nem született jóképűnek, magasnak, neorotipikusnak (aka NORMIE), mert sajnos akkor jussa az éveken át tartó kinkeserves munka és megannyi költekezés, hogy egyáltalán 30sok évesen beállhasson a start kockára, amikor a többi ember már régen családos emberként él
#56: "elvárt válasz: igen, sajnos jól kell kinézni hogy a valamirevaló szépségű nőkkel kamatyolhasson az emebr, vagy úgy ANBLOK bármit tudjon velük csinálni"
És? A te eseted is tökéletesen példázza, hogy az élet igazságos.
"amikor a többi ember már régen családos emberként él"
Mondjuk az, ha a te fajtád nem szaporodik, a társadalomnak tiszta haszon.
54-es
mondasz valamit, van egy ismerősön aki maratont lefutott többször, KEDVES, stb, szóval nem igazán tudna belekötni senki, de mivel a fogai nagyon tré módon állnak, így a nőknél nem nagyon van szerencséje
mondjuk a kedvessége miatt fel-fel mennek hozzá nők és csinosak is, de a gyerek sajnos nem meri őket gerincre vágni, ezért a nők csalódottan otthagyják, persze lehet hogy egyúttal a kinézete is beteszi a kiskaput és azért offolják
de ebből is látszik, hogy a kinézet mennyire korlát lehet
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!