Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
16/F Fitymaszűkülettel kapcsolatos kérdések?





barátomnak is szükülete van de elfogadom így.Nekem nem oszt nem szorroz végülis.Ha neki igy ugyanolyan érzés?és nem zavarja akkor nekem is mind1:)
16/L
Sziasztok,
Hátha az én tapasztalatommal tudok segíteni. Nekem is fitymaszűkületem volt, Mikor 18 lettem én is magamnak intéztem, elmentem egy maszek urulógushoz, aki mellette a városi kórházban is dolgozott, majd megmutattam neki, és ő adott beutalót. Mivel maszek rendelésen voltam, kellett fizetnem érte, de jóval diszkrétebb volt, mint SZTK-s rendelésen.
Bementem a korházba és megcsinálták, rutinműtét, adtak egy időpontot, tbre csinálták, ott már nem kell semmit fizetni. Engem csak érzéstelenítettek, sokan voltak bent, kb. 30 perc volt az egész, vagy egy kicsivel több.
Aztán bekötötték, visszavittek, és bent tartottak délután, megnézték elállt e a vérzés, ha igen, akkor már haza is mehettem. Ha rövid nadrágba mész, annyira nem feltűnő, plusz én kocsival voltam.
Engem nem metéltek teljesen körül, hanem csak belevágtak, hogy hátra tudjon húzódni, így nem lett valami szép, hanem ilyen köztes állapot. A végén maradt egy kis bőrfelesleg, de végülis aki szeret, és nem egy éjszakás kúrváról van szó, annak ez nem okoz problémát. És rendesen működik.
Valamint ami még mindig felháborít, hogy mikor megszületett a kisfiú, egy bizonyos idő elteltével az édesanyjának kell gondoskodnia a fityma húzogatásáról, hogy ne ragadjon le. Erről még sosem kérdeztem meg a a szüleimet, hogy miért volt ilyen, lehet egyszer megteszem, (az egész műtétről nem is nagyon beszéltem velük, hanem csak tényként közöltem) de többé kevésbé, szerintem ez lehetett az oka, hogy nálam ez elmaradt.
Ezt óriási felelőtlenségnek tartom a szülők részéről, ha valóban elhanyagolják, ezt, mert ez később okozhat a gyereknek nagyon kellemetlen lelki terhet is, ki ki hogy fogja fel. Én is nagyon paráztam miatta, miután megcsináltattam, volt barátnőmnek sem volt gond, még ápolt is, de azért még mindig feszélyez kicsit, hogy ilyen lett, lehet jobb lett volna a teljes körülmetélés, ezt nem tudom. Így kicsit csúnyácska, de végűlis így is működik.
Ha kész vagy, és megvan akár egy nap alatt is, akkor kb. 3 hétig off a terhelése, nincs szeretkezés.
Szép napot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!