Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Barátom exe terhes és barátomat hibáztatja. Hogy állítsuk le?
Barátom exe 17 éves, jövőre érettségizik. Miután megtudta, hogy a barátom túllépett rajta (amúgy sem volt nehéz, 3 hónapig voltak együtt, számomra ez nem is ex, csak kavarás... Barátom mondja exnek) ő elhatározta, hogy babát szeretne, mivel meg akarta mutatni ő mennyire érett. Ugyanis zavarta, hogy én idősebb vagyok (24, barátom 22),dolgozok, mellette tanulok és hát ő mennyivel jobb nálam (szerinte, engem nem érdekelt sose), meg érettebb is ő gyereket akar, mert a gyerek apjával milyen jól ellesznek, hiszen most fog érettségizni, majd dolgozni fog és el tudja látni a "családot". Csak miután kiderült, hogy terhes és nagyjából a 10.hétben mondta el a gyerek elhagyta, nem vállalja a felelősséget, most meg a barátomat és a családját zaklatja, hogy ez az ő hibája, mivel 1 éve szakítottak és az első szerelme volt, akiben nagyot csalódott és a gyerek is miatta lett...
Engem nyilván nem érdekel hol és hogyan teszi tönkre az életét, szinte mindenhonnét tiltottuk, hogy ne lépjen velünk kapcsolatba, de nemrég meg az anyja szállt rá barátom szüleire, hogy mekkora törést okozott a lány életében...
Konkrétan nem tudok mit/hogyan reagálni erre, érdekel is, meg nem is az ügy, mert attól még zaklat minket, annak ellenére, hogy közünk sincs hozzá, másrészt meg lezsarom, mert semmi közöm hozzá, nem is egy helyen lakunk, barátomat se érdekli, de a sok üzenet zavarja őt is.
Nem válaszolunk az üzeneteire, dúljon-fúljon csak magában, de ugyanúgy zaklat. Hogyan lehetne leállítani?
Nincs olyan bolond no aki ugy alazna magat meg elotted mint ez a lany.
Megis miert zaklatna titeket ha nem a parodtol van a gyerek, vagy neked csak a parod mondta hogy semmi koze a terhesseghez? Meg ha a lany, de a szulei miert zaklatnanak, ez az egesz netto butasag es inkabb tunik ugy hogy teged vesznek palira es nem a kislanyt. Nem kell kapcsolatban lenniuk hozza es ahol volt szex ott gyerek is lehet.
Mellesleg csak azert mert szamodra harom honap semmit nem jelent, bar a parod szerint is az exe es barmikor megeshet hogy a jelentektelen kis 3 honap sokkal intenzivebb es tobbet ad mint egy ev valaki massal.
Nem értjük a lány logikáját. Nem csak barátom, hanem más ismerős is mondta (akit érdekel, kollégám lánya, akivel évfolyamtársak) is mondta,hogy szegény lány nem sokszor használja az eszét.
Olyan is felmerült a kollégám lányától, hogy a kislány ezzel akart volna engem lefölözni, hogy megmutassa, hogy én érettebb vagyok és lássa a barátom,hogy kivel veszett össze egy évvel, milyen "csoda nőt" hagyott elveszni. Ősz körül tudta meg (mikor együtt volt a baba apjával),hogy mi egy pàrt alkotunk, úgymond lenyomozott mindenhol, hogy ki vagyok, mi vagyok,mit csinálok, és mikor látott rólam dolgokat (tanulmányi eredményeket, civil dolgaimat), akkor àllítólag elkezdett szidalmazni, irogatott a barátomnak (aki az exe), hogy ő mennyit vàltozott és milyen érett. Ebben az időben volt,hogy az iskolájában is terjesztette, hogy ő anyuka lesz és majd a barátja érettségi után dolgozni fog és egy családként élnek majd...
