Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogy lehet ezt túlélni? Hol...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogy lehet ezt túlélni? Hol kérhetek segítséget?

Figyelt kérdés

2 éve voltam a párommal, eddig azt hittem, tökéletes és idilli kapcsolat volt. Mielőtt megismerkedtem vele, lakásvásárlás előtt álltam. A hitelt egyedül vettem fel, a lakás csak az én nevemen van, de együtt költöztünk be, ő anyagilag érdemben nem tudott semmit tenni bele. A bútorok szerelésében, festésben stb rengeteget segített. Közös megbeszélés volt, hogy vállalunk babát, mert már csak 3 millió Ft hitel volt a lakáson, úgy gondoltuk, ezt majd segít kitörleszteni innentől. A baba sikerült is rögtön, 14 hetes vagyok. Tegnap reggel még aludtam, amikor ő elment dolgozni, és magával vitte a holmija érdemi részét valamint a közösen megspórolt pénzünk, 400 ezer Ft-ot. Egy üzenetben búcsúzott el, amiben leírja hogy nagyon szeret, de anyagi gondjai vannak, így nem látott más megoldást. Nem értem, mi történt, kit ismertem eddig, hogyan tehette meg. Rengeteg olyan gondolat kering bennem, hogy ártok magamnak… Egyedül anyagilag én sem tudom megoldani a dolgaimat, családra nem számíthatok.

36 N


2022. dec. 13. 08:33
1 2
 11/12 anonim ***** válasza:
100%
Jelentsd fel lopás miatt!
2022. dec. 13. 12:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 anonim ***** válasza:
59%

10-es, persze. Anyaotthonba be sem veszik, ha van saját ingatlana, ezt hogy gondolod?


A bölcsibe még hiába veszik be, ha egy munkáltató sem fogja tolerálni, hogy havonta táppénzen van a gyerekkel.


Ha kirúgják, mit csinál, hitellel és gyerekkel a nyakán?

2022. dec. 13. 12:12
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!