Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
64 éves édesapám randizgat egy 33 éves nővel Hogyan tudnám ezt megakadályozni?
Édesapám elvált,de akkor is nagyon zavar,41 éves N vagyok és egy nálam fiatalabb nővel kavar az édesapám.
Azért is félek mert tartok tőle,hogy csak apám pénzére hajt a nő.
Hogyan tudnék ez ellen tenni?
#41 Na, erről van szó.Nincs is ezzel semmi gond.Lehet itt okoskodni, hogy adja neki mindenét, nehogy már örökölni akarjon a kérdező, stb.
Akkor gondolom majd nem lesz gond, ha a kérdező hagyja az apját a saját szarába megdögleni, majd pátyolgatja, akinek a vagyonát adta.Csak az a baj, a temetést a kérdezővel fizettetik ki, mivel ő gyereke.Az is több százezer ft.
Nem mellesleg itt okoskodnak, hogy így úgy felnevelte a kérdezőt.Sehol nem írta a kérdező, hogy jó apa lett volna, vagy hogy bármit is kapott volna tőle.
Én és a testvérem is 0 támogatást kaptunk a szülőktől, 20 évesen el is költöztünk otthonról.Azóta a szüleink örököltek már többször, el is herdálták az összeset.Erről ennyit.
#42
Szerinted akkor hány éves kortól kell behúzni a szülőknek fülét farkát és takarékoskodni hogy meg legyen a gyereknek az örökség.
Egyébként ha a gyerekem csak azért nyitná rám az ajtót a hogy megnézze meg van-e még a hagyaték akkor inkább odaajándékozom valami karitativ szervezetnek a gyerek meg kapja be.
Hát nem igazán olyan válaszokat kaptam,mint amire számítottam.
Mi az,hogy jól teszi, és hogy a harminc éves punci megfizethetetlen?
Édesapám mindig rengeteget dolgozott szinte sose láttuk otthon,végül is ezért váltak el.
Anyagilag nem panaszkodhatok rá,mert a ballagásomra autót vett,fizette a külföldi tanulmányaimat,mikor férjhez mentem fizette az esküvőt,utána nekem és a férjemnek pedig házat vett....
Mindig is volt édesapámban ez a vágy,hogy a pénzével kompenzáljon.
Nem volt ott soha,mikor kellett a munka miatt,cserébe próbálta a pénzével megvásárolni a családja szeretetét.
Most ugyan ezt érzem,hogy tudja hogy ő már 64 éves,nyílván nem a harminc éves nők vágya,cserébe a pénzével kompenzál,a pénzével akarja megvenni a nő szeretetét.
És ezért aggódok,hogy ez a nő kihasználja.
Ékszereket vesz neki,minden fele utazgatnak a nagyvilágban.
45-ös, kérdező. Nehéz ezt neked elfogadni, de a pénzért cserébe kinyalhatja a fiatal puncit, de hát ez van, ezt választotta a papa. Amúgy semmi közöd hozzá, mert neked is jó volt a pénze, elfogadtatok mindent.
Jó, jó, hát nem voltál egy minta apa, de azért a manit elfogadjuk az uracskámmal😃
#44 Az a szülő, aki semmit nem hagy a gyerekére, pedig megtehetné, az nem szülő.Akassza fel magát.Alap, hogy a temetésére még életében félretesz, egy házat, esetleg némi pénzt illik a gyerekre hagyni.Ez a minimum.
Add karitatív szervezetnek.Egy önző patkány, nem szülő, aki a dolgozó gyerekét, aki még mondjuk gyereket is nevel elvárná, hogy saját költségén istápolja INGYEN.Hol él az ilyen alak???
Okádok már ettől a hozzáállástól, hogy a gyerek az csak egy "haszonállat", aki azért él, hogy a szent szülőre ingyen és bérmentve robotoljon.
Azt a kapsz, amit adsz.Ennyit erről.
Ha direkt nem hagysz semmit a gyerekedre, annyi ápolást várjál a gyerekedtől, meg is érdemled.Mindenkinek meg van a saját kötelessége az életben, ingyen nem adnak semmit!
"És ezért aggódok,hogy ez a nő kihasználja."
Igen. De ezt apád is nagyon jól tudja. Ez az ára a fiatal pipinek.
48
Undorító vagy. Pénzéhes. A szülőnek nem az a dolga hogy élete végéig a gyerekeinek lapátolja a pénzt. Időskorában élvezze az életet.
Ha a te apád/anyád lennék, akkor idős koromban eladnám a házam és beköltöznék egy színvonalas idősek otthonában, ahol gondomat viselik, nem pedig kiszolgáltatva vagyok egy örökségvadász gyereknek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!