Gonosz tőlem hogy nem szeretnék részt venni a párom szülinapi partiján, mert szorongok a tömegben?

Én is azt látom, hogy ez egy nem működő kapcsolat. Azért nem működő, mert a párod nem támogat, nem segít és nem ért meg, és főleg mert megaláz. Tudja, hogy szorongasz, de a nyilvános minősítgetéssel, megalázzássával, dominanciájával, valószínűsíthető nárcisztikus személyiségzavarával a te szorongásodat csak erősíti.

Normál esetben valóban lehet mondani, hogy fogd fel ezt egy gyakorlatnak, de ezt nem egyik napról a másikra kell tenni, főleg nem olyan helyzetben, ahol tétje van a dolognak, mert hatalmas társasági szülinap, szinte elvárás, hogy mindenkivel jópofizz, beszélges, mert különben nem vagy jófej.

Itt, ebben a helyzetben - ha már úgy alakult a helyzet, én azt tartanám kompromisszumnak, hogy van egy szoba, ahova vissza tudsz vonulni, ha rosszul érzed magad, és az a szoba mindenki másnak tabu.

Szerintem az se gáz, ha mindenkinek megmondod, hogy bocs, te ezzel a betegséggel küzdesz, nézzék majd el, ha furán viselkedsz, eltűnsz, visszajössz... nem személyes. És valóban feszegeted a határaidat, ha még egy kicsit rossz, akkor maradsz, ha nagyon, akkor elvonulsz, aztán ha lenyugodtál, akkor vissza. Ilyenkor jó az, ha azt a szobát konkrétan be tudod zárni, hogy véletlenül se menjen be egy pár se akkor, amikor üres, se akkor, amikor te épp bent regenerálodsz.

Ami a házigazdaságot, gazdasszonyságot illeti, azért egy születésnapon mégiscsak akad, pl. a tortát a pár viszi ki. Nálunk azért nem divat benyúlkálni a hűtőbe, nézzük, hogy mi van fogytán, és azt kipakoljuk, amit szeretnénk, jónak látunk. Az ünnepeltnek valóban jó, ha nem kell ezzel "bajlódnia", esetleg ebbe csak besegít. Hiszen neki ott a nagy társaság.

A kapcsoltatra visszatérve viszont szerintem hosszútávon semmiképpen nem működik.

Te érzékeny vagy, kifejezetten empatikus társra van szükséged, akivel kölcsönösen támogatjátok egymást, benne pedig nagyon kevés empátia van, csak magára gondol.

Hogy miért vonzottad be, az számomra egyértelmű, és nem lepődnék meg, ha ez a párkapcsolataidban visszatérő probléma lenne.

Azért választasz egy domináns pasit, mert bizonytalan vagy, és úgy érzed, hogy ő majd megadja azt a biztonságot, amire vágysz. (Ez persze illúzió, a biztonságérzetet mindenkinek magában kell megteremteni.) A domináns pasi dominál, és nem annyira foglalkozik a te igényeiddel.

A tisztelet és empátia, de talán a szeretet hiánya is világosan látszódik ebben a kapcsolatban.

Később jöhetnek a szorongások, ő nagyon társasági ember, te nagyon magadnak való vagy... nem csal-e meg? - És bizony valóban simán benne lehet a pakliban, hogy de. De ha nincs is, akkor is parázhatsz, hogy amikor azt mondja, hogy a haverjaival van, vagy épp egy nővel van.

Én azt mondanám, hogy adj magadnak és neki egy utolsó esélyt a hogyan továbbra.

Neked azért, mert tényleg élesben így feszegetheted a határaidat, neki meg azért, hogy kiderüljön, ő hogy reagál. Ha melletted állás, tapintat, megértés, bíztatás, stb. helyett megalázó, beszóló, akkor elmész, és másnap már a szakítással kapcsolatos teendőket teszed meg (közlés, csomagolás.)

Semmi új lehetőség, semmi magyarázkodás meghallgatása, mert nem fog változni, ilyen. Persze lehet nagyon meggyőző, meg akár épp sértegető is, de semmivel se foglalkozz, ezekre mind készülj fel, hogy csak játszmák a részéről, mert sérted az egoját. Persze fájhat az neked is, de ne mutasd, mert ha bizonytalanságot érez benned, akkor erősebben tolja a nyomást, hogy visszaszerezzen.

Kár vitákba belemenni, elég egy szűkszavú magyarázat esetleg, de tök mindegy, hogy kinek van igaza, ki a hibás, nem illetek össze, és kész, kár erőltetni.

És adj hálát az égnek, hogy még nem vagytok házasok, nincs gyerek, mert akkor minden sokkal bonyolultabb lenne, de minél tovább halogatod, annál nehezebb ezt.

Szerintem az illúzióba kapaszkodni ostoba dolog, a legnagyobb szarban hagy cserben.