Elmondjam a csúnya, öngyűlölő munkatársamnak, hogy végig igaza volt az ismerkedéssel és az élettel kapcsolatban? Vagy a szokásos hazugságot mondjam neki?

Kijárok külföldre dolgozni alkalmi munkára nyáron, ahol van egy magyar munkatársam, aki szintén kijár már és 5 éve találkozunk minden nyáron. Magyarországon nem szoktunk találkozni amikor itthon vagyunk. A srác sajnos tényleg nagyon csúnya, erre nincs jobb szó. Ha van mondjuk 500 ismerősöm, akkor tényleg ő a legcsúnyább köztük. Iszonyú szégyenlős is, nincsenek barátai sem, bár mi szoktunk beszélgetni a hosszú műszakok alatt vagy mert a szobáink egymás mellett vannak a szálláson. Prostinál már volt párszor és eléggé embergyűlölő is általában, mert azt mondja a nagyon ronda embereket semmibe veszik és iszonyú sok benne a frusztráció.

Mindig mondogatta nekem is ezeket, de mindig a szokásos kamu dumát mondtam neki (ezt utólag látom most már, hogy kamu és nem akkor, amikor mondtam neki), hogy tenni kell a dolgokért, küzdjön az életben, menni kell előre és hogy nem a kinézet számít. De mostanában én is sokat olvastam erről a neten, hogy valóban a vonzó külsejű embereket sokkal pozitívabban kezelik általában is az életben, vagy hogy a külső tényleg mennyit de mennyit számít a csajozásban is. Én jóképűbb vagyok, de én is mindig azt hittem hogy a dumán kell fejleszteni vagy ilyesmi, de most jutottam el arra a felismerésre, hogy tényleg mennyire a kinézet számít egy óriási részben ismerkedéskor és hogy önmagam "fejlesztésével" vagy a dumám javításával csak minimális változásokat tudok elérni, mert a legfontosabb az adott genetika. Most szégyellem magam, amiért így működik a világ és amiért ezt a srácot is mindenki hitegeti, miközben neki van igaza. Az van bennem, hogy bocsánatot kérjek tőle ha legközelebb találkozunk nyáron és elmondjam neki, hogy szerintem végig igaza volt, mert ezt szerintem még senki nem mondta neki. Vajon hogy reagálna? Mit gondolsz?