Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Bulizásból kiöregedő 30-as "fiatalemberként" milyen lehetőségek vannak a párkeresésre, ha drága hobbikra nem telik?
Sajnos a 20-as éveim azzal mentek el, hogy ahelyett, hogy megtanulok rendesen és kedvesen kommunikálni, ahogy a nők szeretik, és ezen túl még ki is gyúrom magam és megcsináltatom a fogszabályzást, sajnos én csak eljárkáltam budapesti szórakozóhelyekre, felöntöttem a garatra, hogy érzelmileg elérjem azt a fordulatszámot, ahol kb a normál emberek vannak, és úgy próbáltam nőkkel ismerkedést kezdeményezni.
Néha-néha sikerült is, de szerintem a berúgások 99%-a teljesen haszontalan volt, és mostmár így 34 éves koromra egyáltalán nem bírja a szervezet és egyetlen sörtől fáj mindenem. Társkeresőkön sem tudom sajnos prezentálni magam elég jól, bár elég mennyiségű pénz (~100k) befizetésével el tudok érni annyi nőt, hogy még így is tudok találni valakit.
Éppen voltak kapcsolataim mindenféle minőségben és hosszúságban, mindenféle nővel, de általában sosem olyannal, amilyennel én szerettem volna, hanem akinek éppen kellettem. Hasonlóképpen remekeltem társkeresőn is.
Sajnos nagyon nehézzé teszi a dolgot hogy elég satnya a fizikumom és az adottságaim, valamint autista jellemvonásaim is vannak szép számmal. De ettől függetlenül éppen fenn tudok tartani kapcsolatokat, csak ugye a kinézetem miatt eléggé korlátozott, hogy milyen szépségű nőknek kellek.
Bár rendes diplomám és szakmám van, amivel magyar alkalmazotti viszonyok között elég jól lehet keresni (nem IT...), valamint van lakásom és új autóm is (céges), azért éppen attól nagyon távol vagyok, hogy olyan hobbijaim legyenek, amire azért felfigyelnek a nők, mint pl:
- hobbi repülőzés
- sportkocsi (30-40 milliós)
- motor
- levetett bmw-kkel hobbiból driftelgetni amíg szét nem esnek
- sportlövészet
- vitorlás hajó
- gitár
- spirituális humbukkal behülyíteni az arra fogékony nőket
- rokkeres alkesz züllés
- szteroidos kondi
Sajnos így nagyon nem látom a fényt az alagút végén, hogy most mégis így hogyan tudnék kapcsolatba kerülni nőkkel, lehetőség szerint fiatalabbakkal (~25...28).
Lehet jönni savazni, csak ha egy nő írna ki hasonló dolgokat, akkor nem szállna rá senkit, mert úgy tűnik a nőkre más szabályok vonatkoznak.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Jah, hát persze... 😑
Az incelek is Palvin Barbira azt írják, hogy átlagos, vagy 6-os, amikor tudjuk, hogy nem az!😆
jaj de én olyan nőket nézegetek, hogy az haverjaim röhögnek körbe, hogy nekem midnig csak a "szutykok kellenek"
nem értik meg sajnos hogy nekem az ilyen nők is elérhetetlenek
olyan fiukról beszélünk akik csak az 50 kilós nőket nézik valambe, ha már nagy a hátsója vagy a melle, akkor offos
pedig nekem mondjuk simán oké, hogy nagy a hátsója egy nőnek, sőt inkább az szeretem.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
33
hát sajnos igen, de sajnos a testük sem lesz jó pedig én nem vagyok elhizva
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
De kit érdekel, hogy ők min röhögnek? Baszki te ugyanolyan vagy, mint ők és mégcsak észre se veszed! Ez kéne, hogy érdekeljen inkább.
Hogyha gyűlölettel állsz a nőkhöz, ha kommunikálni se tudsz, ha nem jössz be nekik, akkor mit zümmögsz körülöttük? Változtass, vagy maradj egyedül.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
35
akkor miért mondják azt a nők - akiknek kellek - hogy én nyugodtan csajozzak, mert jól nézek ki?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#34: "hát sajnos igen, de sajnos a testük sem lesz jó pedig én nem vagyok elhizva"
És a saját megítélésed szerint a te tested szexuálisan vonzó?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!