Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha egy nagyon szép csaj hirtelen valamilyen oknál fogva csúnya lenne mit csinálna?
Kétlem, hogy dobna a pasim, de ha mégis, előtte is boldog voltam, szingliként. A családi, baráti kapcsolataim megmaradnának, butább nem lennék, szóval a szakmai sikerekben is örömömet lelném. Illetve ott vannak még a hobbijaim.
/Bár nem gondolom magam annyira nagyon szépnek, csak átlagosnak, nem befolyásolja a külsőm az életem ilyen durván/
Pont tegnap láttam rá egy élő példát. Közép suliban egy nagyon bomba csaj volt, összejött egy sráccal 1-2 éven belül felszedett minimum 40kilót, semmi smink, ruhákat is olyanokat hord mintha még ugyan olyan alakja lenne mint régen csak most már fodrozódik a hája benne. Tisztára igénytelennek néz ki.
Régi képein 2-300 like mostaniakon 20-30..
Velem ez történt, azt leszámítva, hogy engem nem dobott ki a pasim.
19 évesen összejöttünk, akkor 60 kg voltam, formás, izmosabb testalkatom volt. 22 évesen hormonális problémák jöttek, meg otthonülős munka, és 100 kg lettem 2 év alatt. Azóta egy 20-ast sikerült már ledobnom (mondjuk ezt részben az egészségügyi állapotom javulásának köszönhetem).
Igazából én arra jöttem rá ebből, hogy "megcsúnyulni" nem a világ vége. A személyiségem ugyanolyan maradt. Nem volt olyan ember az életemben, aki 60 kg-san kedvelt, 100 kg-osan meg már nem, sőt voltak olyan emberek, akikkel ebben az időszakban ismerkedtem meg, és meg tudtak kedvelni. Én ebből arra jöttem rá, hogy a külsőm nem is akkora érték, mint ahogy azt nőként mindigis próbálták elhitetni velem. Persze nem volt jó 100 kg-osan élni, ezt belátom, de nem azért, mert nem fordultak utánam a pasik, vagy mert úgy éreztem, hogy nem kellek senkinek, hanem egyszerűen csak a komfortérzetem miatt, mert egyszerűen éreztem, hogy nem olyan egyszerű hétköznapi dolgokat megcsinálni ekkora testben, mint azelőtt.
Valószínűleg az, akit ilyen miatt dobnak, az azt fogja gondolni, hogy a külső nagyon fontos. Sajnálom, szerintem ez egy igazi szeretetkapcsolatban nem így van.
26N
Lenne, amelyik azt, amit a csaj a "hetedik" című filmben.
De lenne, amelyik tovább élne.
Szerintem attól függ, hogy amúgy van-e valamilye a külsején kívül.
2.
"
Tehát akinek szép a nője, az csak a külseje miatt van vele?"
Nem de a nélkül nem ismerkedett volna meg azzal a nővel!
5.
"Aki a párját ilyen esetben elhagyna, az egy görény."
Hát engem dobtak ez miatt!
Egy csaj volt: mondd hogy micsoda, újból!
7.
Huh hát az már biztos hogy nem az iq-d miatt vannak veled,
"voltak olyan emberek, akikkel ebben az időszakban ismerkedtem meg, és meg tudtak kedvelni. Én ebből arra jöttem rá, hogy a külsőm nem is akkora érték"
Na mármost azzal ugye tisztában kéne lenni hogy itt szexuális vinzalomról nincsen szó!
"
szerintem ez egy igazi szeretetkapcsolatban nem így van.
26N"
Ezt azoknak a nőknek el tudnád magyarázni akik egy csúnya pasival nem jöttek össze mert rondán néz ki?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!