Na ez nem így lett, elment a pali, és a barátom tehet róla az ő felfogása szerint,mert "miatta" csinálta. Mi se értjük a lényegét, már az anyjának is megmondtuk,hogy az 1 évvel ezelőtti dolgok ettől az esettől nagyon messze állnak, álljanak le, de mint ha vaknak magyaráznék a színekről,olyan érzésem van.
Javítás: "lefölözni, hogy megmutassa, hogy én érettebb vagyok"
Bocsánat, kicsit nagy hévvel írtam. Úgy akartam leírni, hogy én nem vagyok érettebb,mint ő.
Abban biztos igaza van hogy te sem vagy sokkal erettebb.
Ha a parod es a csaladjat valoban zavarna ez az egesz akkor feljelentenek. Szerintem nincs szulo aki egy idegen fiu csaladjahoz menne szamon kerni valamit amihez semmi koze nincs. Biztos hogy volt koztuk valami, te pedig olyan naiv vagy hogy nem tunik fel neked hogy miben ulsz.
Tudod eleg sok sztorit hallani ahol a kedves apuka letagadja a gyereket, az exhez fuzodo viszonyat es csak szidja es szidja az uj nonek, nehogy veletlenul is azt gondolja hogy van valami.
A kislany majd ugy is megszuli a gyermeket es hipp hopp arcon csapja a felelosseg es valtozni fog.
Az pedig hogy azon rivalizaltok melyikotok erettebb, egy kislanytol meg ertheto is de toled. Az egesz amit leirtal az tini kategoria, furcsa hogy valaki 24 evesen meg csak itt tart.
Nem tudom hol írtam,hogy rivalizálnék vele. Attól, mert leírtam, hogy lenyomozott és feltűntettem nem azt jelenti,hogy egy 17 évessel akarnék rivalizálni...
Mivel a barátom és a lány nem egy faluban laknak, barátom meg csak munkába jár, meg többnyire a családjával van hétközben, hétvégén meg velem, innen merem állítani,hogy nem csalt meg. Nem azért írogat nekünk a lányzó, mert pénzt akar, hanem állandóan arról írt, hogy a tavalyi szakítás megviselte (mikor ő szakított) és az első nagy szerelme volt és nagy traumaként élte. Persze az is lehet a háttérben még, hogy a vérszerinti apa az lelépett, mert átvágta a lány. Anyuci meg azért zaklatja barátom családját, mert egy éve milyen cukin indult a kapcsolat, és milyen csúnya véget ért, és az anyaság is azért pattant ki a fejéből,mert túl akart lenni a barátomon... Mindúgy, hogy tavaly ilyenkor már szétmentek, azóta nem beszéltek, egy hónapra rá lett a következő barát, aki az apuka. Mi meg nyár elején jöttünk össze, és a kapcsolatunkról ősz óta tud a lány. Akkor kezdett el engem (egy számára ismeretlent) pocskondiázni és mondogatta, hogy ő anya lesz, és így milyen érett lesz.
Lényeg a lényeg, ha nem ért a szóból, nem hagy minket az üzeneteivel, meg arról, jogy tönkre tettük az életét, akkor fel fogjuk jelenteni.
Köszönöm a válaszokat!
Ezt alapbol a parodnak kellett volna lerendeznie es nem a szuleinek. Szorakoztato mikor az uj baratno azt hiszi hogy neki kell elinteznie a dolgokat, feljelentest tennie. Ha annyira leakarna vakarni magarol a parod mar reg megtehette volna. Azert van kepben a csaj mert meg mindig enged az irkalasnak. Nekem irhat barki ha nem akarok, csinalhat akarmennyi profilt, letiltom es nem reagalok.
Amugy de, minden szavaddal egy 17 eves lanyt szidsz, a parod felelosseget nem is akarod eszre venni az egeszben. Pont ebbol latszik hogy meg nagyon gyerek vagy. Felkellene noni es utana parkapcsolatosdit jatszani. Leginkabb a parodnak, aki ki tudja mit igert a lanynak hogy ennyire oda van, de en meg mindig azt mondom nincs szulo aki a kattos lanya miatt egy masik csaladot zaklatna.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!